Breaking News

A Tumblr szerint ők voltak 2021-ben a legnépszerűbb könyvek

A Tumblr idén is elkészítette évösszefoglaló listáit - köztük a legnépszerűbb könyvekkel, filmekkel és a sorozatokkal.

Minket itt elsősorban természetesen a könyves lista érdekel, de azért belemászunk kicsit a filmes és tévésorozatos listákba is, hiszen könyvadaptációkban sincs hiány.




TOP50 könyv


A toplista elején ezúttal is a Harry Potter sorozat végzett, innentől viszont már azért vannak változások jócskán a listán. 
A második helyre, 8 helyet javítva feljött a Hat varjú sorozat, ami nem is olyan meglepő, hiszen a belőle készült Netflix sorozat megdobta a népszerűségét. (Igaz, hozzá kell tenni, hogy a Grisa trilógia, amelyik első részének ráadásul a sorozat a címét is viseli, csak a 35. helyen végzett. Mondjuk aki ismeri a sorozat világát és követi a rajongókat, úgy már azért kevésbé meglepő.)

A Percy Jackson sorozat ugyan hátrébb csúszott a Hat varjú miatt, de azért a TOP3-ba még így is befért.

Kifejezetten érdekes, hogy Sarah J. Maas sorozatai, amik mindenféle népszerűségi szavazáson aratnak, itt nem fértek fel a dobogóra - a Tüskék és rózsák udvara sorozat "csak" hetedik, igaz, 11 helyet javított tavaly óta. Ami viszont kicsit érthetetlen, hogy a 8. helyen ott van az Ezüst lángok udvara, amit valamilyen okból külön kezelt a Tumblr. 

Igaz, hasonlóan furcsán kezelik az Árnyvadász Krónikákat is. A Chain of Iron a 17. helyen végzett, míg az Árnyvadász Krónikák, külön kezelve a 22. helyen - később pedig még látni Árnyvadász szériákat a listán.

A listán vannak klasszikusok is, a Büszkeség és balítétel például állandó TOP10-es, de természetesen A Gyűrűk ura, Oscar Wilde és az 1984 is felfértek a TOP50-be.
  1. The Harry Potter series
    by J.K. Rowling
  2. The Six of Crows Duology +8
    by Leigh Bardugo
  3. Percy Jackson & the Olympians -1
    by Rick Riordan
  4. The Warrior Cats series -1
    by Erin Hunter
  5. The All for the Game series -1
    by Nora Sakavic
  6. Pride and Prejudice -1
    by Jane Austen
  7. A Court of Thorns and Roses series +11
    by Sarah J. Maas
  8. A Court of Silver Flames
    by Sarah J. Maas
  9. The Secret History -2
    by Donna Tartt
  10. The Locked Tomb series
    by Tamsyn Muir
  11. The Silmarillion +5
    by J.R.R. Tolkien
  12. The Folk of the Air series
    by Holly Black
  13. A Song of Ice and Fire -2
    by George R.R. Martin
  14. The Trials of Apollo series +6
    by Rick Riordan
  15. The Song of Achilles +7
    by Madeline Miller
  16. The Raven Cycle series -8
    by Maggie Stiefvater
  17. Chain of Iron
    by Cassandra Clare
  18. Red, White, and Royal Blue -5
    by Casey McQuiston
  19. Captive Prince -5
    by C.S. Pacat
  20. The Discworld series +6
    by Terry Pratchett
  21. The Simon Snow series
    by Rainbow Rowell
  22. The Shadowhunter Chronicles +2
    by Cassandra Clare
  23. The Stormlight Archive series +17
    by Brandon Sanderson
  24. The Picture of Dorian Gray +1
    by Oscar Wilde
  25. Wings of Fire +7
    by Tui T. Sutherland
  26. The Great Gatsby +3
    by F. Scott Fitzgerald
  27. Rule of Wolves
    by Leigh Bardugo
  28. If We Were Villains
    by M.L. Rio
  29. The Throne of Glass series +5
    by Sarah J. Maas
  30. Call Down the Hawk -9
    by Maggie Stiefvater
  31. Mister Impossible
    by Maggie Stiefvater
  32. The Twilight Saga -13
    by Stephenie Meyer
  33. Magnus Chase and the Gods of Asgard
    by Rick Riordan
  34. Artemis Fowl -19
    by Eoin Colfer
  35. The Grisha Trilogy
    by Leigh Bardugo
  36. The Animorphs series +5
    by K.A. Applegate
  37. The Dark Artifices series -1
    by Cassandra Clare
  38. Romeo and Juliet
    by William Shakespeare
  39. The Infernal Devices -8
    by Cassandra Clare
  40. The Iliad
    by Homer
  41. 1984
    by George Orwell
  42. Wuthering Heights
    by Emily Brontë
  43. Midnight Sun -37
    by Stephenie Meyer
  44. Mistborn +5
    by Brandon Sanderson
  45. The Wicked Powers
    by Cassandra Clare
  46. Strange Case of Dr Jekyll and Mr Hyde
    by Robert Louis Stevenson
  47. The Lunar Chronicles -3
    by Marissa Meyer
  48. Crescent City -13
    by Sarah J. Maas
  49. The Priory of the Orange Tree
    by Samantha Shannon
  50. Frog and Toad
    by Arnold Lobel



A sorozatok és a filmek mezőnyéből nem fogok felsorolni mindent, a linkekre kattintva megnézhetitek a teljes listát.

Sorozatok terén a toplista első helyein a szó szerinti értelemben nincs adaptáció, igaz, az új Disney+ Marvel sorozatoknak köszönhetően szép számmal képviseltetik magukat a képregény-adaptációk - talán nem meglepő módon a Loki a legnépszerűbb, a második helyig kúszott, csak az Odaát végzett előtte. 

A 8. helyen viszont már ott van egy regényadaptáció, méghozzá az Árnyék és csont!
Az Elveszett próféciák a 15., a Vaják a 18., A Bridgerton család a 19. helyen végzett. Érdekesség: bár már jó ideje nincs új része, a Sherlock még mindig ott van a TOP50-ben, méghozzá a 48. helyen.


A filmek esetében természetesen elég nagy a képregény-láz, de mivel nem csak friss filmek kerültek a listára, azért a TOP10-be is befértek bőven más alkotások is. 

A 4. helyen A Gyűrűk ura filmtrilógia áll, a 7. helyen pedig még mindig ott a Twilight. A Hobbit a 15., az Így neveld a sárkányodat 38. a listán. 

Nincsenek megjegyzések