A Mennyei tűz városát dolgozza fel az utolsó 2 Shadowhunters epizód - kérdés, hogyan
Ki emlékszik még Martin Moszkoviczra, akit a Csontváros film idején mindig Michaelnek akartam hívni a Neveletlen hercegnő miatt?
Nos, ő is beindult most kicsit, a Shadowhunters kaszája kapcsán.
Aki esetleg nem tudná: ő az a producer a Constantinnál, aki már a filmért is felelős volt, most pedig a sorozatért.
Egy sor cikket megosztott, de az egyik legizgalmasabb az, ami azzal foglalkozik, mégis hogyan tovább. (Azért is jó, hogy ezeket ő osztotta meg, mert nagyjából hivatalos forrásnak tekinthetjük.)
A Deadline cikkéből egyrészt kiderül, amit már korábban megírtam, csak kevésbé részletesen: a kasza hátterében az áll, hogy a Constantin és a Netflix nem tudtak megegyezni, így pedig már nincs pénz a relatíve drága sorozatra.
Viszont most már előre tekintve kiderült azt is, hogyan akarják lekanyarítani a sorozatot.
Azt már eddig is láthattuk, hogy gyorsabban mozog előre a sorozat története, mint a könyveké, így nem alkalmazzák azt a szabályt, hogy egy évad egy könyv történetét dolgozza fel.
Ez most jól jön majd, ugyanis a már felvett harmadik évad a negyedik és az ötödik könyv, azaz a Bukott angyalok városa és az Elveszett lelkek városa történetét dolgozta fel. Ehhez jön hozzá most a plusz két egy-egy órás epizód, ami alatt szeretnék feldolgozni a Mennyei tűz városa történetét.
Abban pedig ugyan elég sok minden történik, de egy film hosszúságban ez nem is olyan lehetetlen küldetés. Engem inkább az érdekel jobban, mi lesz a Mennyei tűzben felbukkanó új szereplőkkel. Logikus lenne, hogy a Gonosz fortélyok főszereplőit, akik erősen felbukkannak a Mennyei tűzben, kihagyják. Egyrészt mert ezzel időt nyernek, másrészt mert elvileg hivatalos szerződése a Constantinnak csak A végzet ereklyéi és a Pokoli szerkezetek sorozatokra van, a Gonosz fortélyok jogai elvileg megmaradtak Cassandra Clare-nél. Persze ettől még felbukkanhatnak a szereplők, de nem valószínű, hogy érdemesnek találják majd a Blackthorn és Carstairs gyerekeket arra, hogy beugrasszák őket, aztán függővéget hagyjanak.
Valószínűbb tehát, hogy a sorozat vége inkább Edomra koncentrál majd és Sebastian legyőzésére, a Gonosz fortélyokat előkészítő szálakat pedig kigyomlálják. Így azért beleférhet...
Nincsenek megjegyzések