7 praktikus tanács könyvfesztiválozóknak

Arra gondoltam, az idei Könyvfesztiválra írok egy rövid tanácsadót, főleg azoknak, akik idén először terveznek először kilátogatni a Könyvfesztiválra. 




1. Kényelmes cipő, réteges öltözködés



Ja, ja, tudom, hogy olyan vagyok, mint az alsós tanítónénik ezzel a tanáccsal, de higgy nekem, fontos! Nem annyira fontos, mint sokszor a Könyvhéten, hiszen a Könyvfesztivál nagy része épületben és nem szabadtéren van, de még így is az! 
Nagy eséllyel sokat fogsz sétálgatni és álldogálni, az ülőhelyek száma - a programokon kívül - viszonylag kevés. Szóval leülni vagy a parkban tudsz (ha jó az idő) vagy spontán pikniket csaphatsz a padlón. 


2. Hátizsák, válltáska, hardcore vásárlóknak kerekes koffer kötelező



Igen, igen, adnak zacskót az egyes standoknál, ha vásárol az ember, na de ez nem biztos, hogy méretre elégségesnek bizonyul, és ha nincs legalább 1-2 nagy zacskód, akkor sok kicsivel futkosol majd, ami kényelmetlen, ráadásul a tömegben nagyobb eséllyel hagyod el őket véletlenül. 
Ráadásul a könyvek nehezek - mondjátok, hogy kösz, Sherlock, de tapasztalatból beszélek. Egy-egy nagyobb vásárlás után a füledről is zacskó lóg majd, mind-mind, mint egy kis súlyzó. Ráadásul az igazi könyvmolyok nem bírják sokáig a vásárlást, "hátha elfogy" felkiáltással úgyis neki fogsz állni vásárolni, amint belépsz, főleg, ha valamit akciósan találsz meg. Így pedig a napod maradék részében cipelheted az összes szerzeményt.
Persze a súly nem lesz kisebb, ha van nálad hátizsák vagy válltáska, de egyrészt tudsz csoportosítani, másrészt sokkal könnyebb a súlyt a hátadon/válladon vinni, mintha az ujjadat vágnák a plasztikszatyrok egész nap. 


3. Készpénzt vigyél!



Mostanra már nagyon elkényelmesedtünk és hozzászoktunk, hogy szinte mindenhol lehet bankkártyát használni. Én is így vagyok vele. 
És bár egyre több standnál lehet kártyával fizetni a Könyvfeszten is, a legtöbb helyen még nem. Annál idegesítőbb pedig nincs, ha látsz valamit, amire nagyon vágysz vagy nagyon olcsó, és lecsapnál rá, de nem tudsz, mert nincs nálad elég készpénz. 
Készülj fel!


4. Írj listát a programokról, amik érdekelnek!



Feleslegesnek tűnik, de hidd el, hasznos!
A helyszínen ugyanis hiába vannak kitéve prospektusok, azok elfogyhatnak. A táblákat a tömegben nem biztos, hogy normálisan látod. Random elindulnak programok nyolc helyszínen, és nem mondják be, hogy most akkor mi is kezdődik tulajdonképpen. 
Ráadásul ha az ember összefut ismerősökkel, hajlamos megfeledkezni róla, hová akart menni és mikor. 
Így azt javaslom, ha vannak olyan programok, dedikálások, amiket semmiképp sem szeretnél kihagyni, írd magadnak össze időrendben, helyszínnel (fontos, mert el fogsz tévedni), hogy meglegyen. Főleg ha először jársz a Feszten, úgyis fogsz még kóvályogni egy sort, mire megtalálod a megfelelő nevű termet - ezt is érdemes időben felderíteni, hogy tudd, hová akarsz menni. 


5. Dedikáltatnál? Írd fel a neved!



Nagyon gyerekesnek tűnhet, és általában hülyének néznek, ha mondom, és valóban, az olyan egyszerűbb neveknél, mint Ádám és Dávid, nincs is gond. Ámde: a dedikálásokon nagy a káosz, sokan állnak sorba, az író már lehet, hogy a századik könyvet írja alá, közben hangzavar van, bemondanak valamit... Szóval az a legbiztosabb, ha előre készülsz, és egy cetlire felírod, milyen névre szeretnél dedikáltatni. Így biztosan nem fogja a szerző félreérteni, hogy Betti vagy Detti a neved. 


6. Szerezz be névtáblát - már ha netes ismerőseid vannak!



Megint csak dedósnak tűnhet, de minden évben megállapítom, hogy nem hülyeség. 
Ha sok internetes ismerősöd van, mondjuk mert blogolsz vagy Moly vagy, és szeretnél összefutni az ismerősökkel, olvasókkal, nagy segítség lehet egy névtábla. Ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy mindenki felismer és viszont. 
Én ezt minden évben elmulasztom, aztán minden évben irigykedek azokra, akik készültek. 


7. Ajándéknak is tartalékolhatsz



Most pedig előjön a zsidó énem, de tök komolyan mondom: a Könyvfesztivál és a Könyvhét igazi aranybánya az ajándékvásárlóknak.
Sokszor fillérekért, akár harmadáron lehet beszerezni könyveket, és nem is csak a regényekre gondolok, hanem színes-fényeslapos, gyönyörű ismeretterjesztő kötetekre is. Ha tudod, kit milyen könyvvel tudnál meglepni, érdemes lehet előre tervezni és itt beszerezni a szülinapi, névnapi, anyáknapi, karácsonyi ajándékot... 
A könyvben az a jó - ahogy édesanyám mondaná -, hogy eláll és nem kér kenyeret. Megveszed olcsón, félreteszed és a megfelelő pillanatban leemeled a polcról a vadiúj könyvet, ami már repülhet is a csomagolópapírba. 
Hardcore ajándékozók akár a barátok, rokonok kívánságlistájával is készülhetnek.
7 praktikus tanács könyvfesztiválozóknak 7 praktikus tanács könyvfesztiválozóknak Reviewed by Deszy on 4/20/2017 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

.

Üzemeltető: Blogger.