Breaking News

Cassandra Clare rejtélyes részletet osztott meg Will-lel a főszerepben!

Cassandra Clare beindult. Tegnap megosztottam én is az első részletet a Queen of Air and Darknessből, és most egy újabb részletet kaptunk, ami még hosszabb is, mint az volt. Csakhogy rejtélyesebb is, ugyanis fogalmunk sincs, honnan származik.

Figyelem! A bejegyzés spoileres, ha még nem olvastad el A hercegnőt!


A főszereplője Will. Ez még önmagában nem lenne olyan meglepő, hiszen Will szerepelhet a The Last Hours sorozatban, így első blikkre logikusnak tűnhetne tehát, hogy abból származik.



Csakhogy...

Will Herondale új hálószobájának ablakában ücsörgött, és a fagyos téli ég alatt megdermedt Londont bámulta. Hó fedte a házakat, egészen a Temze halványan tündöklő szalagjáig, így olyan érzése volt az embernek, mintha egy tündérmesében lenne. 
Habár ebben a pillanatban Will nem érzett túl sok barátságot a tündérmesék iránt. 
Boldognak kellett volna lennie, ennyit persze tudott - végtére is, ma volt az esküvője.


A részlet időben tehát jóval a TLH előtti, ráadásul Willhez közeli E/3-ban vagyunk, ami a gyerekeikről szóló sorozatban meglehetősen furcsa lenne. 

Cassie ráadásul tovább borzolta a kedélyeket a részlet egy címkéjével is: hamarosan továbbiak érkeznek

Korábban már megírtam, hogy újabb 10 novellára számíthatunk Cassie-től, a The Last Hours sorozat felvezetőjeként - részletek ITT. Ha minden jól megy, jövő évben érkezik az első The Last Hours kötet, így tehát lassan aktuális lenne a felvezető, ha tartjuk a minden hónapban egy novella rendszert, ami eddig volt. 

Lehetséges tehát, hogy az egyik ilyen novelláról van már szó? Én erre teszem le a voksom.

Nincsenek megjegyzések