Breaking News

Ez volt január...


Sziasztok!

Gondoltam, hozok egy kis összefoglaló posztot januárról, és ha gondoljátok, ezentúl minden  hónapban lehet ilyen.

Januárban 36 könyvet olvastam el, ebből 2 olyan volt, aminek még tavaly álltam neki. Számításaim szerint ebből 18-at olvastam magyarul, és értelemszerűen 18-at angolul. Volt köztük képregény, verses könyv, novella és persze regény is sőt, még egy egy tankönyv is becsúszott.


És akkor a lista:
 
Hugh Howey: Megfelelő méret (tavaly kezdtem)
Írtam róla véleményt: Hugh Howey: Megfelelő méret

Cora Carmack: Összpróba
Angolul már olvastam, és írtam is róla, de beszereztem magyarul is. Cora Carmack: Keeping Her
 
J. Lynn: Vetkőzik a tanú
Erről nem írtam külön véleményt. Kíváncsi voltam rá, mert nagyon szeretem az Obszidián sorozatot, és alaptörténet is viccesnek hangzott. Az is volt, de azért nem volt olyan különleges, hogy egy teljes bejegyzést szenteljek neki. 
 
Beth Reekles: Kissing Booth – Csókot vegyenek!
Ez is olyan történet, amit el akartam olvasni, és örülök, hogy végre lehetőségem nyílt rá. Egy kedves tinitörténet, semmi több, élveztem, és gondolkoztam rajta, hogy írok is róla külön, de aztán nem úgy alakult. Pluszpont jár érte, amiért a lány és a fiú úgy tudtak legjobb barátok lenni, hogy egy sem volt meleg és titokban egyik sem volt belezúgva a másikba.

Alan Moore – David Lloyd: V for Vendetta
Egy képregény. Tudni kell, hogy én nem vagyok nagy rajongója a képregényeknek, akárhogyan próbálkozom is. A belőlük készült filmeket nagyon szeretem, ahogy általában a graphic novel alapjául szolgáló regényeket is, de a képregényeket legjobb esetben is csak csemegének érzem. *Hú, a képregény- rajongók most biztos utálnak.* Mindenesetre a V mint vérbosszú filmet nagyon szeretem, és már régóta terveztem elolvasni az alapjául szolgáló képregényt. Nem volt rossz, de nekem akkor is jobban tetszik a film.

Jessica Park: Flat-Out Matt
Tavaly a Flat-Out Love nagy szerelmem volt, nagyon vártam Matt történetét. Véleményt is írtam róla: Jessica Park: Flat-Out Matt
 
Lauren DeStefano: The Seeds of Wither
Egy kis Hervadás extra. Túl sok minden tartalom nem volt benne, egy kis novella miatt éri meg elolvasni, ami Rose-ról szól, az előző feleségről. Egyébként pedig még térképek vannak benne meg részlet a folytatásból. 
 
Veronica Rossi: Roar and Liv
Tavaly nagyon szerettem a Végtelen ég alattot, Roar és Liv története pedig különösen fúrta az oldalam. Véleményt is írtam róla: Veronica Rossi: Roar and Liv
 
Gail McHugh: Ütközés
Egy kis könnyed könyvre vágytam, írtam róla véleményt is: Gail McHugh: Ütközés
 
Edgar Allan Poe: A vörös halál álarca (tavaly kezdtem)
Hú, ezt már nagyon régen olvastam, még szeptemberben álltam neki, a Nevermore olvasása után. A vörös halál álarcát persze már régen elolvastam, az ebben az esetben csak a kötet címadó novellája. Szép lassan haladtam, újabb és újabb Poe novellát elolvasva, de azért még idénre is maradt kettő, köztük az egyik leghíresebb, A kút és az inga.
Nem bántam meg, hogy elolvastam, mert már régóta terveztem, a Nevermore meg adott egy löketet. Nagy Poe rajongó biztosan nem leszek, de érdekes volt. 
 
Kirsty Moseley: Nothing Left To Lose
Kirsty Moseley könyveit a hibái ellenére nagyon szeretem, ennek a könyvnek a megjelenését már nagyon vártam, de a BTK miatt tavaly már nem volt rá időm. Véleményt is írtam róla: Kirsty Moseley: Nothing Left To Lose
 
Jenny B. Jones: There You'll Find Me
A borítója tetszett meg, aztán valahogy úgy éreztem, neki kell ugranom. Véleményem: Jenny B. Jones: There You'll Find Me
 
Jim Davis: Garfield és a pincerém
Nem vagyok nagy Garfield-rajongó, de ez valahogy kellett abban az állapotomban. Nem voltam tőle elájulva ezúttal sem, de néha kell egy kis agyleszívós kikapcsolódás is. 
 
Emily Snow: Absorbed
Az Elemésztve című könyvet tavaly olvastam, véleményt is írtam róla. Ez egy kis kiegészítő novella a férfi főhős szemszögéből, ezeket szoktam szeretni. Nem volt igazából semmi extra, de azért el kellett olvasnom. 
 
Katie McGarry: Crash Into You
A Pushing The Limits-et imádtam, azóta a sorozat minden részét nyálcsorgatva várom. Azt hittem, trilógia lesz, és ez lesz az utolsó rész, de örülök neki, hogy nem. Mindenesetre nagyon szerettem, megérte várni rá. Véleményem: Katie McGarry: Crash Into You
 
Samantha Young: Castle Hill
Egy kis kiegészítő novella a Dublin Streethez, a véleményemet is elolvashatjátok róla: Samantha Young: Castle Hill
 
Samantha Young: Before Jamaica Lane
Ennek a könyvnek a megjelenését is nagyon vártam, mert szeretem ezt a sorozatot. Meglepődtem, mennyire tetszett, mert igazából még annak se nagyon néztem utána, kik lesznek a főszereplők. Véleményem: Samantha Young: Before Jamaica Lane
 
Jay Crownover: Rome
A Rule-nak még a magyar megjelenés előtt álltam neki, és utána rögtön nekiugrottam a második résznek is. Erre már várnom kellett egy kicsit, de mivel ezt a tetoválós sztorit nagyon szeretem, megérte. Véleményem: Jay Crownover: Rome
 
Dr. Seuss: Hogyan lopta el a Görcs a karácsonyt
Egy kis rövidebb sztori kikapcsolódásnak a sok regény között. Véleményem: Dr. Seuss: Hogyan lopta el a Görcs a karácsonyt
 
Rachel Hawkins: Hex Hall
Na, erről egyelőre csak hallgatok, ha minden igaz, turnézunk vele. 
 
Huntley Fitzpatrick: My Life Next Door
Szintén a borítóba szerettem bele, és végre neki is álltam. Véleményem: Huntley Fitzpatrick: My Life Next Door
 
Richelle Mead: The Fiery Heart
Ez is egy olyan történet, amit nagyon vártam, és csak a BTK miatt nem vetettem magam rá már tavaly. Véleményem: Richelle Mead: The Fiery Heart
 
Monica Murphy: One Week Girlfriend – Heti csaj
Angolul igazából már olvastam, de mivel akciós volt, beszereztem magyarul és rögtön el is olvastam. Véleményem: Monica Murphy: Heti csaj
 
Bánfi Tamás (szerk.): Pénzügytan
Ja, hát jól sejtitek, hogy ezt nem hobbiból olvastam. Éljen a vizsgaidőszak és egyik legundorítóbb nyelvezetű tantárgyam! Véleményt nem írtam róla, szerintem mindenkinek jobb így.
 
Monica Murphy: Three Broken Promises
Erről még fogok írni, szóval stay tuned!
 
Monica Murphy: Drew + Fable Forever
Még nem tudom, hogy írok-e róla, de valószínűleg fogok, úgyhogy túl részletesen erre sem térnék ki most.
 
Hugh Howey: Kivetve
A siló harmadik része, amit kicsit halasztottam, mert azt hallottam, gyilkos a vége. De azért csak rászántam magam, nem bírtam ellenállni. Véleményem: Hugh Howey: Kivetve
 
Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 1.
Az SzJG-t nagyon szeretem, erről pedig már hallottam hideget-meleget. Véleményem: Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 1.
 
Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 2.
Nem vagyok benne biztos, hogy akarok-e írni róla külön még. Lehet, de pillanatnyilag nagyobb esélyt látok arra, hogy nem fogok külön írni róla. Hasonló színvonal, mint az első rész.
 
Jamie McGuire: A Beautiful Wedding
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy mi még fogunk ezzel a könyvvel turnézni, bár persze biztos nem lehetek benne. Mindegy is, az értékeléssel mindenképpen megvárom a magyar megjelenést, ami szerencsére már nincs túl messze.
 
Gayle Forman: Ha maradnék
A várólista-csökkentős kihívásra választott egyik könyvem. Nagyon megviselt, erről biztosan írok véleményt. Csak még igyekszem feldolgozni.
 
Julia Quinn: Ma éjjel táncolnék
Valószínűleg lesz róla külön véleményem. Addig is annyit, hogy nem csalódtam, Julia Quinn nem véletlenül az egyik kedvencem ebben a műfajban.
 
Dan Krokos: Hamis valóság
Turnés könyv, pont ma fejeződött be a blogturnéja. Tessék meglesni! BTK-s vélemény: Dan Krokos: Hamis valóság
 
Rosamund Hodge: Cruel Beauty
Ma írtam róla véleményt: Rosamund Hodge: Cruel Beauty
 
Cora Carmack: Seeking Her
Nem hiszem, hogy írok róla véleményt külön. Nem voltam tőle elájulva. Huntot nagyon szeretem, de kicsit sajnálom, hogy ennyire koránról indította Cora a történetet, mert így az eleje fájdalmasan unalmas volt. A fél novellának el kellett telnie, mire ezek a szerencsétlenek tényleg találkoztak egymással. Utána pedig nem sokkal már véget is ért a novella...
 
S. C. Stephens: Esztelen
Csalódás volt. Ennyi szenvedést már régen láttam, a csajt megfejeltem volna párszor, a döntés totálisan egyértelmű. Én nem is értem, miért kellett ezt ennyire nyújtani, mint a rétestésztát, abba meg már bele se merek gondolni, mi van a folytatásban...
  

Plusz írtam még egy könyvről véleményt, amit itt nem láttok a listán. Természetesen olvastam januárban azt is, anélkül nem írtam volna véleményt, de mivel ez már újraolvasás volt, nem jelöltem a Molyon, így nem került fel a listámra se. Mindenesetre ez a könyv és a véleményem: Monica Murphy: Second Chance Boyfriend

Ezenkívül született egy Szeret, nem szeret poszt is, Alex Flinn-nel a főszerepben: Szeret, nem szeret - Alex Flinn


Ez lett volna a január, szerintem jól indult az év, és az az érzésem, hogy a február sem lesz rossz, a Blogturné Klubban megint beindul az élet, tervezek újabb Szeret, nem szeret bejegyzést is és ha minden igaz, egy kulisszák mögötti poszt is érkezik majd. 
Közben pedig elindítottam a feliratos blogomat is, érdemes lehet benézni, mert a filmek (főként könyvadaptációk) előzetesei mellett könyvelőzeteseket is feliratozok. 

2 megjegyzés:

  1. Jesszusatyaúristen mennyi könyvet olvastál. Egyébként mást is csináltál még olvasáson kívül? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D
      Tudom, hogy a kérdés valószínűleg költői, de... Volt pár vizsgám, egy-két diákmunkám, nagy mennyiségű sorozatot nézek (ez jelenleg szerintem olyan 7-8 sorozatot jelent heti rendszerességgel kb., de már nem merem őket számolni :D), vezettem az Árnyvadász oldalt, feliratoztam egy-két videót és csináltam a videóknak egy új blogot is.
      Ja, szóval nem unatkoztam. :D

      Törlés