Breaking News

Újabb titkok a Luxen spin-off trilógiájáról

Tegnap már írtam róla, hogy Jennifer L. Armentrout újabb sorozatot ír a Luxen könyvek világában. (Részletek ITT.)

Azóta azonban maga az írónő is bejelentette a hírt a blogján, így pedig megtudhattunk néhány újabb részletet.



Jennifer a következőket írja a blogbejegyzésében: 

"Olyan volt megírni ezt a történetet, mintha hazatértem volna. Sok idő telt el azóta, hogy ott hagytam a Luxen világot, és búcsút intettem Daemonnak, Katnek és a csapatnak. 2015 óta megvolt a fejemben ez az ötlet, de tudtam, hogy időre van szükségem, hogy újra beleássam magam."

Hozzátette, alig várja, hogy találkozzunk Evie-vel, Heidivel, Emeryvel, Kenttel, Graysonnal és újra Luckel.



De ami még ennél is izgalmasabb talán: "néhány régi ismerőssel". 

És akkor most lehet tippelni, hogy kik lesznek a régi ismerősök. Szinte hallom, ahogy mindenki felsóhajt: Daemon? 

Nem lepődnék meg. De azért sok érdekes karakter van még ott, ahonnan Daemon jött, szóval remélem, nem állunk meg "csak" nála.

Egyébként a fenti szereplős sor összecsengeni látszik azzal, amit az első bejegyzésben olvashattatok, bár a rajongói oldal információról még nem találtam megerősítést - kivéve most Evie nevét Jennifer bejegyzésében.

1 megjegyzés:

  1. Remélem Dee és Archer is megjelenik benne kíváncsi vagyok hogy állnak a dolgaik. ��

    VálaszTörlés