Breaking News

Újabb sorozat érkezik a romantikus lelkűeknek - és már azt is tudjuk, mikor!

Érkezik magyarul az első Courtney Cole kötet, és aztán a hírek szerint sorban a folytatások.

A Libri kiadott hírei szerint az első kötet, a Ha velem maradsz június 22-én jelenik meg, a Ha elhagysz július 23-án követi, végül pedig jön a harmadik rész, a Mielőtt elbukunk augusztus 22-én - tehát nagyjából havonta ütemezték be a sorozat megjelenését.




Amit érdemes tudni, hogy ez az a fajta sorozat, ahol az egyes részek önállóan is olvashatóak, tehát nem egy három részen át folytatódó szerelmi sztoriról van szó.

Mutatom:



A huszonnégy éves Pax Tate egy igazi vadbarom. Tetovált, kőkemény rosszfiú, szemét hozzáállással. Persze minden oka megvan rá: hétéves volt, amikor az anyja meghalt, így Pax magára maradt az apjával, és rengeteg szorongással. 
Azóta drogokkal és nőkkel próbálja elnyomni a fel-feltörő sötét múltat, amivel nem akar szembenézni, mint ahogy a lelke kongó ürességéről sem vesz tudomást. Ha úgy tesz, mintha nem lenne benne sivárság, akkor nincs is, nem igaz? 
Tévedés. 
Amikor megismerkedik a kedves és gyönyörű Mila Hill-lel, úgy érzi, a lány gyógyír lehet a be nem hegedő sebeire. Mila az igazi és az egyetlen, aki megmentheti Paxet saját megsebzett szívétől, akinek hatására megoldhatja a gondjait. De csak akkor, ha a férfi felhagy a szemétkedéssel, és engedi, hogy segítsék. 
Az öntörvényű Pax mindezt jól tudja, és dolgozik a változáson. 
Vajon ennyi elég ahhoz, hogy ne veszítse el Milát?




Kölcsönadnád ​a szárnyad, ha a másik zuhanna?
Gabriel Vincent hadnagy egy háborús hős. Legalábbis az volt. Amióta hazajött Afganisztánból, Gabe képtelen kiverni a fejéből azt a rémálomba illő éjszakát a csatatéren, amely örökre megváltoztatta az életét. Tudja, hogy tönkrement az élete, amit csak sok sörrel és még több nővel tud elviselni. Egészen Madison Hill feltűnéséig.
Madison élvezi a szinglilétet. Legalábbis ezt hiszi. Szüleinek tragikus halála után átvette a családi étterem vezetését, és azóta semmi másra nincs ideje. Egészen Gabriel Vincent felbukkanásáig.
Noha elsőre fel sem tűnik nekik, Gabe és Madison hamar egymásba bolondulnak. Gabe-nek van egy sötét titka, és attól fél, hogy ha Maddy megtudja, milyen is ő valójában, a nő csalódik benne. Maddy pedig olyan gondokkal küzd, amelyeket Gabe talán nem értene meg. Felismerik, mekkora szükségük van a másikra, de ehhez meg kell küzdeniük az életük démonaival – és a démonokkal az a baj, hogy csak fájdalmak árán tűnnek el.
Vajon sikerül helyrehozniuk a múltat, mielőtt elveszítenék egymást?





Ha ​gyémántra vágysz, ne játssz tovább kavicsokkal
Egyetlen pillanat elég volt ahhoz, hogy Dominic Kinkaide világa összeomoljon. Az érettségi előtti estén történtek örökre megváltoztatták őt, amelyek miatt egy kemény és öntörvényű ember lett belőle – a világ szemében ugyan híres színész, valójában egy megtört lélek. A huszonnégy éves férfit már csak az foglalkoztatja, hogy az igazi arcát mások elől különféle álarcok mögé rejthesse.
Jacey Vincent huszonhárom évesen nem is sejti, milyen romboló hatással volt rá az apja érzéketlensége. Mindez élő bizonyítéka annak, hogy nemcsak egy pillanat tudja megtörni az embert, hanem a pillanatok hiánya is. Férfiak karjában keresi az elfogadást, hogy megtölthesse a szívét némi melegséggel. Ez a terv egészen jól működik, amíg meg nem ismerkedik Dominickel.
Amikor a megcsömörlött Dominic és a karakán Jacey találkozik, a férfi titkai és a nő gondjai a kölcsönös vonzalomból hamar vihart kavarnak. Vajon ebben a viharban egymásba kapaszkodnak, vagy elsodródnak egymástól?

Nincsenek megjegyzések