Breaking News

Úgy tűnik, már dolgoznak a 13 okom volt második évadán

Már többször írtam arról, hogy nem kizárt, a 13 okom volt második évadot kap, annak ellenére is, hogy könyvben ennek már nem lesz alapja. Ez persze nem meglepő, látva, hogy a közösségi médiában ez a Netflix legsikeresebb sorozata, és maga a szerző, Jay Asher is azt nyilatkozta, örülne a folytatásnak. (Én már kevésbé, ITT kifejtettem, miért.)



Most azonban minden jel arra mutat, hogy érkezhet a folytatás. Persze ennek a hírnek már alapból szép beharangozója volt, hogy nagyjából minden szereplő és készítő, aki eddig megszólalt egy esetleges második évad kapcsán, arról beszélt, hogy szívesen látná és kíváncsi. 

Tegnap azért is felreppent a hír, mert Russ Butler, aki a 13 okom volt sorozatban Zach Dempsey-t formálta meg, helyettesítve lesz a Riverdale-ben, egy másik mostani sikersorozatban. Amikor kiderült, hogy a karaktere cserélve lesz, rögtön elindultak a találgatások, hogy vajon egy második 13 okom volt évad lehet az ok. 

A döntőnek azonban egy magyar idő szerint ma éjjel kijött Tracking Board cikk lehet, amiben arról számoltak be, hogy a Netflix aktívan tárgyal a második évadról, és a folytatás már a küszöbön áll. A hírt a Netflix egyelőre nem kívánta kommentálni.

Eközben a The Hollywood Reporter arról számolt be, hogy az írók már dolgoznak is az évadon néhány hete - erre a Netflix szintén nem kívánt reagálni.

Az első évadról írt véleményemet ITT olvashatjátok.

Nincsenek megjegyzések