Maggie Stiefvater: The ​Raven King – A Hollókirály {Értékelés + Nyereményjáték}

Maggie Stiefvater: The ​Raven King – A Hollókirály

A blogturnéról




Attól függően, hol kezdjük, ez a történet akár négy hollófiúról és egy Blue nevű lányról is szólhat. Egy álmodóról, mágusról, királyokról, sorsokról és egy elvarázsolt erdőről. Maggie Stiefvater magával ragadó története, a Hollófiúk sorozat, az utolsó kötetéhez érkezett. Tartsatok ti is a Blogturné Klubbal, ha pedig velünk játszotok, megnyerhetitek a Könyvmolyképző kiadó által felajánlott The Raven King - A Hollókirály könyvet.

Kapcsolódó bejegyzések:

Eredeti cím: The Raven King
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 440
Fordító: Molnár Edit
ISBN: 9789634570486
Sorozat: Hollófiúk 4.
Kezelhető-e standalone-ként? Nem
Nézőpont: E/3
Függővég: nincs(?)
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,32)
Megrendelési link
Óvakodj az élőktől!
Ne bízz a holtakban!

Gansey már évek óta egy eltűnt király nyomait kutatja, és szép lassan a barátait is
bevonja a küldetésbe: Ronant, aki álmokat rabol meg; Adamet, aki elérte, hogy más rendelkezzen az élete fölött; Noah-t, akinek már nincs is igazi élete; és Blue-t, aki szerelmes Gansey-be… miközben jól tudja, arra rendeltetett, hogy megölje a szerelmét.
A végjáték megkezdődött. Az álmok és a rémálmok egybefolynak. Szerelem és veszteség elválaszthatatlanná válnak. És a keresés már nem egy konkrét útvonalra szorítkozik.
A Kirkus Reviews ezt írta a Hollófiúk-sorozat előző darabjáról (Kék liliom): „Ez a párját ritkító sorozat várhatóan viharos végkifejlettel zárul.” Nos, a vihar megérkezett a virginiai Henriettába a halál, a vágyakozás, a megvilágosodás és egy brutális igazság kíséretében. A Hollókirállyal Maggie Stiefvater felteszi a koronát remekművére.

A legvonzóbb, legérzelmesebb, legelbűvölőbb mágikus világ, amit írói fantázia teremthet.

Az első mondat:


"III. Richard Gansey már számon sem tudta tartani, hányszor mondták neki, hogy nagy dolgokra hivatott."

Véleményem


Még egy sorozat véget ért, és próbálom összeszedni a gondolataimat - nem csak a zárókötettel, az egésszel kapcsolatban. 

Na de kezdjük az elején! Általában egészen jónak tartom magam a spoilerek elkerülésében még úgy is, hogy benne vagyok a körforgásban, de bevallom, a Hollókirály volt az egyik olyan, ahol már hónapokkal ezelőtt belefutottam egy óriási spoilerbe. Aztán annyira fúrta az oldalamat, hogy mi a fene van, hogy rossz voltam, és belelapoztam angolul, kifejezetten erre a szálra koncentrálva.

Ezzel együtt vártam a magyar megjelenést, mert tényleg nem olvastam rendesen végig, és nagyon sok kérdőjel volt bennem azzal kapcsolatban, hogy hogyan zárulhat vajon ez a sorozat.

És újfent megállapítottam, hogy ez a furcsa viszonyom az írónővel nem változik. Maggie Stiefvaternek varázslatos képessége van abban, hogy egyszerre akarjam szeretni és legyen mégis... valami furcsa hiányérzetem. Nehéz elmagyarázni, és nem is nagyon találom a kapaszkodót, hogy miért nem tudom igazán megszeretni. 

Reméltem, hogy a furcsa érzéseimre gyógyír lesz majd A Hollókirály, de nem igazán változtatott az eddigi véleményemen. 

A Hollókirálynak jó magas lécet kellett megoldania: sok szereplő sorsát kellett elvarrni, rengeteg kérdést kellett megválaszolni és némi fényt gyújtani az olvasó fejében. Ebből az első jól sikerült, a másik kettőben viszont bevallom őszintén, nem vagyok teljesen elégedett. 

A Hollófiúk sorozatra végig jellemző volt ez a homály, emlékeim szerint többször írtam is róla az előző értékelésekben. Már a második-harmadik rész táján sem voltam maradéktalanul elégedett ezzel, de ott még a kényelmetlen érzésem is betudtam annak, hogy a nagy fináléra készülünk. Ráadásul azt mindenképp az írónő javára kell írni, hogy folyamatosan tudta szállítani a jó kis meglepetéseket és fordulatokat - ebben a részben is. Csakhogy a nagy homály számomra sokká vált egy idő után, és sajnos ebben a részben csúcsosodott ki. Válaszokat kaptunk, igen. De nagyon sokszor éreztem úgy, hogy kevés vagyok a könyvhöz. (Ami persze lehet egyéni hibám, de hé, ez az én beszámolóm. :D) Néha annyira titokzatos akart lenni, hogy számomra már a cselekmény és a stílus rovására ment. Bizonyos jeleneteknél már azt sem tudtam eldönteni, hogy ez most valamiféle furcsa metafora akar lenni vagy tényleg lényeges és tényleg megtörténik. Ez persze az elejétől hozzátartozott a sorozat stílusához, így aki ezt eddig imádta, az nagyon elégedett lehet ezzel a kötettel is. Én reméltem ennek feloldását, legalább részben. 

Ehhez hozzájött az, hogy elég sokat ugráltunk a karaktereink között - és nem csak a főszereplőkre gondolok. Egy idő után volt már itt mindenki: Neeve, Piper, Szürke és még sorolhatnám. Ráadásul követtük a szokásos sémát: jöttek új maffiózók, akik a természetfeletti kincsekre pályáztak - de ezen a ponton ez már szinte felesleges volt, mert a cselekményben a tényleges hatása sokkal kisebb volt, inkább csak mint fenyegetés voltak jelen. Szóval sok volt a nézőpont, minden eddiginél több, ráadásul újabb szereplők is beköszöntek, ez pedig a homállyal és a metaforikus fogalmazással együtt számomra néha egy nagy katyvasz érzését keltette. 

És akkor szót kell még ejtenem a szerelmi szálakról is. Emlékszem, az első részben vártam az epic Gansey-Blue szálat, de így, az egészet figyelembe véve nekem ez nem lett túlságosan epic. Gondolom, direkt nem ezen a szerelmi szálon volt a hangsúly, hanem a bandán, amivel nincs is gond, csak nagyobb volt az ígéret szerintem a sorozat elején. Ezzel együtt volt egy-két aranyos jelenetük, még ha nem is sok. Van viszont egy másik szerelmi szál... Nem lövök le semmit, de bevallom, engem váratlanul ért - mármint nem most, olvasás közben, hanem amikor először megkaptam a nyakamba a spoilert. Nagyon szurkoltam nekik, talán az ő jeleneteik voltak a legjobbak ebben a kötetben, és alig vártam, hogy kettesben legyenek, lehetőleg minél többször (nem voltak elégszer). Ezzel együtt a shippelő lányka szól belőlem, a józan eszemnek viszont azért maradt hiányérzete. Nem igazán éreztem igazán előkészítettnek ezt a szálat. Belekerültünk, cuki volt, cukibb, mint a Gansey-Blue szál, ha engem kérdeztek, de kicsit derült égből villámcsapásként ért. (Kifejteném ezt bővebben is, de nem akarok lelőni semmit.)



Na, és akkor nézzük, mi tetszett, mert azért szerencsére abból is akadt. Habár sok volt a homály, azért a válaszoknak nagyon örültem. Ahogy már említettem, akadt jó néhány váratlan elem, igaz, még mindig vannak bennem kérdőjelek. (Végül mi a fene lett pl. Matthew-val?) A feszültséget sikerült végig fenntartani, végig izgalmas volt a történet, valószínűleg a legsodróbb az eddigi könyvek közül. 

Határozottan kiemelkedett a karakterek közül számomra Ronan és Adam, és ez nagy szó részemről, mert a kezdetekkor Adam az agyamra ment. Ronan határozottan Gansey fölé emelkedett a skálámon, bár azért meg kell jegyeznem, önmagában Gansey-t is nagyon szerettem. A Gansey-Blue dolog számomra ellaposodott, nagyon, és Ronan mellett Gansey sem maradt olyan erős, mint az első egy-két részben, de önmagában érdekes volt. Talán ez a legnagyobb ereje a sorozatban: azt hiszem, minden srácot és együtt a bandát is nagyon lehet szeretni, még ha az eredetinek valószínűleg fő szerelmi szálnak szánt szál nem is lett igazán átütő - helyette lett egy tuti bandánk. (Viszont pont ezért mentek agyamra a felnőtt szereplők, nagyon.)

A másik, amit még mindig nagyon csodálok ebben a sorozatban az az, hogy mégis hogyan lehet kézben tartani ezt az egészet? A sorozat tele van utalásokkal, jóslatokkal, mitológiai elemekkel, latin kifejezésekkel - és mindezt úgy kell összesűríteni egybe, hogy minden homályos. Kétségem sincs afelől, hogy nem olvastam a Hollófiúkhoz hasonló hangulatú könyvet, valószínűleg egy-egy részlet alapján is rögtön ráismernék, rendkívül egyedi.

És az is kétségtelen, hogy a nagy metaforahegyek között azért akadtak olyan stíluselemek, amiken nagyon jót mosolyogta. Leginkább az ismétlés módszere, amit most bevetett az írónő, és az, ahogyan bevetette. Hiszen ez lehetett volna akárki története, és ha más a szemszög, minden más. (Majd ha olvastátok, megértitek, mire gondolok.)

Összességében nem mondanám, hogy rossz volt a könyv, aki imádta az eddigieket, az nagyon fogja ezt is, ez a nagy lezárás, végre válaszokkal! Lehet, hogy én helyeztem neki kissé magasra a lécet. Az utolsó jelenet mindenesetre tetszett, le is zárta meg, nem is, az a tipikus Jumanjis befejezés - tudjátok, mint amikor látjuk, hogy ott hever a társas a homokban és épp arra jönnek... Na jó, nem pont ilyen a befejezés, de azért felsóhajtottam, hogy most akkor lehetséges, hogy...? (És igen, a nem Gansey-Blue romantikus párosról még szívesen olvasnék. Kevés volt.)

AJÁNLOM


Olvass bele a képre kattintva!


http://konyvmolykepzo.hu/reszlet/7430_raven_king-20170602_104259.pdf?ap_id=Deszy


Blogturné extra


Tudtad? Érkezik a Hollókirály spin-off sorozata! A hírt tavaly év végén jelentette be, és nem sokkal később további részleteket is elárult. Azóta kicsit nagy a csend, de ami késik, nem múlik...




Nyereményjáték


A Hollókirály az utolsó rész Maggie Stiefvater Hollófiúk sorozatában. A megjelenésre hangolva a mostani játékban visszatekintünk a korábbi részekre. A feladat igen egyszerű lesz: a résztvevő blogokon egy-egy kérdést találhattok az előző kötetekkel kapcsolatban, amelyet a Rafflecopterben kell megválaszolnotok. A helyes megfejtők között kisorsolunk egy példányt Maggie Stiefvater: The Raven King - A Hollókirály című könyvéből.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Melyik dallal “bosszantja” Ronan a többieket?


A turné menetrendje


06.03. Always Love a Wild Book
06.06. CBooks
06.09. Deszy könyvajánlója
Maggie Stiefvater: The ​Raven King – A Hollókirály {Értékelés + Nyereményjáték} Maggie Stiefvater: The ​Raven King – A Hollókirály {Értékelés + Nyereményjáték} Reviewed by Deszy on 6/09/2017 Rating: 5

2 megjegyzés:

  1. Elő volt azért készítve az a bizonyos másik ship szál. Nem tolakodóan, de egyre érezhetőbben az előző három kötetben. Bár főleg az angol verzióra igaz ez, a magyarra valamivel kevésbé, ott el-elsikkadtak jelek, utalások, de volt, ami megmaradt.

    VálaszTörlés
  2. A másik romantikus szálat olvasva, kedvem lett volna a falhoz vágni a könyvet :O én az utalásokat már csak ebben a kötetben vettem észre, és imádkoztam hogy ne legyen igaz, de hát már hiába :P ettől eltekintve a világ legjobb könyvsorozata, amint kicsit leülepedett bennem a történet újra el is kezdem elölről. A sok mellékszál már az elejétől zavart, és néha tényleg annyira meg tudott keverni az írónő a fogalmazással és a ködösítéssel, hogy bizonyos dolgokat annyira nem fogtam fel, hogy a későbbi visszautalásoknál meglepett, hogy "igen? és ez mikor történt?". Olvasásnál nekem olyan, mintha a fejemben menne egy sajátos képernyőn a film, amit viszont sokszor megakasztott, hogy vissza-vissza kellett keresgetnem, gondolnom, hogy "áh, akkor ez még ide tartozna, de még csak most derül ki!" mindenesetre a szerethető főbb karakterek miatt tökéletes a sztori, jó dolog, hogy mind nagyjából ugyanannyi figyelmet kapnak összességében. Kidolgozottak és ismerjük a motivációjukat. A keresgélés és kalandozás nagyon közel állt a szívemhez, sajnálom, hogy máris lezárult. Szívesen olvastam volna még köteteken át. :)

    VálaszTörlés

.

Üzemeltető: Blogger.