Breaking News

Itt a 9 oldalas részlet az Árnyak ura folytatásából!

Ahogy már az előző bejegyzésben megírtam, az Árnyvadászok mindenféle földi jóra lecsaphattak a BookConon - többek között egy hosszabb részletes füzetkére a Gonosz fortélyok sorozat utolsó részéből, a Queen of Air and Darknessből.

Szerencsénkre emmacordeiiacarstairs olyan jó fej volt, hogy befotózta nekünk a részletet, amit most én is megmutathatok nektek.

A fotók alatt angolul nem tudóknak leírom, hogy nagyjából mi történik a részletben.













A részlet elején azt nézhetjük végig, hogyan küzdenek meg a Blackthornok illetve Emma a temetéssel. Emma szemszögében vagyunk, aki Jemmel beszélget, neki próbálja kiönteni a lelkét - de a parabatai dologgal kapcsolatban még mindig nem meri. Eközben kiderül, hogy Tessa próbál gyógymódot találni a boszorkánymesterek gyengülésére, ám egyelőre nem jártak sikerrel. Valószínűleg a Ley-vonalak megzavarása okozza a problémát, de ha nem használják azt az erőt, akkor sem ússzák meg a dolgot. És leghamarabb a legidősebb és legnagyobb hatalommal bíró boszorkánymestereket viseli meg - mint amilyen Magnus.

Aztán ugrunk, méghozzá Kit fejébe, aki Tyt figyeli, és meglepve állapítja meg: Ty egyáltalán nem úgy kezeli Livvy halálát, mint ahogy képzelte. Viszont hamar kiderül, miért: Ty elhatározta, hogy visszahozza Livvyt a Fekete könyv segítségével - bár állítása szerint ölni nem fog érte.

A részlet végén felbukkan Manuel, és a Konzul kérésére elhívja Emmát és Juliant. Amikor mindenki tiltakozik, közli, hogy a Végzet kardjáról van szó.

Nincsenek megjegyzések