8 aranyos idézet, amiben Daemon cicázta Katyt

Gondoltam, kicsit csavarok a macskák világnapján, és alternatív módon közelítem meg. Eszembe jutott ugyanis, hányszor hívta a Luxen könyvekben cicának Daemon Katyt - és hogy mennyire jó lenne felidézni kicsit.

Úgyhogy fogtam magam, és elkezdtem összeszedni őket, a teljesség igénye nélkül.

Íme tehát 8 olyan jelenet, amiben Daemon cicázza Katyt, én meg jót mosolyogtam.

Lesa üzeni, hogy Daemon ma nagyon szexi.

Egyetértek vele.

Némán nevetve aláírtam.

Daemon mindig szexi!!!

Kihajoltam a padból, hogy visszapasszoljam a papírt Carissának, de egyszerre eltűnt az ujjaim közül. Bunkó!

Eltátott szájjal, égő arccal megfordultam, és Daemonra meredtem. Vigyorogva tartotta maga elé a papírt.

– Nem illik órán levelezni – mormolta.

– Add vissza! – sziszegtem. Daemon a fejét rázta, és én, na meg Carissa és Lesa legnagyobb rémületére, kibontotta a papírt. Szerettem volna meghalni, amikor ragyogó szeme végigszaladt az üzeneteken, és pontosan láttam, mikor ér az én soraimhoz, mert szemöldöke a magasba szökött. Elvigyorodott, a szájával vette le a tolláról a kupakot, aztán odaírt valamit a lap aljára. Nyögve Lesáékra néztem. Lesának leesett az álla, Carissa pedig épp úgy elvörösödött, mint én. Jó ég! Meddig írogat még?

Végre befejezte, visszahajtogatta a papírt, és a kezembe nyomta.

– Tessék, cica.

– Utállak. – Megfordultam, éppen idejében, mert a tanár járkálni kezdett. Amikor visszaért a táblához, magam elé tettem az átkozott levelet, óvatosan, mintha bomba volna. Lassan, vigyázva nyitottam ki.

És egy kicsit még jobban meghaltam.

Ez a papír soha, de soha nem láthat újra napvilágot.

Visszahajtogattam, és merev mozdulatokkal a táskámba gyűrtem. Az egész testem lángolt.

Daemon halkan nevetett mögöttem.

– Máris beadod a derekadat, cica?

– Beadni? – nevettem érzés nélkül. – Csak nem akarom tovább nézni a fejedet.

– Mondogasd ezt magadnak sokáig, cica! – mosolygott Daemon.

– Te meg csak szedjed az egónövelőidet!

– De ugye azt tudod, hogy ez az egész az oka annak, hogy…

Felvonta a szemöldökét.

– Hogy hirtelen megkedveltél – fejeztem be.

– Cica, meglehetősen biztos vagyok benne, hogy már korábban is kedveltelek.

– Hát, elég érdekes módon mutattad ki.

– Ez igaz – ismerte be. – És már bocsánatot is kértem azért, ahogy veled bántam. – Mély lélegzetet vett. – Mindig is kedveltelek. Az első beintésedtől kezdve.

Valamivel később eszembe jutott amit korábban mondott.

– Megtaláltad? – kérdeztem álmosan.

– Hogy mit találtam meg, cica? – A keze megcsúszott a hasán.

– Amit kerestél.

Felpillantott, egymás szemébe néztünk. Újra éreztem azt a feszítést a mellkasomban, de most szétterjedt az egész testemre. Valami szikra – izgalom? – ébredezett az alhasamban, amíg vártam a választ a végtelen csendben.

– Igen, néha úgy érzem, megtaláltam.

Ismét láttam a képeket. Kettőnkről. Forróság, izzadtság. Az ajkamba haraptam és igyekeztem semmitmondó arckifejezést erőltetni magamra, de tudtam, hogy olvas a gondolataimban, amikor a szája bosszantóan öntelt mosolyra húzódott. Több volt, mint bosszantó.

– Milyen piszkos kiscica vagy te!

Pislantottam. Tagadj! Tagadj! Tagadj!

– Mit mondasz?

– Piszkos – ismételte olyan halkan, hogy tudtam, Dee nem hallhatja. – Csupa föld. Miért, mit gondoltál?

– Mondok valamit.

– Mit?

– Megtaláltam a blogodat.

Ó, édes Jézusom! Hogyan talált rá? Mindegy, fontosabb, hogy megtalálta. Kiadja a Google? Hát ez igazán remekséges, extra tejszínhabbal.

– Megint nyomozol utánam, látom már. Szerezzek távoltartási végzést?

– Álmaidban, cica. – Önelégült mosolyt villantott rám. – Azokban már úgyis szerepelek, nem?

– A rémálmaimban, Daemon – feleltem szemforgatva. – A rémálmaimban!

– Az a kidobó nagyon nagy darab volt – sandítottam rá.

– Ó, cica, nézd én megpróbáltam, hogy ne beszéljek csúnyán… – válaszolta egy félmosoly kíséretében.

– Hogy érted?

– Mondanám, hogy a méret nem számít, de bizony számít. Én már csak tudom – kacsintott rám.