Breaking News

Elárulom, melyik Emma adaptáció szerettette meg velem végre Jane Austennak ezt a történetét

Vallomással tartozom: hosszú évekig nem értettem, az emberek miért rajonganak annyira Jane Austen Emmájáért. 

Leírtam.

Emmát mindig is túlságosan felszínes, kotnyelesnek gondoltam, emellett időnként úgy éreztem, túlságosan fennhordja az orrát. 

De újra és újra megpróbálkoztam, mert nem lehetett véletlen, hogy ennyien szerették ezt a történetet. 

Bevallom, a regénybe akkoriban bele is tört a bicskám, pontosan ezért.

Viszont mivel mániákus kosztümös film fogyasztó voltam és vagyok, az adaptációkon keresztül próbáltam "úrrá lenni" ezen az érzésen. Éreztem, hogy többnek kell lennie ebben az egészben.




Addig a pontig két olyan adaptáció volt, amivel megpróbálkoztam - az igazsághoz hozzátartozik, hogy úgy tapasztaltam, a 90-es évek előtt készült Jane Austen feldolgozások nekem nem jönnek be.

Volt egy film Gwyneth Paltrow-val a főszerepben, amit számomra érthetetlen módon még Oscarra is jelöltek. Újabb vallomás: nem vagyok különösebben oda a színésznőért. A Vasemberek filmekben bírtam a legjobban eddig, a Szerelmes Shakespeare-ben nem volt rossz, az Emmában viszont csak azt érte el, hogy még jobban irritáljon. Még felszínesebbnek és még fennhéjázóbbnak éreztem - ráadásul sokszor hangsúlyosabb volt Gwyneth hosszú nyaka (amit nem tudtam nem bámulni), mint a színészi játéka.




Aztán ott van egy kb. ugyanekkor készült minisorozat is - jellemzően ezek jól szoktak működni az Austen könyvek kapcsán. Ebben Kate Beckinsale alakította Emmát, és bár jobban szerettem, mint a filmet, valahogy mégsem lett sokszor újranézős - talán annak köszönhetően, hogy nem igazán éreztem a kémiát a két főszereplő között.



Jó néhány évvel később az újabb Emma minisorozatot, ami 2009-ben készült - jesszus, 10 éve! - már Austen-rajongóként vártam.

És mivel a szereposztás helyből parádésnak tűnt - főszerepben Romola Garai és Jonny Lee Miller mellett, akiket amúgy is imádtam, több mellékszereplő is jól ismert volt már a számomra, például Michael Gambon a Harry Potter filmekből.


Az egyetlen félelmem a szereposztás kapcsán az volt, hogy Jonny Lee Millert én szívemből imádtam a Mansfield Park feldolgozásában és nemigen tudtam elképzelni, hogy ne Edmundot lássam majd benne. 

De amit ezzel az adaptációval műveltek, az egy csoda! Ez a minisorozat képes volt velem megszerettetni az Emmát. Félreértés ne essék, nem mindig értek egyet Emmával - de végre megértettem. Ahogyan azt is zseniális húzásnak érzem, ahogy ebben az adaptációban párhuzamot vonnak Emma, Jane Fairfax és Frank Churchill között. Szerintem ez nagyon sokat tesz hozzá a sztorihoz. 

Ezzel együtt nem kérdés, hogy a nagyszerű forgatókönyv és rendezés mellett a legfontosabb Romola Garai és Jonny Lee Miller párosa. Romola szinte ragyog ebben az adaptációban, és minden botorságát betudom az ifjonti hévnek, a lelkesedésnek és annak, hogy jót akart és keveset látott a világban. 

Jonny Lee Miller pedig bizonyította, hogy nem csak remek Edmund, de remek Mr. Knightley is. Jó egy évtizeddel később, már nem alig férfiként egészen mást mutat ebben a szerepben, mint anno Edmundban. Egy érett, határozott férfi, és minden rezdülésében benne van Mr. Knightley. Meg se kell szólalnia, mindent elmond az arca.

Emma és Mr. Knightley kapcsolatát szerintem nehéz eljátszani, mert nincs meg köztük az az azonnali robbanás, ami mondjuk Lizzie és Mr. Darcy között. Ők ezer éve ismerik és szeretik egymást, viszont egy ponton rá kell jönnünk arra nekünk is és nekik is, hogy ez több annál, mint amit megszoktak. Át kell fordítani ezt az ezer éves barátságot szerelemmé, a színészi játékban is. Ez pedig nem semmi kihívás. 

Viszont mutatok egy jelenetet, amiben szerintem ez tökéletesen átjön. És ezzel rögtön az egyik kedvenc kosztümös táncjelenetem is egyben. A táncos rész 1:24-nél kezdődik.




Egy szó mint száz, amióta ezt az Emma adaptációt láttam, teljesen megváltozott a véleményem éééés már többször újranéztem az évek alatt. Nagyon ajánlom mindenkinek, akár jó, akár rossz tapasztalatai voltak eddig az Emmával.

Nincsenek megjegyzések