Breaking News

Vlogger lettem?! - Fent az első videóm a Youtube csatornámon

Először a Deszy könyvajánlója csoportban debütált, de tegnap óta viszont összeszedtem a bátorságomat hozzá, hogy közzétegyem az egész nagyvilág előtt. 

Elkészítettem életem első olyan videóját, amin nem csak a hangomat halljátok, hanem egy konkrét témáról beszélek, kamerák előtt. 




Bevallom, hónapok, illetve most már szerintem több, mint egy éve motoszkál a fejemben videós ötlet, de eddig mindig visszatartott valami. Mondhatnám, hogy a technika, de ez azért kicsit sarkítás, mert az, hogy jó fényképezőgépet vettem tavaly nagyjából pont ilyenkor, már azért is volt, hogy bele tudjak vágni majd egy ilyenbe.

Persze ettől még vágni nem tudok, az egyetlen vágóprogramom is egy MovieMaker a céges laptopon, de a blog miatt sok mindent megtanultam már így is, amit nem gondoltam, hogy valaha tudni fogok: például videót feliratozni, Photoshopot használni vagy épp html kódokban turkálni. 

A legfőbb ok mindig ugyanaz volt: rendkívül kameraszégyenlős vagyok. Utálom, ha fotóznak és a videózás is akkor a legjobb a jelenlétemben, ha nem is tudok róla. Újra meg újra elhatároztam, hogy megvalósítom végre, megcsinálom az első videóm - de mindig találtam valami okot, ami miatt nem.

Aztán jött a 10 millió látogatás, és tudtam, hogy ezzel szeretnék ünnepelni. Hogy szeretnék nektek egy ilyen meglepetést ebből az alkalomból, és azzal biztattam magam, hogy mi adhat nagyobb löketet, mint egy ilyen óriási szám?

Így hát megszületett. Vágás nélkül, egyben. 

Ami a témát illeti... A videóban is elmondom, hogy sokat gondolkoztam, mi is legyen a téma. Ugyanis az ötlet, amin már régóta gondolkozom, kicsit nagyobb falat, ahhoz már biztosan kell vágnom, rávágnom dolgokat, ilyesmi - úgyhogy szerettem volna egy fokkal könnyebben megvalósítható dologgal indítani.

Elgondolkoztam, mi volt az, amit nagyon sokszor kérdeztetek, kértetek - így jutottam el Cassandra Clare Árnyvadász világához, és azon belül is a Milyen sorrendben kéne olvasni? kérdésig. Az Árnyvadász világ otthonos terep is a számomra, és bár írtam ilyen bejegyzést évekkel ezelőtt, már akkor is azt éreztem, talán szóban jobban elmagyarázható lenne ez az egész. 

Ami pedig a végeredményt illeti: nos, nehezebb kamerának beszélni, csak úgy, mint hittem. Kicsit beletörik a nyelvem itt-ott dolgokba, és tudom, kicsit hosszú is lett - de ennél rövidebben nem tudtam elmondani mindent. 

Szóval nem szaporítom tovább a szót, hozom a videót. Még annyi, hogy nagyon szívesen veszem a kommenteket, mivel ez tényleg teljesen új terep a számomra, nagyon számítok rátok. Írjátok meg, mi tetszett, mi nem tetszett, szeretnétek-e még videót és ha igen, milyen témában!


2 megjegyzés:

  1. Szerintem jó volt, ügyes voltál, ráadásul a téma érdekel és pont aktuális is. :)
    Eddig a Végzet Ereklyéinek az első három részét olvastam el, már elő van készítve a negyedik része, de most elővettem az Angyalt, s azzal fogom folytatni.
    Nekem az Árnyvadász Akadémia és a Bane krónikák angolul vannak meg, mert jobban tetszett egy kötetben az összes. Remélem, a Ghosts of the Shadow Market itthon egyben jelenik meg, nem külön-külön.
    Ami engem érdekel az az, hogy nem úgy volt, hogy lesz Tessával is egy novellasorozat, vagy rosszul tudom?

    VálaszTörlés
  2. Na most nagyon megijesztettél, a "Ha még él. Nem szeretnék spoilerezni." kijelentéssel. D:

    VálaszTörlés