A könyvmolynak nincs élete?

Kaptam a napokban egy olvasói levelet, amit ma sikerült feldolgoznom - mea culpa, levelezésben rettenetes vagyok -, és olyan témával kapcsolatban kérdezte a véleményemet, aminél viszonylag hamar rájöttem, hogy igazából egy teljes posztot érdemel. Úgyhogy vágjunk is bele!

A kérdés kiváltó oka egy Ask.fm válasz volt (nagyon vicces, hány elmerengős bejegyzésem kiváltó oka volt már egy Ask.fm kérdés-válasz), amiben a válaszadó kifejtette, hogy aki könyvmoly, az nem normális, és nem tartja egészségesnek, amit a könyvmolyok csinálnak, mert annyira elmerülnek a könyvekben, hogy nem foglalkoznak a valósággal.



Nos, azt hiszem, sok könyvet olvasó emberként az első blikkre eléggé egyértelmű, melyik oldalon állok ebben a kérdésben, mindenesetre azt hiszem, a téma megér egy kifejtést, már csak azért is, mert a könyvmolyok beskatulyázásával én is nap mint nap találkozom. 

Pont ma reggel merengtem el az üzenettől függetlenül azon, hogy vajon az idei évem mennyire volt tele programokkal. Két okból kezdtem el ezen töprengeni: egyrészt amiatt, hogy vészesen közeleg a nyár vége, és úgy érzem, elrohantak mellettem az utóbbi hetek. Rengeteg programom volt, nyaraltam, úszó vb-n jártam, barátokkal, ismerősökkel találkoztam, randiztam... és valahogy a tényleges lazulós pihenésre nem nagyon volt időm. Eközben viszont eszembe jutott egy másik sztereotípia, amiről a barátnőimmel beszélgettünk nagyjából 1,5 hónapja. Különösebben nem titok, hogy úgy találkoztam a három barátnőmmel, hogy mindegyiküknek volt párja, én meg szingliként ücsörögtem mellettük, ráadásul kilátásban sem volt közel s távol pasi. És jött a szokásos duma arról, hogy "mert hogy nem mész sehova". Valamilyen furcsa okból az ember egyedülállóságának mértéke a párkapcsolatban élők fejében összekapcsolódik azzal a tévképzettel, hogy mindez azért van, mert aki szingli, az otthon ül, keze a chipses zacskóban, és mást se csinál, csak sorozatokat bámul. Oké, talán túloztam, de értitek. Ami persze nem igaz, mert ha végigfuttattam a fejemben, hogy mennyi mindent csináltam ebben az évben, azt hiszem, rekordmennyiséget jártam el otthonról. Ja, nem diszkóba, az tény. De ennyit színházban, moziban, koncerten stb. nem nagyon jártam még.

És hogy ebbe most miért másztam bele, pedig látszólag semmi köze a kiinduló témához? Azért, mert nagyjából ugyanezekkel a sztereotípiákkal néznek szembe a könyvmolyok is. Aki könyvmoly és aki sokat olvas, az minden bizonnyal otthon ül a szobájában, és fel se néz a könyveiből. Mert hát... ennyi könyvet nem lehet elolvasni máshogy. Bizonyára nincsenek barátai, nem foglalkozik azzal, milyen ruhákat hord, nem sminkel, a haja meg csak úgy lóg, ilyesmikre nincs ideje. Nem randizik, nem jár sehová, és egyébként sem érdekli semmi más. Álomvilágban él.

Egy szó ugrik be nekem erre válaszul: bullshit. (Elnézést, ha valakit sértek vele, de hát, van, hogy kikívánkozik és helye van ennek is.) 

Ugyanakkora marhaság ez, mint az, hogy aki szingli, az bizonyára otthon ücsörög, még ha nyilvánvalóan nem is.  

Azt hiszem, mindenféle szempontból nyugodtan nevezhetem magam könyvmolynak, és keményvonalas könyvmolynak. Mert hát... sokat olvasok, könyves blogot vezetek, könyvkiadónál dolgozom, nem hiszem, hogy sokan vannak, akik nálam többet foglalkoznak a mindennapjaikban folyamatosan könyvekkel. És nem tudom, hány ezerszer kaptam már meg olyan kérdéseket, mint például "Hogy van neked ennyi időd olvasni?" és "Csinálsz mást is az olvasáson kívül?" vagy éppen "Hogy tudsz ennyit olvasni?".



Már annyira megszoktam, hogy megvan a rendszere a válasznak: szépen mosolygok, majd kifejtem, hogy gyorsan olvasok, és szeretek olvasni, így nekem ez nem sok... 

Ettől függetlenül a legtöbb ismerősöm, aki egyébként látja, hogy mit csinálok, totál értetlenül áll, hogy mégis hogyan. Mert ők látják, hogy nekem amúgy nem ez a munkám. És bent töltöm a 8 órát az irodában, sőt... És megnézem a színházunk minden előadását - van, amit többször is. És közben távmunkám is van. Meg blogolok. Meg eljárok moziba és ide-oda. A Facebookomon mégis azt látják, hogy elkezdtem egy könyvet, befejeztem egy könyvet, elkezdtem egy könyvet, befejeztem egy könyvet...

Úgyhogy pukasszuk ki ezt a lufit! A könyvmolyoknak is vannak programjai. Nagy eséllyel eljárnak nyaralni. Moziba. Színházba. Vannak barátaik, akikkel találkoznak. Az, hogy minden könyvmoly folyamatosan csak olvas, félelmetes marhaság. 

Nem mondom, hogy az én életemben nem volt olyan időszak, amikor az olvasás sok mindent háttérbe szorított. De azt gondolom, hogy ez nem a könyvmolyságom tényéből fakadt, hanem abból, hogy valami nem volt rendben az életemben, és menekülőutat kerestem. És mihez menekül az ember általában? Ahhoz, amit szeret. 

Nekem akkor a könyvek voltak azok meg a blogolás, amik konstans elterelték a figyelmemet arról, hogy fogalmam sem volt, hogyan vágjak rendet az életemben. Nem szerettem, amit tanultam, és kirázott a hideg, ha arra gondoltam, egész életemben ezzel fogok foglalkozni. Minden nap kényszerítenem kellett magam, hogy beüljek az óráimra, és minden vizsgaidőszak maga volt a pokol, rémálmokkal és gyomorgörccsel. 

Így hát menekülőutat kerestem, ha már más megoldást nem találtam, mert elég gyáva vagyok/voltam ahhoz, hogy abbahagyni ne merjem. Nálam ez az olvasás volt. Elterelte a figyelmemet, és legalább addig, amíg abban a bizonyos történetben elmerültem, nem a saját problémáimon rágtam magam. 

Van ilyen. Aláírom. De ez bárkivel előfordulhat, hobbitól és érdeklődési körtől függetlenül.

Mindenkinek vannak olyan időszakai, amikor rákattan valamire. Vagy éppen nem tud rákattanni semmire, és zombiként vonszolja át magát a mindennapokon. Ehhez nem kell könyvmolynak lenni. Van, aki szerencsejátékozni kezd. Van, aki inni. Más a tévéről nem tud lekattanni, és minden gondolatát Marimar és Jose Armando szerelme tölti ki. Vagy napjában 20 szál cigire van szüksége, hogy "lelazuljon". Vagy éppen az köti le minden gondolatát, hogy hogyan fogja átvenni a következő pályát a játékban. Esetleg a Candy Crush-sal szórakozik órákig vagy farmot épít. Vagy lemegy gyúrni.

Néhány példa a négy fal között ücsörgő olvasóról:







Erre jön egy másik közkeletű tévhit, miszerint a könyvmolyok társaságkerülő, antiszociális lények, akik ha emberek közé kerülnek, megkukulnak. 

Aláírom, hogy sok "antiszociális" könyvmoly van, csak hogy a válaszadó kifejezését használjam. De introvertált emberek mindig is voltak, és általában megtalálják a maguk hobbijait. Meglehetősen biztos vagyok benne, hogy legalább annyi "antiszociális" gamer van, mint könyvmoly. Vagy sorozat- esetleg filmrajongó, akik teljes napokat töltenek el azzal, hogy a tévé előtt ülnek és mondjuk ledarálnak teljes évadokat. Vagy épp kézműves hobbis, aki a munkából hazamegy, és esze ágában sincs kimozdulni, helyette inkább megvarr egy cuki plüsst, amit aztán elad Meskán.

De abban is biztos vagyok, hogy nagyon sok extrovertált könyvmoly is van. Akik eljárnak a könyves eseményekre. Akiknek megvannak a könyvklubjaik, akikkel időnként találkoznak.

És önmagában az, hogy valaki szeret olvasni, nem tesz antiszociálissá. Kétségtelen, hogy az olvasás sokkal inkább elvárja az odafigyelést, mint mondjuk egy film, pusztán a létezése okán - a filmből félre tudsz pillantani, akkor is hallod, a könyvnél ezt nehezebben teszed meg. És míg mondjuk filmnézésnél minden ember egyszerre jár ugyanott, így összeköti őket a nevetés, egy-egy összepillantás, addig ezt olvasásnál nehéz megoldani, mert hát... mindenki más tempóban olvas. Tehát nyilván az olvasás sokkal inkább magányos tevékenység, DE nem magányos tevékenység. Nem szükségszerűen. 

A könyves események életem legjobb élményei közé tartoznak: amikor kibeszélünk egy-egy könyvet, a kedvenc jeleneteket, hogy kit utáltunk, kit szerettünk. Eressz össze néhány hasonló könyvért rajongó könyvmolyt, és kő kövön nem marad. Vagy imádom például, amikor elolvasok egy könyvet, aztán ráírok a blogturnésokra, hogy úristen, mi volt ez? Vagy ők írnak. Vagy amikor egymásnak ajánlunk könyveket, és áradozunk róla, mert tudjuk, hogy a másiknak tetszene. Vagy idézeteket küldünk egymásnak. Vagy blogolunk. És még jó hosszan lehetne sorolni. 

A könyvolvasás sem szükségszerűen jelent elzárkózást. 


Kétségtelenül fontos az egyensúly, amit időnként nehéz megtalálni. De ez nem csak a könyvmolyságra igaz, hanem magára az életre. Kicsit olyan ez az egész, mintha az ember ott állna sok-sok labdával, és próbálna zsonglőrködni velük. Ott a munka, a család, a barátok, a párkapcsolat, a relaxálás, a hobbi, a sport és még kis millió más. Van, hogy erre kell több idő, van, hogy arra. Van, hogy jut valamire elég, van, hogy nem. 

Könyvmolynak lenni nem azt jelenti, hogy az embernek csak egy labdája van és csak azt dobálja. Lehet, hogy azt magasabbra dobja, hogy tovább maradjon a levegőben, de akkor is ott a többi labda. És jó eséllyel más fontos labdák is vannak még mellette. Ugyanúgy, mint bárki másnál, akinek hobbija van.

Úgyhogy akkor intsünk búcsút a sztereotípiáknak! 

Könyvmoly vagyok. De van családom. Minden tévhit ellenére vannak barátaim - olyanok is, akikkel soha az életben nem fogok tudni könyvekről beszélgetni. Legjobb barátaim is vannak, közeliek is, távoli haverok is, és nagyon távoli ismerősök is. Vannak kollégáim. Bármilyen meglepő, eljárok randizni. És csak úgy általánosságban: eljárok otthonról. Moziba. Koncertekre. Beülök meginni egy kávét valahová. Vagy enni valamit. Színházba járok. Kiállításra járok. Fesztiválokra járok - még ha a magam részéről nem is a legnagyobbakra. Ó, és szeretek sorozatot nézni. Utazni. Van munkám. Ami azt illeti, rögtön kettő is. És ja, mellette belefér, hogy elolvassak egy-kétszáz könyvet évente, pusztán mert jól esik. Evvan.


A könyvmolynak nincs élete? A könyvmolynak nincs élete? Reviewed by Deszy on 8/04/2017 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

.

Üzemeltető: Blogger.