Breaking News

Itt a Pretty Little Liars fináléjának előzetese - nézem, nem nézem?

Annak idején, amikor kiderült, hogy a mostani lesz az utolsó Pretty Little Liars évad, megfogadtam, hogy azt fogom csinálni, mint a Vámpírnaplóknál - vagyis hosszú évados kihagyás után a végét megnézem. Ez persze együtt jár azzal, hogy sok mindent nem fogok tudni, de igazából úgyis a szereplők sorsa érdekel, hogy mi lesz számukra a végkifejlet.



Most viszont kijött az utolsó rész promója, és bevallom, elbizonytalanodtam. Tudni akarom, mi lesz a vége, ki kivel jön össze/marad együtt, és itt van Wren is, akit valamilyen megmagyarázhatatlan okból nagyon szerettem, de valahogy... úgy érzem, nem lesz így az igazi. Hiszen tulajdonképpen én ebből az egész A.D. dologból kimaradtam, így érdekel-e egyáltalán, ki az? 

A szereplők sorsa persze foglalkoztat, de...

Nos, majd meglátjuk, mindenesetre itt a beharangozója a két órás finálénak és az utána következő búcsúpartinak:



Nincsenek megjegyzések