Breaking News

Befutott a Sötét elmék film első előzetese és plakátja!

A héten már megosztottam a Sötét elmék film első fotóit, és végre itt az első előzetes is, és mellé megkaptuk az első plakátot:





A plakát elég lázadóra sikerült, és azt nem lehet rá mondani, hogy tipikus YA plakát. A plakát alapján a film jelmondata is igen kreatív és megkapó: "Azok, akik megváltoztak, mindent megváltoztatnak." - utalva ugye arra, hogy azok a gyerekek, akik legyőzték a vírust, képességekkel rendelkeznek.

Az amerikai bemutató időpontja augusztus 3.

És akkor jöjjön a lázadó előzetes:





A könyv fülszövege:

Amikor Ruby a tiedik születésnapján felébredt, valami megváltozott. Olyan nyugtalanító dolog történt, hogy a szülei bezárják Rubyt a garázsba és a rendőrséget hívják. Olyasmi történt, aminek következményeként Thurmondba, a kormány brutális "rehabilitációs táborába" küldik. Túlélte a titokzatos betegséget, amelybe az amerikai gyerekek többsége belehalt, de mellékhatásként nála és másoknál is valami sokkal rosszabb tulajdonság fejlődött ki: félelmetes képesség, amelyet képtelenek uralni.
A tizenhat éves Ruby most a veszélyesek egyike.
Amikor az igazság kiderül, Ruby kis híján életét veszti Thurmondban. De sikerül elmenekülnie. Szökésben van és kétségbeesetten igyekszik eljutni a hozzá hasonló gyerekek egyetlen biztonságos menedékébe, az East River-hez. Csatlakozik a táborokból szökött gyerekek csoportjához. Bátor vezetőjük, Liam, nagyon odavan érte. Ám Ruby bármennyire is vonzódik hozzá, nem kockáztathatja, hogy közel kerüljön hozzá. Azok után, ami a szüleivel történt, semmiképpen.
Amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik, legkevésbé a titokzatos vezető. Ám más erők is működésbe léptek; olyan emberek, akik semmitől sem riadnak vissza, hogy Rubyt felhasználják a kormány elleni küzdelmükhöz. Ruby borzasztó választás elé kerül, amely könnyen azt jelentheti, hogy fel kell adnia egyetlen esélyét, hogy élni érdemes élete lehessen.

Nincsenek megjegyzések