Leleplezték az új Egy ropi naplója rész címét és borítóját!

Az Amulet Books ünnepélyes keretek között leplezte le Jeff Kinney bestseller sorozata, az Egy ropi naplója újabb kötetének borítóját. 

A leleplezést a New York-i Carnagie Hallban tartották egy sajtótájékoztató részeként, és a sajtón kívül helyi iskolások is jelen voltak, illetve a rajongók élőben közvetítették az eseményeket, hogy az egész világ láthassa. 

Az esemény most azért is lett ilyen nagyszabású, mert nem csupán a 12. könyv címét és borítóját leplezték le, hanem az első könyv megjelenésének 10. évfordulós ünneplését is ez indította el. 

Na de visszatérve az új részre, a cím Diary of a Wimpy Kid: The Getaway, vagy valami olyasmi, hogy Egy ropi naplója: A szökés. 



A könyv egyébként nem csak Amerikában jelenik meg november 7-én, hanem még másik 21 országban is. 

Mostanáig több, mint 180 millió könyvet adtak el a sorozatból! Így hát nem csoda, hogy a széria a legjobban kereső írók dobogójára repítette Kinney-t.

Nem csak ennek a kötetnek a megjelenését várhatják azonban a Ropi rajongók, ugyanis május 19-én debütál az új Ropi film is, erről részleteket ITT és ITT olvashattok.

Nálunk legutóbb az Egy ropi filmes naplója jelent meg, amit én fordítottam. 😀
Leleplezték az új Egy ropi naplója rész címét és borítóját! Leleplezték az új Egy ropi naplója rész címét és borítóját! Reviewed by Deszy on 4/28/2017 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

.

Üzemeltető: Blogger.