Breaking News

Havi visszatekintő - Ez volt január

Sziasztok!

A január hihetetlenül sűrű volt, összeszedni is nehéz mennyi minden történt, jó is, és a rossz is. De azért megkísérlem összefoglalni. :)



A januárt mindenféle évértékeléssel kezdtük, többek között kérdőívben is megkérdeztelek titeket arról, szerintetek milyen volt a tavalyi év és mit látnátok szívesen idén. 
Aztán már tényleg a jövőbe néztünk, írtam az idei tervekről, egy-egy posztban összefoglaltam, milyen könyvadaptációk várhatóak idén a tévében és a mozikban.  
Apropó, sorozatok! Több sorozatot is áttekintettünk, leginkább a Shadowhunters volt a középpontban, de szó esett a Luciferről is.
Elvesztettük Alan Rickmant, ami óriási szívfájdalmam, és együtt dolgoztuk fel a Perselus Piton Nap keretében. 
A szomorú apropón kívül is foglalkoztunk Harry Potterrel, például megismertük az új varázslóiskolákat és megnéztük az új Fantasztikus állatok és megfigyelésük videót.
Szerencsére azonban vidámabb események is történtek januárban. Nagy kaland volt számomra, hogy moderátor lehettem Marton Melinda Testtudatos táplálkozás című könyvének bemutatóján. 
De ezeken kívül is rengeteg-rengeteg dolog történt, számos hír kapott helyet az oldalona, és néhány érdekesség is - már felsorolni is nehéz lenne, ez is mutatja, hogy tényleg sűrű januárt zárunk.

A rengeteg bejegyzés és esemény meg is hozta az eredményt!

Januárban magasan megdőlt a blog napi és havi látogatási rekordja is! 

Az új napi rekordunk 11.708 látogatás.
Az új havi látogatottsági rekordunk 151.336 látogatás

Csak hogy érezzétek, nem csak önmagában óriási ez a szám, hanem arányaiban is: az eddigi látogatási rekordunk a tavaly decemberi volt, tehát még az is abszolút friss: 84.786

Hogy ez pontosan hogy lett ilyen hatalmas szám, azt némileg megmagyarázza az ehavi toplista, amit lentebb megtaláltok. 


Amiket ebben a hónapban olvastam


Januárban össesen 20 könyvet olvastam, ezek közül 7 angol nyelvű volt, és 11-ről már meg is jelent az értékekelésem. 
9 olyan könyv van - ezeket dőlttel jelöltem a lenti listán -, amiről még nem írtam véleményt. 
A P. S. I Still Love You-val valószínűleg most már megvárom a magyar megjelenést, a Reasonable Doubtról nem terveztem értékelést írni, de ha szeretnétek, akkor is nagy eséllyel csak egy közös értékelés lesz belőle. A Sincerely, Arizona cuki volt, de valószínűleg csak akkor értékelem majd, ha az első rész értékeléséig is eljutok egy olvasással - meglátjuk. 
A Sötét hazugságom értékelésem biztosan érkezik, még nem vagyok benne biztos, hogy blogturné keretein belül vagy azon kívül, de mindenképp írnom kell róla, rengeteg gondolatom van, amit szeretnék megosztani veletek. 
Csökkentettem a klasszikus olvasós listámat, kipipálhatom a Frankensteint. Mindenképp érkezik róla az értékelés, valószínűleg az államvizsgám után. 
Ugyanez érvényes A neveletlen hercegnő naplója 11. részére és a To Be or Not To Be-re is.


Jenny Han: P.S. I Still Love You
Kelly Oram: Cinder és Ella
Tammara Webber: Where You Are – Ahol te vagy
Whitney Gracia Williams: Sincerely, Arizona
Becca Fitzpatrick: Black Ice – Tükörjég
Whitney Gracia Williams: Reasonable Doubt 1.
Whitney Gracia Williams: Reasonable Doubt 2.
Whitney Gracia Williams: Reasonable Doubt 3.

Ilona Andrews: Magic Bites – Pusztító mágia
Kass Morgan: 100 - A Kiválasztottak
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Mindee Arnett: The Nightmare Dilemma – A Rémálom-dilemma
Mia Sheridan: Leo esélye
Rick Yancey: Az ötödik hullám
Meg Cabot: Proposal
Alessandra Torre: Black Lies – Sötét hazugságok
Mary Shelley: Frankenstein
Philippa Gregory: Viharfelhők
Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 11. – A hercegnő férjhez megy
Ryan North: To Be or Not To Be


 

Ehavi értékelések


Januárban 16 értékelés került fel az oldalra, ezek közül egy volt olyan, ami magyarul még meg nem jelent könyvről íródott, a többi mind magyarul olvasás alapján íródott. 

Philippa Gregory: Viharfelhők  
Tammara Webber: Where You Are – Ahol te vagy
Meg Cabot: Proposal
Rick Yancey: Az ötödik hullám
Mia Sheridan: Leo esélye
Robert Paul Weston: A híres hatodik Ghork  
Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem   
Mindee Arnett: The Nightmare Dilemma – A Rémálom-dilemma
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Kass Morgan: 100 - Kiválasztottak
Ilona Andrews: Magic Bites – Pusztító mágia
J. L. Armentrout: Trust in me – Bízz bennem
Jennifer L. Armentrout: Oblivion - Feledés   
Becca Fitzpatrick: Black Ice – Tükörjég   
Jasinda Wilder: Falling Into You - Zuhanok beléd
Kelly Oram: Cinder és Ella


A hónap legnépszerűbb bejegyzései


Gondoltam, érdekességképp összeszedem, melyek voltak a hónap leglátogatottabb bejegyzései, így ha esetleg lemaradtatok róluk, akkor most itt a lehetőség, hogy elolvassátok a közönségkedvenceket.

TOP10 bejegyzés 


7. "Moziztam!" - Shadowhunters - 2388 látogatás
10. Tea Book Tag - 1970 látogatás


TOP5 értékelés 

1. Kelly Oram: Cinder és Ella - 3374 látogatás
2. Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem - 1738 látogatás
3. Becca Fitzpatrick: Black Ice – Tükörjég - 1389 látogatás
4. J. L. Armentrout: Trust in me – Bízz bennem - 1229 látogatás
5. Kass Morgan: 100 - Kiválasztottak - 1228 látogatás



Általam készített blogturné bannerek






2 megjegyzés: