Breaking News

Kae Westa: Napsötét {Értékelés + Nyereményjáték}

Kae Westa: Napsötét

A blogturnéról




A Könyvfesztiválra érkezik Kae Westa regénye, amiben feledhetetlen élménnyel mutat be teremtést és bukást, hatalmasságok és feltörekvők, győztesek és legyőzöttek, zsarnokok és szerelmesek tündöklését és vég nélküli harcait.


A lenyűgöző műről a Blogturné Klub négy bloggere mondja el a véleményét. A turné során a Delta Vision jóvoltából a regény 1 példányát meg is nyerhetitek.



Kiadó: Delta Vision
Oldalszám: 312
Illusztrálta: Kovács Péter
ISBN: 9789633952375
Sorozat: -
Kezelhető-e standalone-ként? Igen
Nézőpont: E/3
Függővég: so-so
Bechdel-teszt: ?
Moly link
Megrendelési link
Túmilar ​világát elborította a Homály. A régi dicsőség a múlté: a pusztává lett földeket
homályszülöttek légiói dúlják, és senki sem maradt, aki szembeszállhatna velük. Az Alkotók hatalma megtört, teremtőerejük elenyészett – rabláncon sínylődnek Mindenek Sötét Fejedelmének birodalmában, gyermekeik közül pedig csupán egy élte túl a végromlást.

Most ez az egy tartja fogságban őket.

Vrudla, a Kárhozott beteljesítette a bosszúját. Valaha ő volt a Nap az égen, az Alkotók lánglelkű Elsőszülöttje, aki szembeszegült a tilalmakkal, és elszabadította a pusztulást. Most kiválasztott: seregvezér, aki előtt egyetlen had sem állhatott meg, bajnok, aki diadalmaskodott egykori elöljárói felett, szerető, akit Mindenek Sötét Fejedelme, a testet öltött Homály emelt maga mellé… a folyvást zsugorodó világ peremén azonban feltűnik egy ragyogó ismeretlen, aki mindent felborít körülöttük és közöttük.

Mit tehet a Nap, ha a vetélytársa maga a Fény? Hűséges maradhat-e az örök lázadó, ha lábbal tiporják a kiváltságait? Létezhet-e megváltás egy haldokló világ számára, amiről már a hajdani és új urai is lemondtak?

Kae Westa harmadik regényével a fantasztikum ritkán látható szféráiba kalauzolja olvasóit: feledhetetlen élménnyel mutat be teremtést és bukást, hatalmasságok és feltörekvők, győztesek és legyőzöttek, zsarnokok és szerelmesek tündöklését és vég nélküli harcait.

Az első mondat:


"Irdatlan szárnypár suhant a meggyötört síkság felett, lángolva, akár a tűzförgeteg."

Véleményem


Viszonylag ritkán fordul elő velem, hogy ennyire nehezen találjak fogást egy könyvön, mint most a Napsötéten. Az esetek többségében helyből rá tudom vágni, hogy tetszett vagy nem, hogy ez meg ez meg ez jó volt, ez döcögött, az nem tetszett, ez egyenesen borzalmas volt. Még amikor rágódok is bizonyos dolgokon, és próbálom kitalálni, miért maradt hiányérzetem, nem teljesen sötétben tapogatózok. 

A Napsötéttel viszont valahogy... nehezen tudok mit kezdeni. Nem azért, mert nem tetszett. Ez nem tetszett vagy nem tetszett kérdése nálam, egyszerűen próbálom magamban megrágni, hogy egyáltalán mi is volt az, amit olvastam. 

Teljesen vakon ugrottam bele a könyvbe, mert hát Kae Westa, és Kae Westát olvasni kell, meg egyébként is, amióta rágom a Karvalyszárnyon folytatásáért a fülét időnként kommentekben, mindig az a válasz érkezett, hogy oké, oké, készül, de Vrudla! 

Szóval kíváncsian tekintettem a Napsötétre, hogy vajon mi lesz ez és ki Vrudla. Aztán elég hamar egyértelművé vált, hogy a Karvalysötét és a Napsötét stílusa teljesen más. 

Forrás


Már az első oldalaktól kezdve nyilvánvalóvá vált nekem, hogy ez tulajdonképpen valamiféle teremtéstörténet. És akkor itt most álljunk meg egy kicsit, mert ezen a ponton volt az első bizonytalanságom - és van még mindig, bevallom. Ugyanis meglehetősen érdekes volt úgy ilyesmiről olvasni, hogy tulajdonképpen nincs előzmény, nincs folytatás, nincs egy plusz kötet, amire ez lenne a magyarázat. Ez a könyv önmagában elmesél valamit, de közben a teremtéstörténet érzés miatt valahogy zsigerileg nehezen tudom önállóként kezelni. Ez nyilván egyéni érzet, és semmilyen formában nincs köze ahhoz, hogy tulajdonképpen mi zajlik a történetben, de bennem erős hiányjel maradt - főleg a folytatást illetően, mert azért visszaemlékezésekben a múltból jó sokat kapunk. (Erre még visszatérek.) Szóval ott van bennem egy hiányjel - az a bizonyos oké, oké, végigcsináltuk ezt a sok mindent, láttuk, honnan indult egy világ - de miért? Hol a fenében a folytatás, amiért ez lényeges volt? 

Már a Köszönetnyilvánításban is szó esik A szilmarilokról, és valahová ide is vissza tudnám vezetni a hiányérzetem. Repkedhetnek a kövek, nem olvastam A Gyűrűk Rrát, csak a Hobbitot és a Gyűrű szövetsége elejét, de ha nem csal az eddig innen-onnan magamra szedett tudásom, tulajdonképpen A szilmarilok is egy már ismert világ eredettörténete. Oké, mit mesélnek el benne, oké, megáll a maga lábán, de csak van mögötte (időben) egy A Gyűrűk Ura. Valami, ahová kifutott és amiért lényeges volt az eredettörténet. 

Nekem ez hiányzott, még ha utólag a Köszönetnyilvánítást és Toffy interjúját olvasva értem is az eredettörténet elmesélése mögötti motivációt. De az eredettörténet megnevezése sem véletlenül eredettörténet, benne van a nevében is, hogy van valami, aminek az eredete. 

Aztán jött egy pont a történetben, ahogy azt képzeltem, tudom, mi lesz, és azt hittem, erre a hiányérzetemre magyarázatul szolgál majd. Nem megyek bele, spoileres lenne, és nyilvánvalóan nem is lett igazam (itt még nem voltam tudatában a Köszönetnyilvánításban olvasottaknak), ezért nem is számít. 

Az viszont már annál inkább, hogy jött a lezárás, amit, még ezt a hiányt megfejelvén, nem éreztem kereknek. Végigolvasva, min megy keresztül Vrudla meg Vrudla és Agrodé a könyvben, hát, finoman szólva is kiakadtam, hogy olyan befejezést kaptunk, amilyet. Nyilván volt előrelépés sok mindenben, mégis olyan érzésem volt, mintha némi változásokkal, de visszatértünk volna oda, ahonnan a könyv indult. Nem kaptam igazi válaszokat, ott maradtam kérdőjelekkel, még ha tovább is lehet gondolni, vagy sejteni lehet, mi lehet a végkifejlet. 

Ezek nyilván mind az én egyéni érzéseim, gondolataim, és biztos vagyok benne, hogy nem mindenki éli ezt meg így, de számomra ez maradt meg nagyon, és ezek azok a dolgok, amiken már a könyv olvasása közben is erősen rágódtam, és azóta is. 

Persze ezzel együtt rá tudok térni a konkrétumokra is, de összhatásában akkor is ezek a bizonytalanságok és kérdőjelek maradtak meg bennem a leginkább. 

Vrudlánál vártam, hogy rettentően imádjam majd, ugyanis rettentően jók a marketingesei - hónapok óta azt látom, hogy imádni fogom, és én elhittem. De imádni nem imádtam, inkább csak úgy... elvoltam vele. Ez nyilván abból fakad, hogy soha nem tartoztam azok közé, akik rettentő módon képesek rajongani a főgonoszokért. Nevezzetek unalmasnak, de ezt soha nem értettem, én mindig a jóknak szurkolok, és még ha jól is szórakozom esetleg néhányukon, tartom a távolságot. És még ha értékelek is egy jó gonosz karaktert, mindig keresem a motivációit, hogy mit és miért, keresem bennük az emberit, hogy kapaszkodót találjak rajtuk. 

Alkotó: Kocsondi Nelli
Forrás


Ezekkel Vrudlánál is így voltam. Találtam rajta kapaszkodót, nem is keveset. Sok szempontból kifejezetten emberi, amiket csinál. Adott egy elhanyagolt, tehetséges gyerek, aki ki akarja vívni mások elismerését, de akit mindig visszafognak. Spékeljük ezt meg egy hirtelen jött valakivel, aki végre meglátja ezt benne, aki fellobbantja benne a szenvedély egy másik formáját, aki hisz benne és hatalmat adni neki. Naná, hogy ez lesz a vége. Szóval a kapaszkodó megvolt, ráadásul sokszor a lázadását könnyű volt abszolút elfogadhatónak és jogosnak érezni. Az Alkotók aztán mindent megtettek azért, hogy ez legyen a vége. (A legrosszabb szülő-gyerek kapcsolatok jutottak eszembe, a félrenevelés problematikája.) Ráadásul a lázadásban megéreztem kicsit Lucifert, aki talán az egyetlen olyan gonosz, akit igazán szeretek. Megvolt ez Vrudlában is, kétségtelenül érdekes karakter, és az értelmi frusztrációival roppant könnyű is azonosulni, a kitöréseiben pedig megkönnyebbülni, felszabadulni, vele együtt fityiszt mutatni mindennek és mindenkinek. Mégis... megmaradt bennem az a távolságtartás, amit standard a gonosz karakterekkel szemben mindig érzek, és ami miatt igazán rajongani soha nem tudtam értük. 

Vrudla mellett pedig ott van Agrodé. Az ő kapcsolatuk határozottan az egyik legjobb dolog volt ebben a könyvben, de mivel nyilván ez az egyik mozgatórugója a sztorinak, ennek így is kellett lennie. Nagyon szerettem őket együtt, és kifejezetten tetszett, hogy nem egy szokványos szerelmi szál ez. A kapcsolatuk sokszor már inkább lírai - minden érintésnek, minden szónak jelentősége van, és mivel gyakorlatilag először tapasztalják meg ezt a kapcsolatot, rengeteg gyönyörűség van benne. Olyanok, mintha minden szinten képviselnék azt a szerelmet, ami után mindenki vágyakozik - és aminek ezzel együtt megvannak a hibái is. Bonyolult a kapcsolatuk, és ez így jó. 

Ehhez kapcsolódóan meg kell jegyezni azt is, hogy nagyon tetszett ez a genderneutrális (van ilyen szó?) környezet, ahol persze el-el lehet dönteni, hogy most akkor férfiakról vagy nőkről van-e szó, de mégsincs semmi jelentősége. 

Alkotó: Kocsondi Nelli
Forrás


Visszatérve a kapcsolatokra, egyet még muszáj kiemelnem, mert megdöbbentő módon megszerettem, ez Calamo és Vrudla furcsa viszonya. Nem igazán tudom elmagyarázni, meg kell tapasztalni olvasás közben, de határozottan érdekes volt. (Meg úgy alapból is bírtam Calamót.)

Közben ehhez a bonyolultsághoz és Vrudla és Agrodé lírai kapcsolatához, meg úgy alapból a világ felfedezéséhez olyan nyelvezet társul, ami előtt le a kalappal. Gyönyörű hasonlatok és szóképek voltak a történetben, és egyik sem lógott ki a szövegből, mert stílusában tökéletesen passzolt a történethez és a szöveg egészéhez. Nem éreztem semminél, hogy kilógna itt-ott, hogy erőszakos "szépéskedés" lenne. 

Ami a történetet magát illeti... meglehetősen nehéz lenne összefoglalni, és igazából ezen is nehezen találok kapaszkodót. Van egy furcsa szerelmi háromszög, de ezt rögtön felejtsétek is el, mert nem az, amire gondoltok. Mindenesetre az ebből fakadó frusztráció végig megvan, gyakorlatilag olyan feszülten olvastam ezt a könyvet, hogy elmondani is nehéz. Rágott belül az igazságtalanság, és valószínűleg még sokkal többször robbantam volna, mint Vrudla - a reménytelenség, a becsapottság, a bizonytalanság, a tanácstalanság mind megvan a könyvben, és tulajdonképpen ezek az érzések mozgattak mindent. Voltak akciójelenetek, de mégsem nevezném őket annak. Minden valahogy annyira komplex, hogy nehéz kiragadni a nagy egészből. 

Ehhez jön hozzá, hogy viszonylag furcsán ismerjük meg az események. Belecsapunk az események közepébe, már a következményekben élünk. És mivel Vrudláék nem emlékeznek a múltjukra (ez egyébként zseniális ötlet), nem tudunk túl sokat arról, hogyan is jutottunk idáig. Ez olvasóként is rettentő frusztráló, viszonylag nehézkes a könyv eleje, mert annyira nehéz hova tenni, hogy mi történik. Bele az események közepébe egy ismeretlen világban, ismeretlen események következtében, sok-sok új megnevezéssel és új szereplőkkel és sok-sok kérdőjellel. Aztán az emlékek csak elkezdenek visszatérni, ami az egyik mozgatórugója is a változásoknak. És ezt az olvasók is össze-vissza ismerik meg, visszatekintések formájában. De az az érdekes, hogy a visszatekintések sem feltétlenül időrendben érkeznek. Ezzel együtt követhető a történet, viszont érdemes figyelni, mert könnyű elveszíteni a fonalat. 

Összességében azt tudnám mondani, hogy még rágom. Nem volt rossz könyv, a szereplőkkel sincs bajom, a cselekménybe se igazán tudnék belekötni, a stílus kétségtelenül nagyon szép és mégis olvasmányos, ezzel együtt itt ülök, és egyszerűen nem tudom azt írni, hogy "úristen, ez mennyire szuper volt!". Próbálok vele dűlőre jutni.



Nyereményjáték


Az írónő a Facebook oldalán elárulta, hogy a regényt - avagy pontosabban Vrudla karakterét - egy csodálatos festmény inspirálta, ami Szauronról, a Gyűrűk ura kultikus főgonoszáról készült.

A mostani játékunk során eme szerencsés véletlent dicsőítjük, így a Gyűrűk urához készült lenyűgöző festmények között válogattunk, a feladatotok felismerni, hogy kit ábrázolnak.

Figyelem! A kiadó csak magyarországi postacímre postáz, a nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk.



a Rafflecopter giveaway


A turné menetrendje


04.18. - Sorok Között
04.20. - Insane Life
04.22. - Deszy Könyvajánlója
04.24. - Dreamworld

Nincsenek megjegyzések