10+1 idézet, ami bizonyítja, hogy a Harry Potter vicces (is)!

A Harry Potterről sokan sok mindent gondolnak, de főként azok, akik csak a filmeket látták, hajlamosak megfeledkezni róla, hogy milyen jókat is lehet nevetni rajta. 

Persze, komoly témákat boncolgat, egy háború történetét meséli el, de a humor nélkül nem lenne az, ami. És nem csak az ikrekre gondolni, ha humorról van szó. 




Most összegyűjtöttem nektek 10+1 olyan idézetet a HP könyvekből, amiken én annak idején nagyon jókat nevettem, és még most is jókat mosolygok rajtuk.

(És szeretném hangsúlyozni: egy csak egy maroknyi ezek közül, ennél sokkal-sokkal több idézetet lehetne vadászni.)

– Azt mondta, csak sétálni indult, de szerintem remélte, hogy összetalálkozikvalakivel a házamban. – Hagrid Harryre kacsintott. – Az az érzésem, a kis Ginny nem utasítana vissza egy aláírt…
– Jaj, fogd már be a szád! – mérgelődött Harry.

– Igaz, hogy kiabált Umbridge professzorral?
– Igen.
– A szemébe mondta, hogy hazudik?
– Igen.
– Megmondta neki, hogy Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén visszatért?
– Igen.
McGalagony professzor leült az íróasztalához, s egy darabig némán nézte Harryt. Azután így szólt:
– Egyen egy kekszet, Potter!

– Én inkább azt szeretném tudni, hogy valaki miért akarta eldobni – felelte Harry. – És arra is kíváncsi lennék, hogy miért kapott Denem „Önzetlenül az Iskoláért” Különdíjat.
– Akármiért – legyintett Ron. – Talán volt neki harminc R. B. F.-e vagy megmentett egy tanárt az óriás tintahaltól. De az is lehet, hogy ő ölte meg Myrtle-t… Azért biztos az egész iskola hálás lehetett…

– Lebilincselő történet – vetette oda megvető gúnnyal Hermione. – Rémségesen érezhetted magad. Mi közben csak Godric's Hollow-ban voltunk, nem is emlékszem… történt ott velünk valami érdekes, Harry? Ja igen, ránk támadt Tudjukki kígyója, majdnem megölt minket, aztán a gazdája is befutott, kábé egy másodperccel került el minket.
– Micsoda??? – Ron elhűlve meredt rájuk, de Hermione ügyet sem vetett rá.
– Ő meg elvesztette két körmét! Hallod ezt, Harry? Fantasztikus, hogy egyesek micsoda megpróbáltatásokat állnak ki!

Hagrid Dean pártjára állt.
– Szigorítani kéne a szabályokat. Flint le is lökhette volna Harryt a seprűjéről.
Lee Jordannak sem sikerült megőriznie pártatlanságát.
– Nos, ez után az undorító, alattomos csalás után…
– Jordan! – pirított rá McGalagony professzor.
– Úgy értem, ez után a nyilvánvaló és visszataszító szabálytalanság után…
– Jordan, nem szólok többször!
– Jól van rendben. Szóval Flint kis híján a mélybe taszította a Griffendél fogójátékosát, de hát előfordul az ilyesmi.

– Ördöghurok, ördöghurok… Mit is mondott róla Bimba professzor? A sötét, nedves helyeket kedveli…
– Akkor gyújts tüzet! – kiáltotta Harry.
– Jó… persze… de honnan vegyek hozzá fát? – tördelte a kezét Hermione.
– TELJESEN ELMENT AZ ESZED!? – üvöltötte Ron. – BOSZORKÁNY VAGY, TE SZERENCSÉTLEN!
– Tényleg! – sikkantott Hermione.

Wood megköszörülte a torkát.
– Nos, uraim – kezdte.
– És hölgyeim – szólt közbe Angelina Johnson hajtó.
– És hölgyeim – bólintott Wood. – Hát itt volnánk.
– Eljött a nagy nap – folytatta helyette Fred.
– Amelyre oly régen várunk – fűzte tovább George.
– Kívülről tudjuk Oliver mondókáját – magyarázta Fred Harrynek. – Már tavaly is benne voltunk a csapatban.
– Fogjátok be a szátokat – szólt rájuk Wood. – A Griffendélnek évek óta nem volt ilyen jó csapata. Nyerni fogunk. Biztosan tudom.
A következő mondatot egy szigorú pillantásba sűrítette: „Különben jaj nektek.”

Harry fojtott hangon beszámolt barátainak Piton hirtelen jött játékvezetői ambícióiról.
– Ne játssz! – vágta rá gondolkodás nélkül Hermione.
– Jelents beteget! – mondta Ron.
– Színlelj lábtörést! – javasolta Hermione.
– Tényleg törd el a lábad! – melegedett bele Ron.

– A fiaid ma éjjel a kocsiddal repültek el Harryékhez és vissza! – mennydörögte Mrs Weasley. – Ehhez nincs hozzáfűznivalód?
– Tényleg? – csillant fel Mr Weasley szeme. – És hogy ment a kocsi? Öhm, akarom mondani – váltott hangot, mikor felesége szikrázó szemébe nézett –, ez felelőtlenség volt, fiúk, nagy felelőtlenség…

– Várj csak – ráncolta a homlokát Harry. – A tanári asztalnál az egyik szék üres… Hol van Piton?
(…)
– Lehet, hogy beteg – vetette fel reménykedve Ron.
– Vagy felmondott – találgatott Harry –, mert megint nem bízták rá a sötét varázslatok kivédése tantárgyat.
– Az is lehet, hogy kirúgták! – lelkendezett Ron. – Hiszen mindenki utálja…
– De az is lehet – szólalt meg egy hűvös hang a hátuk mögött –, hogy csupán szeretné megtudni, miért nem a délutáni vonattal érkeztetek.
Harry megpördült a tengelye körül. Perselus Piton állt előttük, a maga sárgásfakó bőrű, görbe orrú, ösztövér valójában.

A törpék a tanárok nagy bosszúságára egész nap ki-be járkáltak az osztálytermekben, és kézbesítették a jókívánságokat. Délután, mikor a griffendélesek épp bűbájtanórára igyekeztek, Harryt is kinézte magának az egyik.
– Héha, te! 'Erri Potter! – kiabálta a törpe, egy különösen mogorva képű példány, és könyökével utat tört magának Harry felé.
Harry a gondolatba is belepirult, hogy az ott sorakozó elsősök, köztük Ginny Weasley füle hallatára adnak át neki egy Bálint-napi üdvözletet, ezért menekülőre fogta a dolgot. Még két lépést sem tett azonban, mikor a rugdosódva tolakodó törpe utolérte.
– Zenés üdvözletet kell átadnom 'Erri Potternek személyesen!
A törpe fenyegetően megpendítette hárfáját.
– Ne itt – sziszegte Harry, és továbbindult.
– Állj már meg! – vakkantotta a törpe, és cibálni kezdte Harry táskáját.
– Eressz el – förmedt rá Harry.
A táska ekkor hangos reccsenéssel kettészakadt. Harry pálcája, pergamenje és pennája leesett a földre, a tintásüvege pedig eltörött, s tartalma elárasztotta az egész cókmókot.
Harry kapkodva nekilátott, hogy összeszedje holmijait, mielőtt a törpe dalra fakad. Ezzel kisebb útakadályt képezett a zsúfolt folyosón.
– Mi van itt? – hangzott fel Draco Malfoy ellenszenves nyekergése. Harry erre még kétségbeesettebb tempóban igyekezett betömködni felszerelését a szakadt táskába. Már csak az hiányzott neki, hogy Malfoy is végighallgassa a zenés üdvözletet.
– Mi ez a csoportosulás? – csendült fel egy másik ismerős hang. Percy lépett oda hozzájuk.
Harry most már futni se szégyellt volna, de a törpe átkarolta mindkét térdét, aminek egy kiadós hasraesés lett a vége.
– Így ni – mondta a törpe, és elhelyezkedett Harry bokáján. – Íme a zenés üdvözleted:
Mint friss főtt varangy, a szeme oly zöld
Haja meg akár a fekete föld.
Szívem már rég csak őérte ég.
A hősért, ki Nagyurat ölt!

2 megjegyzés

Írj megjegyzést
2016. július 31. 21:54 delete

– Ördöghurok, ördöghurok… Mit is mondott róla Bimba professzor? A sötét, nedves helyeket kedveli…
– Akkor gyújts tüzet! – kiáltotta Harry.
– Jó… persze… de honnan vegyek hozzá fát? – tördelte a kezét Hermione.
– TELJESEN ELMENT AZ ESZED!? – üvöltötte Ron. – BOSZORKÁNY VAGY, TE SZERENCSÉTLEN!
– Tényleg! – sikkantott Hermione.

^ Ez a kedvencem! 😂😂

Reply
avatar
Lina O'Brien
AUTHOR
2016. augusztus 1. 16:00 delete

"- Tanárnő, most volt az első jóslástanóránk. Teafüvet olvastunk, és...
- Áh, értem már. - McGalagony megcsóválta a fejét. - Nem is kell tovább mesélnie, Granger kisasszony. Halljuk, az idén melyikük fog meghalni?
Mindenki a tanárnőre meredt.
- Én - szólt végül Harry. "
Nekem ez a kedvencem, habár it nincs leírva :D

Reply
avatar

Rendeld meg a képre kattintva!