Itt az első rendes A balszerencse áradása előzetes és két jelenetfotó

A Netflix 13 részes sorozatot készített A balszerencse áradása könyvekből, a főgonosz Olaf gróf szerepében Neil Patrick Harrisszel. 



A 13 részesre tervezett tévésorozat sok meglepetést tartogat a rajongóknak: például ITT írtam róla, hogy az adaptációban valóban szerepet kap majd Lemony Snicket is.

Korábban már megosztottak egy teasert, most azonban végre megérkezett az első rendes előzetes is! Beharangozóként pedig két új jelenetfotót is kaptunk. 





A történet három árváról szól, a Baudelaire gyerekekről: Violet, a feltaláló, Klaus, a könyvmoly és a kis Sunny. Miután szüleik meghalnak, Olaf gróf gondjaira bízzák őket, aki minden, csak nem a megfelelő gyám. Semmi más nem érdekli, csak hogy megkaparintsa a gyerekek örökségét, miközben számukra a legfontosabb, hogy kiderítsék, ki is felelős tulajdonképpen szüleik haláláért. Ahogy a sorozat címe is kifejezi, egy sor valószínűtlenül balszerencsés eseménybe keverednek a gyerekek, természetesen mindegyik mögött Olaf gróf áll. Ugyanis arra bizonyosan nem számított, hogy a gyerekek nem hagyják magukat.

A sorozat január 13-án debütál a Netflixen. 

És akkor következzen az előzetes!


Rendeld meg a képre kattintva!