Itt a Velünk véget ér film első előzetese!
Magyar idő szerint tegnap éjjel Colleen Hoover és a Sony is megosztott egy
kis animációt Lily Bloom virágboltjáról, ami - a poszt szerint - ma tartja a
megnyitóját. Innen már sejteni lehetett, hogy úton az előzetes, és valóban:
megérkezett!
Mint korábban már megosztottam, Colleen Hoover Velünk véget ér című
könyvéből Justin Baldoni rendezésében, Blake Lively, Justin Baldoni és
Brandon Sklenar főszereplésével készült film.
Kétszeri csúszás után a végleges premierdátum augusztus 9. Legalábbis
Amerikában, magyar premierről egyelőre nincs hírem.
Az első előzetes:
Az előzetes alatti zeneválasztás T-Ö-K-É-L-E-T-E-S! Taylor Swift My Tears
Ricochet című dala szól, aminek a dalszövegére érdemes ránézni, ha valaki
nem ismeri. Korábban már írtam róla, nem kizárt, hogy Taylor Swift dalok is
lesznek a filmben, hiszen a főszereplő Blake Lively és ő legjobb barátok,
hangulatában pedig abszolút passzol több Swift dal is a történethez.
Ha esetleg valaki nem ismerné, a könyv fülszövege:
Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen. Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot. Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített. Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.Add át magad a reménynek!
Nincsenek megjegyzések