Breaking News

Új részlet Magnus felnőtt trilógiájának első regényéből!

Cassandra Clare a héten megosztott egy újabb részletet a Red Scrolls of Magic című készülő könyvből, ami Magnus Bane felnőtt regénysorozatának, vagyis a The Eldest Cursesnek az első része lesz.



Ha minden igaz, jövő tavaszra várhatjuk a megjelenést. 

Addig is annak kell örülnünk, amit kapunk. Ezúttal egy Alec-Magnus jelenetnek:


Magnus nem állt ellen, miközben Alec szoros ölelésbe vonta. Magnus vékony teste köré fonta karjait, érezték, ahogy a mellkasuk egymás mellett emelkedik és süllyed. Magnus hagyta, hogy a feje Alec vállára hulljon.
- Magadat mentetted - suttogta Alec Magnus fülébe. - Magadat mentetted, és annyi más ember életét. Senkit sem menthettél volna meg, ha nem mented magad. Sose találtam volna rád.
Alecnek igaza volt a Magnusban várakozó sötétségről, a benne várakozó fájdalomról. Mindaz a sötétség, és az összes fájdalom, Magnust magát valahogy az élet és a színek lángoló őrületévé tette, kavargó szédületté mindenki számára, aki körülötte megfordult. Ő volt az oka, hogy amikor Alec mostanában a tükörbe nézett, egy teljes embert látott, akinek nem kell bújkálnia.
Így maradtak, összeölelkezve, miközben a tűz lassan kihúnyt mellettük. Nyugalom volt a holdfényben. Alec pedig tovább ölelte.

Nincsenek megjegyzések