Évértékelés #4 / Leg, leg, leg... 2021
Az idei évben kicsit többet olvastam, mint tavaly - igaz, ehhez az is kellett, hogy tavaly sem olvastam túl sokat.
Mindenesetre az idei évemet határozottan jobban könyvelem el, mint a tavalyit, a Leg, leg, leg listámon végigtekinteni is sokkal jobb érzés. Bár az összeállítása közben érzékeltem, hogy mikből olvastam kevesebbet, mint szoktam és mint szeretném, de összességében azt tudom mondani, hogy olvasási szempontból elég változatos évet zártam.
Ennél bővebben ezekről majd az éves összefoglalómban olvashattok még, most pedig következzenek az idei kedvencek!
Ezt a kategóriát ritkán osztom ki, idén viszont olvastam egy olyan könyvet, amit mindenképp szerettem volna feltenni a listámra.
A Sandwich grófja és a nápolyi pizza egy olyan könyv, amit bátran ajánlok nem csak gyerekeknek, hanem a gasztronómia iránt érdeklődő felnőtteknek is. Nem mondom, hogy nem lesznek benne olyan részek, amiket a felnőttek már úgyis tudnak, ezzel együtt a kötet tele van mindenféle érdekes információval a különböző ételekkel kapcsolatban. Ismeritek például a hotdog vagy a ketchup történetét?
Legjobb romantikus YA
Nálam ez talán meglepő lehet: elég kevés nem fantasy YA romantikus könyvet olvastam idén, és igazából a kortárs romantikusok közül egyik sem volt olyan átütő, hogy kiosszam ezt a díjat egy nagyon határozottan ide tartozó könyvnek.
Úgyhogy odaadom helyette egy határeset könyvnek: az A Single Thread of Moonlight egy igazi határeset könyv. Történelmi romantikus, amik általában nem YA kategóriásak szoktak lenni, viszont ez a könyv simán elmegy YA-nak is. Nincs benne erotika, cserébe viszont egy nagyon aranyos Hamupipőke retelling. Igazán cuki olvasmány, kicsit Edenbrooke érzésem volt tőle, ha esetleg valaki azt ismeri, akkor olyasmi - azt is bátran ajánlom YA olvasóknak is, akik nyitottak a történelmi romantikus zsánerre.
Nagyon remélem, szeretni fogjátok az A Single Thread of Moonlightot, ha majd látjátok, hogy érkezik, gondoljatok rá, hogy én nagyon szerettem! 😉
Legjobb NA
Ebben az évben ezt a díjat egy új szerzőnek osztom ki!
A Sweet Dandelion egy "régivágásúbb" NA könyv - egy nagy traumát átélt hősnővel, és egy elképesztően jól megírt majdnem tanár-diák románccal. (Jól van na, tudjátok, hogy ez becsípődésem a tiltott szerelem kategóriában.)
Egy lányról szól, aki túlélt egy iskolai lövöldözést, amiben az édesanyja is meghalt, így most a bátyjához költözik, és az utolsó gimis évét új iskolában kezdi.
Végig nagyon erősen ő van a középpontban és az, hogy hogyan dolgozza fel ezt a traumát, hogyan kezd új életet. Ami pedig a szerelmi szálat illeti, azért csak majdnem tanár-diák, mert a férfi főszereplő az iskolapszichológus.
És most kedvem is támadt újraolvasni.
(A könyvhöz két borító is készült, hasonló stílusban - mindkét főszereplőnek van sajátja, nem tudtam dönteni, ezért raktam be mindkettőt.)
Legjobb felnőtt romantikus
Szerencsére év végén kaptunk egy jó kis karácsonyi olvasmányt, amit részben persze a hangulata tett igazán jóvá, de szerintem karácsonyon kívül is megállná a helyét.
A Hóesés Notting Hillben értékelésemet ide kattintva olvashatjátok.
Legjobb történelmi romantikus
A Csak a szél tudja nagyon emlékezetes olvasmányom volt idén. Nagyon érdekes a hangulata, nagyon lírai, a legjobb értelemben, és igazán jó karakterek vannak benne.
Külön értékelést nem írtam róla, viszont a Forrás Rádióban egy egész adást szenteltünk neki, ezt ide kattintva hallgathatjátok meg. (A 3. rész az.)
Legjobb YA fantasy
Ebben a kategóriában sem volt igazán kérdés. Évek óta terveztem már, hogy elolvasom a Hat varjút, de mindig csak tologattam. Most viszont az Árnyék és csont sorozat remek apropót teremtett, és igazi kedvenc is lett nálam a könyv.
Legjobb disztópia/posztapokaliptikus
Nagyon sok disztópiát nem olvastam idén, ennek ellenére rögtön tudtam, melyik könyvnek fogom kiosztani a díjat, mert szerintem megérdemli.
A könyvről írtam értékelést is, itt olvashatjátok el.
Kedvenc angolul olvasott könyv
John Green új könyve igazi kedvenc lett nálam idén - ezúttal nem egy regényről beszélünk, hanem egy esszégyűjteményről. Vicces-érdekes-kicsit sztorizgatós "értékelések" az élet különböző területeiről, sok-sok - John Greenre amúgy is jellemző - random ténnyel. Igazán izgalmas olvasmány, de nem feltétlenül az a fajta, amit az ember egy ültő helyében befal.
Kedvenc LMBT könyv
Ezt a díjat sajnos idén nem tudom kiosztani.
Olvastam ugyan érdekes LMBT könyvet (Karla Nikole: Lore and Lust), és ha pusztán a párosról beszélnénk, simán ki is osztanám nekik ezt a díjat. De a könyvnek sajnos nem tudom megadni a kedvenc címet. Érdekes volt, olvasmányos volt, de hiányérzetem bőven maradt.
Mindenesetre az egyik legjobban megírt LMBT erotikus jelenet van ebben a könyvben, szóval azért ha valaki kicsit erotikus, lassú folyású meleg vámpíros sztorira vágyik, annak azért ajánlom. Csak... annyival többet lehetett volna kihozni belőle.
Kedvenc borító (külföldi)
Idén (is) elképesztő volt a borítókínálat odakint. A Facebookon egyet minden nap kiemelek közülük, és most nem tudnék csak egyet kiválasztani közülük, szóval hoztam nektek egy montázst néhány nagy kedvencemmel.
Kedvenc borító (magyar)
Ebben a kategóriában két kedvencet választottam, mindkettő külföldi könyv, de magyar tervezésű borító.
Az Addie LaRue a Könyvhét egyik nagy slágere volt, és élőben talán még gyönyörűbb, mint így. Olvasni sajnos még nem olvastam, de majd jövőre - így még az is előfordulhat, hogy a jövő évi toplistámon is találkoztok vele.
Az új Sarah J. Maas borító szerintem elképesztőre sikerült, még ha kicsit rögös volt is az útja. És már csak azért is pirospontot érdemel a részemről, mert a külföldi borítóját bizony utálom - igen, azon ritka alkalmak egyike ez, amikor egy általam kedvelt bestseller szerző borítójával nagyon nem vagyok elégedett. Különösen, hogy korábban olyan szép borítói voltak, és a Crescent City borítók még mindig gyönyörűek. *sóhaj*
Legrosszabb borító
Na jó, ez tényleg magyarázatra szorul. Azt hiszem, leszögezhetjük, hogy voltak ennél (mármint a magyar változatnál, jobb oldalon) rondább borítók is idén, és ez végső soron nem borzalmas. Viszont ha az ember tudja, milyen az eredeti... nos, akkor hatalmas csalódás. Bevallom, a magyar borító mellett simán elsétálnék, az eredeti viszont vonzza az ember tekintetét. Így alakult, hogy nem is esett le nekem először, hogy ez az a könyv az a könyv... amivel annyit szemeztem angolul. Sajnálom.
Kedvenc páros (romantikus)
Idén két párost szeretnék kiemelni ebben a kategóriában, mindkettő olyan könyvből, amik már szerepelnek a listán.
Az egyik páros Matthias és Nyina a Hat varjúból. Valójában a Hat varjú minden párosának izgalmas a története, de nekem a Matthias-Nyina duó se veled-se nélküled párosa volt a kedvencem. Imádtam a kapcsolatuk bonyolultságát, és hogy milyen hullámvölgyeket és magaslatokat járnak meg, a körülményeiknek hála. Legnagyobb örömömre a sorozatban is jól sikerültek azok a részek, amik róluk szóltak, alig várom, hogy még többet kapjunk belőlük.
A másik páros a Sweet Dandelion párja: Dandelion és Lachlan. Ennyi csendes és gyógyító megértés...
Kedvenc páros (nem romantikus)
Ezt a díjat nem minden évben osztom ki, de örömmel jelenthetem, hogy idén megtehetem. Messze a kedvenc párosom idén (igen, még kedvecebb, mint a romantikus párosok) a Rocky-Ryland duó volt A Hail Mary-küldetésből. Esélytelen erről spoilerek nélkül bármit mondani, olvassátok el a könyvet!
Az év meglepetése
Érdekelt ez a könyv, de kicsit félve álltam neki, mert nem nagyon olvasok ilyen életrajzi jellegű dolgokat általában.
Igazán kellemes meglepetés volt, tele érdekes információkkal - de nem éreztem száraznak. Örülök, hogy sokkal többet megtudtam arról, hogyan jutott el idáig a Disney.
Mindenkinek bátran ajánlom.
Legjobb világ
A Minden szív kaput nyit világa igazán izgalmas - illetve úgy kellett volna fogalmaznom, hogy világai. Ugyanis egy portál fantasyről van szó, különböző formákat öltő ajtókon keresztül vezet a fiatalok útja különböző világokba - akad közöttük kifejezetten kegyetlen, és "unikornisos-rózsaszín" is.
Én eddig két részt olvastam a sorozatból, illetve vár majd a harmadik, ami tudom, melyik világban játszódik - mindegyik nagyon izgalmas a maga módján.
Meg alapvetően a nyíló ajtók koncepciója is.
Külön értékelést nem írtam róla, viszont a Forrás Rádióban egy egész adást szenteltünk neki, ezt ide kattintva hallgathatjátok meg. (A 12. rész az.)
Legbrutálisabb függővég
Már épp akartam írni, hogy idén megúsztam a kínzó függővégeket. Aztán eszembe jutott a Hat varjú...
A legnagyobb csalódás
Igazán nagy csalódásom nem volt az idén, szóval jó hír, hogy ezt a díjat most nem tudom kiosztani.
Legrosszabb könyv
Az év könyve
A sor legvégére hagytam az idei abszolút kedvencemet.
Nem minden évben van olyan, hogy határozottan rá tudom vágni, hogy EZAKÖNYV!, de a tavalyi után (amikor a magyarul idén megjelent Éjfél könyvtár lett volna ez, amiről szintén volt egy adás a Forrás Rádióban) idén is ez a helyzet.
Az idei kedvenc könyvem magasan A Hail Mary-küldetés volt.
Már A marsit is imádtam, az is felkerült a Leg, leg, leg... listámra annak idején, de le merem írni: A Hail Mary-küldetést még annál is jobban szerettem.
Igazság szerint az év végén vár még rám egy-két adaptáció, többek között a Vaják 2. évada és a Dűne - sajnos még egyiket sem láttam, pedig nem kizárt, hogy ezt a díjat kiszórnám a Dűnének, ha igen.
Mindenesetre így két adaptációt tudnék kiemelni, mindkettőt másért, úgyhogy most megosztva ítélném oda nekik.
Az egyik A vezércsel, ami egy elképesztően jól sikerült minisorozat, minden szempontból csak ajánlani tudom - itt írtam róla bővebben is.
A másik az Árnyék és csont, amivel nagyon sokat foglalkoztam az oldalon. Nagyon szurkoltam neki, és szerencsére jól is sikerült, nagyon várom a folytatást.
+1
Említést érdemes még a Tudhattad volna, ami ugyan tavalyi adaptáció, viszont én idén néztem meg a sorozatot - remek minisorozat, azt is szívből ajánlom.
Nincsenek megjegyzések