Stephenie Meyer kiszállt A bástya filmből
Már korábban beszámoltam róla, hogy Stephenie Meyer újabb adaptációban érintett: ő lett ugyanis a The Rook, vagyis A bástya executive producere.
A paranormális kémes thrillert annak idején az ő produkciós cége vitte a Lionsgate-hez, de most kiszállt az adaptációból. Hivatalos közlemény nem érkezett sem Meyeről, sem a Lionsgate-től, sem a Starztól, ahol majd fut a sorozat, mindenesetre egyelőre kreatív okokra hivatkoznak.
Stephen Garrett, aki eddig a showrunner lett volna, most executive producer lesz, a showrunneri posztot pedig Lisa Zwerling és Karyn Usher veszik át.
A bástyát egyébként jelenleg is forgatják, az első két epizód forog Londonban, úgyhogy még a munkálatok elején járnak.
A cserék elvileg nem járnak majd csúszással, így továbbra is jövőre várható a premier.
A könyv nálunk a Könyvmolyképző gondozásában jelent meg, a fülszövege:
Myfanwy Thomas egy londoni parkban ébred, halottak veszik körül. Az emlékei eltűntek, így a korábbi énje által hátrahagyott információkra kénytelen támaszkodni, hogy túléljen. Hamarosan rájön, hogy ő egy Bástya, magas beosztású kém egy titkos ügynökségnél, ami a természetfeletti fenyegetésekkel szemben védi a világot. A szervezetbe azonban tégla épül be, aki meg akarja ölni őt.Küzd, hogy ezt elkerülje, és közben felfedez egy embert, akinek négy teste van, egy hölgyet, aki be tud lépni az álmaiba, gyermekeket, akik halálosan veszélyes harcosokká változnak, és egy rémisztően óriási méretű összeesküvést. Izgalmas és vidám, a Bástya egy felháborítóan ötletes debütáló regény olyan olvasóknak, akik szeretik a lila masszával leöntött kémtörténeteket.„Teljesen üdítő… ha szereted a Harry Pottert, Buffy-t, az X-Men-t, vagy bármelyik sorozatot, amelyben a humor keveredik a természetfelettivel, valószínűleg szeretni fogod a Bástyát”„Az izgalom, a természetfeletti, és a kémtörténetek kreatív keveréke. Tele van száraz ésszerűséggel és nem veszi nagyon komolyan magát… Biztosan az egyik legszokatlanabb történet, amit ebben az évben olvashatunk.”„Szinte tökéletes természetfeletti thriller… Ne kezdj neki a könyvnek, ha nincs rengeteg időd, mert nem akarod majd letenni. Annyira jó.”
Nincsenek megjegyzések