A Jégviráglányok és a Hadd mondjam el... szerzője memoárt ír arról, hogy élte túl a szexuális zaklatást

Laurie Halse Anderson neve már nálunk sem ismeretlen, hiszen két kötetét is megjelentette a Ciceró, a Jégviráglányokat és a Hadd mondjam el...-t. 




Tehát már tudjuk, hogy nem állnak tőle messze a kemény témák, ami nem véletlen: az írónő maga is vallott róla, hogy szexuális zaklatás áldozata volt. 

Most, a #MeToo kampány tükrében végre elő mert állni, hogy saját tapasztalait megossza másokkal, és felszólaljon nem csak a szexuális zaklatás, hanem a rape culture, "a nemi erőszak kultúrája" ellen. 

A Shout egy verseskötet lesz, amiben az írónő megosztja a saját élményeit.

A kötet 2019 márciusában jelenik majd meg, kezdetnek 200.000 példányban. 

Az írónő elmondta, tizenhárom évesen zaklatták szexuálisan, és huszonöt évig hallgatott róla, ekkor osztotta meg végül a terapeutájával. 

"Hosszú időre elvesztettem a hangomat, miután megerőszakoltak. És elvesztettem önmagamat is. A Shout egy költeménytapéta, ami megosztja a hallgatással töltött éveim sötétségét és megmutatja, hogyan segített az írás megszólalnom. A Shout a nemi erőszak kultúrája elleni háború kiáltványa és a túlélés ünneplése." - mondta el az íz írónő a The Washington Postnak.
A Jégviráglányok és a Hadd mondjam el... szerzője memoárt ír arról, hogy élte túl a szexuális zaklatást A Jégviráglányok és a Hadd mondjam el... szerzője memoárt ír arról, hogy élte túl a szexuális zaklatást Reviewed by Deszy on 6/12/2018 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

.

Üzemeltető: Blogger.