Már hivatalos: a Shadowhunters nem talált új otthont - A Constantin közleménye
Már sejthető volt, hogy nem folytatódik tovább a Shadowhunters, hiszen a forgatás lezárult és a színészek is elköszöntek, ezzel együtt a #SaveShadowhunters kampány még tovább élt, így sokan reménykedtek, hogy a sorozat így is megmenthető.
A Constantin viszont most már hivatalosan is bejelentette, hogy nem érkezik a folytatás, mert nem találtak új otthont.
A teljes közlemény angolul ITT olvasható, én hozom a fordítást:
Most, hogy a Shadowhunters fő felvételei a végéhez közelednek, szeretnénk kiterjeszteni szívbéli köszönetünket a fáradhatatlan munkáért és elkötelezettségért, amit minden részbe fektettek, a briliáns EP-knek, az írói csapatnak, a nagyszerű szereplőgárdának és a tehetséges stábnak. Szeretnénk kifejezni a hálánkat a partnereinknek, a Freeformnak és a Netflixnek, akik segítettek, hogy ez a show létrejöhessen. Mély köszönettel és tisztelettel tartozunk Cassandra Clare-nek is, a szerzőnek, akinek a művén szeretett sorozatunk alapul, és akinek a szórakoztató és mély jelentésű könyvei milliók életét érintették meg pozitívan, bizonyítva, hogy a szórakoztatás is hozhat változást a világba. Igazi megtiszteltetés volt.Szeretnénk megköszönni a hűséges és hangos rajongótábornak, akik annyit tettek azért, hogy ez a sorozat olyan népszerűvé váljon, amilyen lett, és szeretnénk a legmélyebb köszönetünket kifejezni a véget nem érő támogatásért. A reakciók a rajongóktól a kezdetektől, és azóta, hogy kiderült a sorozat kaszálása, mindannyiunkat nagyon megérintett. Nagyon hálásak vagyunk, amiért veletek együtt indulhattunk erre az utazásra. Bár mindannyian bánjuk, akik résztvettünk benne, sajnos a Shadowhuntersnek véget kell érnie. Próbálunk új utakat találni, amelyek életre keltik az Árnyvilágot a rajongóknak szerte a világon, mégis szomorú kötelességünk elárulni, hogy sok próbálkozás után az összes résztvevő részéről, jelenlegi formájában nem lehetséges folytatni a Shadowhunterst.Így amíg el nem érünk a következő fázisig, kérünk, csatlakozzatok hozzánk a Shadowhunters végső fejezétben, amikor az utolsó 12 epizód debütál majd 2019 tavaszán a Freeformon Amerikában, és a Netflixen szerte a világon. El sem tudjuk képzelni, hogy nélkületek engedjük el a sorozatot, a mi drága rajongóink nélkül, ezért mondjátok velünk együtt: Éljen és nyugodjon.
Nincsenek megjegyzések