Nicola Yoon: Minden, ​minden {Értékelés}

Nicola Yoon: Minden, ​minden

Eredeti cím: Everything, Everything
Kiadó: Gabo
Oldalszám: 336
Fordító: Szabó Luca
ISBN: 9789634064664
Sorozat: -
Nézőpont:
Függővég:
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,11)
Megrendelési link

Nagyon ​ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem.
Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.
Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.

Nicola Yoon Jamaicán és Brooklynban, Long Islanden nőtt fel. Jelenleg Los Angelesben, Kaliforniában él a férjével, a kötet illusztrátorával, és a lányával, akiket őrülten szeret. A Minden, minden az első regénye.
David Yoon író és designer. Feleségével, Nicola Yoonnal Los Angelesben, Kaliforniában él. Történetekről beszélgetnek, és felolvasnak hároméves lányuknak, Pennynek. David illusztrálta a Minden, mindent.

Az első mondat:

"Több könyvet olvastam már, mint te."

Véleményem

Ezzel a könyvvel valamikor ezer éve találkoztam először - ami miatt nagyon emlékszem rá, az a borítója. Nagyon különleges volt, az a fajta, amit az ember nem tud elfelejteni. Aztán jött magyarul, és bevallom, egy ideig nem is igazán értettem a dolgot. Óriási csalódás lett a magyar borító, azért is, mert az eredeti annyira tökéletes, és azért is, mert önmagában sem tetszik. Szerény véleményem szerint a szívecskékkel giccses és ráadásul semmitmondó is. Úgyhogy bőszen várakoztam a filmes borítóra, mert bár viszonylag ritka, hogy filmes borítóval szerezzem be a könyveket, de ennél mérföldekkel jobb volt, mint a hazai gyártású borító. 

No de visszatérve, következő alkalommal akkor keltette fel a figyelmemet a könyvet, amikor a film előzetesét láttam. Na, az igazi szerelem volt. Tetszett úgy, ahogy volt. A zenének és a vágásnak köszönhetően teljesen beszippantott, és a történet is szimpatikus volt - igaz, féltem, hogy az egész történetet lelőtte egyetlen előzetessel. (Egyébként szerencsére nem, ezt most már, az olvasás után elmondhatom.)

Kicsit arra számítottam, hogy amolyan második Csillagainkban a hiba lesz ez a könyv. Igen, tudom, elég magasra tettem a lécet, na de legyünk őszinték, adta magát az összehasonlítás. Amikor olvasni kezdtem, ezt a szerelmet vártam tőle - azt a szerelmet, amit a Csillagainkban a hiba elért már egy-két oldal után, és azt a szerelmet, amit a film előzetese okozott. Sajnos nem jött. 

Valahogy... gyerekesebb volt a könyv stílusa, mint számítottam rá. Próbálhatom ezt magamnak megmagyarázni azzal, hogy Maddy a világtól elzárva élt, ezért sok szempontból valóban kissé naiv, más szempontból viszont klasszikusokat olvas és rengeteget tanult. Valahogy ez nálam a regény elején nem volt összhangban. Maddy naivitása a kapcsolatok terén indokolt és szerethető, de a stílus akkor is kevés volt nekem. 

Ezt az érzésemet növelte néhány talán túlságosan is erős szimbolika. Nem tudom, mennyire volt tudatos az írónőnél, hogy Maddynél ennyire a fehér, Ollynál pedig a fekete színt használta, de nekem egy ponton kicsit sok lett. Annak idején a Dirty Dancing érdekességei között olvastam, hogy direkt törekedtek rá, hogy Baby mindig világos színekben legyen, jobbára fehérben vagy babarózsaszínben, míg Johnnyt feketébe öltöztették. Ezzel szerették volna kettejük különbözőségét hangsúlyozni. Ugyanezt használták jó pár évvel később A felhők fölött három méterrel filmnél is. Ezeknél működött is a dolog, és valahogy nem mászott annyira az arcomba, így, leírva viszont kicsit sok olt. (Persze lehet, hogy ez csak engem zavart.)

Aztán ahogy haladt előre a történet, vagy megszoktam vagy tényleg jobb lett a stílus, mindenesetre a regény második felére határozottan jobban beszippantott a könyv. És leginkább a stílus volt az, amiből hiányoltam valamit, mert amúgy a karakterek és a történet nagyon szerethetőek voltak. 

A sztoriban alapvetően találhatunk kliséket: adott egy beteg lány és egy egészséges fiú. Aztán ott van a másik klisé is, a világtól elzárt lány, aki hirtelen a civilizációban találja magát. (Tarzan, Maugli, A kék lagúna és nem sorolom tovább, még ha itt azért nyilván más is kicsit a helyzet.) De ezeket valahogy sikerül úgy vegyíteni, hogy ezek ne zavarjanak. Egyszerűen csak szurkoltam Ollynak és Maddynek, hogy minden ellenük szóló körülmény dacára együtt lehessenek. 

Azt gondolhatnánk, hogy ennek köszönhetően a sztori vége is kiszámítható, főleg, ha láttuk a film előzetesét. Ez nincs így, van benne egy kis csavar. Azt nem mondom, hogy abszolút nem számítottam rá, de azért jót tett a könyvnek, és tetszett, hogy nem az lett, mint ami elsőre nyilvánvalónak tűnt volna.

Ami a szereplőket illeti, szerencsére őket nagyon lehetett szeretni, ami fontos is, hiszen ez nagyon karakterközpontú történet. Maddy naivitásáról már írtam, ezzel együtt az ő szemszögéből élünk át mindent, és sok dologgal, amit átél, könnyű azonosulni. Lehet, hogy az átlag olvasó nincs elzárva a külvilágtól és nem beteg, de a hétköznapok mókuskerekéből, a berögzült szokásokból mi is ki akarhatunk törni. Maddynek ezt a szabadságvágyát nagyon megszerettem. 

Ami Ollyt illeti, fontos megjegyezni, hogy nem egy tipikus hősszerelmest kapott Maddy maga mellé. Egyrészről persze igen, mert tényleg nagyon könnyű belezúgni: kedves, figyelmes, parkourözik (így kell ezt írni?), amitől önmagában szexi - most komolyan, minden pillanatban tudtam azonosulni Maddyvel, amikor a fiú izmos karjáról írt meg arról, hogy mennyire lenyűgözik a srác mutatványai. De Ollynak is megvannak a maga gondjai, ő sem tökéletes. És talán pont ettől illenek nagyon egymáshoz Maddyvel - kicsit olyan, mintha közös buborékot teremtenének, ahová a saját életük problémái elől menekülhetnek. 

A mellékszereplők közül leginkább az ápolónő karaktere nőtt hozzám közel, bár igaz, ami igaz, túl sok fontos mellékszereplő nem volt. Egy-két futó jelenetre felbukkant még Zach, Olly haverja, rajta jókat nevettem, és spin-offként szívesen olvasnék is akár róla, de ennyiben nagyjából ki is merült a fontosabb mellékszereplők sora - persze, ott vannak még a szülők, de őket inkább hagyjuk ki a buliból. 

Kifejezetten érdekes ötlet, hogy a regényben itt-ott felbukkannak illusztrációk, könyvértékelős bejegyzések és mindenféle feljegyzés Maddytől. Nem mondom, hogy mindegyik érdekes volt, viszont szépen passzoltak ahhoz, amilyen Maddy élete - amikor ilyesmik kellenek, hogy feldobják az ember napját, amikor annyi felesleges ideje van, hogy mindenről feljegyzést és tervet készít... nos, az sokat mond. Kifejezetten imádtam viszont a regényben felbukkanó e-maileket, azt hiszem, én már sosem fogom kinőni, hogy szeressem a könyvekben a mindenféle chatbeszélgetéseket, sms-eket és hasonlókat. Ráadásul itt még komoly oka is volt. 

Összességében aranyos történet volt, abszolút nem bántam meg, hogy olvastam, kifejezetten tetszett is. A végén talán még néhány oldallal olvastam volna tovább, hogy minden teljesen kerek legyen a számomra, de ezt a lezárást is el tudom fogadni. Jó könyv volt, bár talán kissé túl sokat vártam tőle a rengeteg jó vélemény, a Csillagainkban a hiba hasonlítgatások és a szuper filmelőzetes után. De hát istenem, az meg már az én hibám, ha túl magasra pakolom a lécet, és az egyik nagy-nagy kedvencem mérem a könyvet. Azt a hatást nem érte el, de ezzel együtt 

NAGYON AJÁNLOM