Megvan a The Hate U Give anyukája is

A héten már írtam róla, hogy három szereplő is megvan a The Hate U Give - A gyűlölet, amit adtál adaptációjához, erről ITT olvashattok részletesebben.

Most azonban újabb hír érkezett: az apuka után megtalálták azt a színésznőt is, aki a főszereplő, Starr édesanyját alakítja majd. 



A The Hollywood Roperter számolt be róla, hogy Regina Hall lesz majd Lisa, aki mindig ott van Starr és a többi gyermeke mellett, és anyatigrisként harcol azért, hogy minél jobb életet biztosítson nekik. Én nagyon szerettem a könyvben, remélem, a filmben is átjön majd, milyen szimpatikus karakter.

A történetet a Black Lives Matter-mozgalom inspirálta, amely az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzd.

A ​tizenhat éves, színes bőrű Starr kettős életet él: az egyik világa a gettó, ahol felnőtt, a másik pedig a menő, külvárosi elitgimi. A két élete közti egyensúly akkor bomlik meg, amikor Starr szemtanújává válik, ahogy legjobb barátját, a fegyvertelen Khalilt lelövi egy rendőr. Minden, amit Starr ezek után mond, felhasználható ellene: tönkreteheti a helyet, ahol él, önmagára és szeretett családjára is veszélyt jelent. 

A film egyelőre fejlesztési szakaszban van, és nincs róla információ, mikor indul a forgatás és mikor kerülhet a mozikba a film. 
Megvan a The Hate U Give anyukája is Megvan a The Hate U Give anyukája is Reviewed by Deszy on 8/04/2017 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

.

Üzemeltető: Blogger.