Breaking News

Nosztalgiavonat - TOP6-10 Könyves álompasi 2011-ből

Ma kicsit nosztalgiáztam, mert a kedvem nem volt a legjobb, és gondoltam egyet: visszalapoztam a régi blogom első bejegyzéseihez. Volt néhány nagy rácsodálkozás - jé, én ilyeneket is posztoltam? :D -, és jókat nevettem magamon.




Viszont végül annyira jól szórakoztam, hogy úgy döntöttem, néhány posztot átmenekítek ide, amolyan retró jelleggel.

A bejegyzés, amit most áthozok, 2011-ben született, még igencsak kezdő koromban. Viszont látszik, már akkor is keményen foglalkoztam könyvekkel, még ha nem is konkrétan könyves blogom volt. A cél az volt, hogy összeszedjem a TOP10 könyves álompasimat, de nagyon úgy látom, hogy a listázgatás már akkor is problémát jelentett, és hasonló mód feledékeny is voltam, mint mostanság - ugyanis a TOP10-es listának csak a második fele készült el, azaz 6-10. Hogy akkor vajon kiket tartottam a TOP5-nek, fájdalom, a feledés homályába vész. (A posztjaim összetételét tekintve azt hiszem, A végzet ereklyéi Jace-e elég előkelő helyre pályázhatott.)

Egyébként a lista vénségét jelzi már az is, hogy a bejegyzésben található videók azóta már nem is elérhetőek Youtube-on, úgyhogy azokat most teljesen kiszedtem. 

Mindenesetre a jó hír, hogy a listán szereplő srácokat-férfiakat még a mai napig is imádom, és szívesen látom őket az Álompasi listámon, még ha nem is biztos, hogy még mindig beférnének a TOP10-be. :)

Tehát akkor érkezzen teljes "dicsőségében" 2011-es Deszy Álompasi listájának második fele. Remélem, ti is olyan jól szórakoztok rajta, mint én most. És ki tudja? Talán hamarosan összeállítok egy aktualizált listát is, és talán nem csak a 6-10. helyezettig jutok...


"Sziasztok!

Már régóta tervezem, hogy összeállítok egy hasonló listát, és most elérkezett az idő. A listán nem feltétlenül a kedvenc könyveim férfi főhősei vannak. Ezek olyan férfi karakterek, akikért valamilyen okból rajongtam valamikor, vagy még most is rajongok. Mind olyan férfiak, akikbe bele tudnék szeretni, ha valóban léteznének. És akkor jöjjön a lista, csökkenő sorrendben. :)

10. Ian - Hyperversum


Ezt a könyvet valószínűleg nem mindenki ismeri, de mindenkinek csak ajánlani tudom. Az, hogy az ismeretlenség leple vetül rá, szerintem két dolognak köszönhető. Egyrészt nem angol vagy amerikai szerző írta, hanem olasz, és gyakorlatilag nem tudok róla, hogy a magyaron kívül bármilyen más nyelvre lefordították volna. Másrészt a Kossuth kiadó adta ki, akiknek nem igazán profilba illő. A történet egy trilógia, de sajnos nagyon úgy tűnik, hogy nem igazán akarják lefordítani a folytatásokat. Viszont az első rész annyi élvezetes és gyönyörű, hogy ennek ellenére is érdemes elolvasni. El tudnám képzelni Vörös pöttyösnek, akkor tuti nagy siker lenne.
A történet szerint Daniel, Ian és néhány barátjuk egy számítógépes játékot játszanak, ami nem is sima játék, hanem ilyen szimulációs játék, és a neve Hyperversum. A Hyperversum játék a középkorban játszódik, egészen konkrétan a százéves háború idején. A lényeg, hogy egy baleset folytán a kis csapat azonban nem csak a játékba kerül be, hanem a valódi százéves háború közepébe. Ian, aki egyébként történész, és egy híres középkori francia család krónikájából írja doktoriját, próbál lavírozni a politikai harcokban. És kikkel találkozik eközben? A család tagjaival, sőt, a nőt, akinek a képében a saját idejében gyönyörködött, megmenti a halálból. 
Ian gyakorlatilag berendezi középkori életét, segít a többieknek az alkalmazkodásban, és először írnokká, majd lovaggá válik, aki kénytelen harcolni a híres bouvines-i csatában, ami a százéves háború legismertebb helyszíne. Rejtélyek, szerelem és ármánykodás kíséri végig az úton, miközben próbálják meglelni a haza vezető utat. Kérdés azonban, hogy valóban haza akarnak-e menni?


9. Jared és Ian - A Burok


Azt hiszem, erről a történetről nem kell ilyen részletekbe menően mesélnem, hiszen a legtöbben olvastátok, vagy legalábbis hallottatok róla. Ha esetleg nem, akkor annyit mondanék, álljatok neki, és ne adjátok fel az elején! Én közel voltam hozzá, hogy letegyem, de a barátnőm biztatása miatt nem tettem, és nagyon örülök neki. Ugyanis az első 20-30 oldal kicsit nehezen követhető, tele van olyan nevekkel, mint Mély Vizeken Átkelő, meg hasonló indián típusú névvel, illetve az egész világ lényegét, szabályait ebből a részből ismerjük meg. De ha ezen a részen átrágod magad, utána a történet nagyon jó. 
A Földet elfoglalták az úgynevezett lelkek, akik elfoglalják az emberek testét, ezzel pedig kiűzik az emberek saját lelkét belőle. Már nagyon kevés ember maradt, akinek a testét még nem foglalták el. Melanie-nak eddig sikerült elmenekülnie előlük az öccsével, de ezúttal elkapják. Testébe a Vándorként ismert lelket ültetik. És itt jön a csavar. Melanie nem hajlandó elhagyni a testét, így kénytelen ketten osztozni rajta. Igen ám, de a Vándor átveszi Melanie érzéseit, így Melanie szerelme, Jared az övé is, és ugyanúgy félti a lány öccsét, mint ő maga. Ketten együtt, egy testben útra kelnek, hogy megmentsék Jared-et és Melanie öccsét. De hogyan küzd meg a Vándor a sok új érzéssel, a Melanie szerelmével és a sajátjával?
Nos, két férfi főhős is van ebben a történetben, akiket nagyon lehet szeretni. Jared, aki Melanie szerelme, és ezért Vandáé is, és Ian, aki pedig Vándort szereti, és kérdés, hogy ő viszont szereti-e?
Jared tipikus harcos, aki mindent megtesz az életben maradásért, és azért, hogy szeretteit megóvja. Kemény, néha akár még érzéketlennek is tűnhet, pedig koránt sem az, a kemény felszín érző szívet takar.
Ian ezzel szemben érzékeny, mindent az érzelmi oldalról közelít meg, elfogadó, empatikus, de pont ezekből a tulajdonságaiból adódóan ugyanúgy megvédi a szeretteit, mint Jared. Harcol a szerelemért minden eszközzel, és ezzel válik olyan férfi hőssé, akit tudnék szeretni.


8. Kit Montgomery és Raven Lee - Lorraine Heath könyvei

Nos, ők ketten két általam nagyon szeretett ponyvaregény főhősei.


Kit Montgomery a Házasság receptre címűé. Ebben Ashton, a női főszereplő nagyon beteg, valószínűleg már fél éve sincs hátra. Ashton bátyja elhatározza, hogy teljesíti a lány legnagyobb vágyát, azt, hogy gyönyörű esküvője legyen. A bátyj barátjához fordul, Kit-hez, hogy vegye el a lányt, legyen a látszatházasság részese. Kit először visszautasítja, de amikor megismerkedik a lánnyal, nem képes nem teljesíteni a kívánságát. Senki sem számít rá, de közben valóban beleszeret a lányba. De mit tegyen, ha olyan nőbe lesz szerelmes, aki alig néhány hónapig lehet az övé?
Kit egy nagyon jól megalkotott karakter. A múlt sötét titka kínozza, ezért nem meri a saját boldogságát keresni. Amikor viszont megismeri Ashtont, küzdeni kezd a saját boldogságáért és Ashton életéért.



Lee Raven a Vak végzet c. regényben híres-hírhedt tolvaj a vadnyugaton, bandájával bankokat fosztogat. Szigorúan ügyel rá, hogy senki ne lássa a külsejét, ám egyik akciójuk közben mégis akad egy szemtanú: Angela. Nincs mit tenni, elrabolja a lányt, hiszen nem engedheti, hogy bármi nyomot hátrahagyjon. Közben azonban kiderül, hogy a lány vak, így semmit nem láthatott. Mégsem viheti haza rögtön, és ezzel kezdődik a kaland...
Lee sokszor használ spanyol kifejezéseket, szóval nagyon sok spanyol szót ebből tanultam meg. xD És volt egy szóhasználata, amit egy általam nagyon szeretett másik karakter is használt, és nagyon örültem, hogy újra olvashatom. :) Arról, hogy ez a karakter ki, később. :D

És hogy miért írtam egy bejegyzésben ezt a két férfit, amikor külön könyv? Nos, olvassátok el a könyveket, és megtudjátok! :D

7. Wentworth kapitány - Meggyőző érvek


Jane Austent egyszerűen imádom, ez volt a második könyv a Büszkeség és Balítélet után, amit olvastam tőle. Méghozzá azért, mert beleszerettem a film verziójába, ami itthon valamiért Tartózkodó érzelem címmel megy. 
Anne Elliott már huszonhét éves, ilyenformán már vénlánynak számít. Egyszer csak azonban betoppan életébe Wentworth kapitány, és teljesen felforgatja érzelmi világát. 8 évvel a történet kezdete előtt ugyanis Wentworth Anne-nek udvarolt, azonban barátnője tanácsára a lány kikosarazta, mert nem volt meg a férfi háttere. Azóta azonban Wentworth meggazdagodott a tengerészetnél, kapitány lett, és most kész megházasodni. Anne azonban szóba sem jöhet, hiszen egyszer már összetörte a szívét. Anne pedig kénytelen végignézni, ahogy Wentworth más nőknek udvarol, és eközben néhány megjegyzéssel még tovább kínozza Anne-t. De vajon egy ekkora szerelem véget érhet? Van második esély?
A könyvet a Ház a tónál című filmben is emlegetik, amit én imádok, és nagyon örültem neki, hogy benne van. :D De ezeken kívül más filmekben is felbukkan, hiszen az újrakezdés olyan téma, ami ma is fontos kérdés.



6. Michael Moscowitz - A neveletlen hercegnő naplója


Nos, Michael azok közé a főhősök közé tartozik, akik meghatározták tinikorom. :) Ez volt az első könyv, amit Meg Cabottól olvastam, és még rengeteg követte. A sorozat végére gyakorlatilag 7 évet vártam, addigra az ilyen stílusú könyvekből már rég kinőttem, de muszáj volt tudnom, mi lesz a sorozat vége.
A film senkit ne tévesszen meg, Michael karakterét a filmben nagyon elrontották szerintem. A könyvben viszont abszolút szerethető, és a lassan kibontakozó szerelem közte és Mia között nagyon érdekes. Aztán a sorozat valahogy a 6. résznél megreked, viszont érdemes folytatni, mert a 10. rész újra jó. :D Nagyon jó. :D
Michael határozott, vannak céljai, tudja, mit kell tennie, még így is, hogy valljuk be, kicsit szerencsétlen barátnővel áldotta meg a világ. Okos, vicces, érdekes. Nagyon szerettem. :)"


Nincsenek megjegyzések