Cassandra Clare: Clockwork Princess

Clockwork Princess
 

Már három napja befejeztem a könyvet, azóta próbálom összeszedni értelmesen a gondolataimat, miután kiemelkedtem a könnyeim tengeréből. Elöljáróban annyit szeretnék elmondani, hogy imádtam minden szavát!

A második részt elég kétségbeejtő módon sikerült befejezni. Volt egy kis függővég Cecilyvel, aztán ott volt az az idegesítően megoldhatatlannak látszó szerelmi háromszög, szerény véleményem szerint a világirodalom talán legkínzóbb szerelmi háromszöge. Aztán ott volt Tessa kilétének rejtélye, illetve jó sok olyan kérdés, amit a Végzet ereklyéi sorozat vetett fel. (Hogy lehet Fairchild Jocelyn? Ki a fene Zakariás? Csak hogy kettő népszerűt említsek.)

Nos, A herceg vége után néhány héttel kapcsolódunk be újra az eseményekbe, és a történet már rögtön az első fejezetben elindul. Nincs lassú bevezetés, nincs unalmas rész, rögtön bele a közepébe! És ez végig így is marad. Nincs megállás, végig akció és érzelem váltakozik a könyvben, mindkettőből akad elég. Bár talán érzelemből kicsit több. Ez a könyv tényleg olyan, mintha ez ember felülne egy érzelmi hullámvasútra: az egyik pillanatban sírsz, két perccel később már nevetsz, aztán megint sírsz, aztán mosolyogsz, aztán dühös vagy, aztán kíváncsi, megint sírsz, megkönnyebbülsz, aztán újra ideges leszel és megint sírsz. (Igen, nagyon-nagyon sokat fogsz sírni, szóval javaslom, hogy egy százas zsepit tarts a kezed ügyében! Én konkrétan kisebb pocsolyát sírtam magam alá. Nem vicc.) Amikor én befejeztem, úgy éreztem, mintha teljesen kicsavartak volna. Szó szerint fájt a szívem, és hirtelen nem tudtam, mit csináljak magammal. (Ez amúgy jellemző, neve is van a tüneteknek: Clockwork Princess Hangover. Több rajongó érezte, nem csak én, szóval ez létező betegség, mint a démonhimlő. Készüljetek fel rá!)

Mivel ez a beszámoló egy spoilermentes beszámoló, ennél többet a történetről nem is nagyon szeretnék mondani, legalábbis részleteket semmiképp. Még talán annyit, hogy nem kell aggódni, nem marad nyitott kérdés: minden választ megkapunk, mindent megtudunk, mindent elvarrunk.

És akkor ennél kicsit általánosabban:

Ami számomra kicsit furcsa volt, de igazából örültem neki, az az, hogy a könyv olvasása közben már nem igazán tudom eldönteni, hogy Tessa-e a főszereplő. Persze, tudjuk, hogy ő, és sok szálból érezzük is ezt, főleg a történet vége felé, de ez már nem olyan tiszta, mint például Clare első könyvében volt. Rengeteg szereplő szemszögéből követjük az eseményeket: van Will, Jem, Cecily (ebből elég sok), Gabriel, Sophie szemszög... Nem is kevés. Erre persze szükség is van, mert sokszor több szálon fut a történet, de valahogy Tessa sokkal inkább háttérbe szorul, mint korábban.

És nem csak emiatt kérdőjeleződik meg, hogy most mennyire ő a főhős. Ugyanis számomra a történet nagy katarzispontjai – volt néhány – egy-kettő kivételével nem Tessához kapcsolódnak, és még csak nem is a szerelmi háromszög két párosához – Tessa/Will, Tessa/Jem –, hanem sokkal inkább a Jem/Will pároshoz. Ennek én elmondhatatlanul örültem, mert számomra sokkal érdekesebb Jem és Will kapcsolata, mint bármelyik szerelem a történetben. Persze azokat is nagyon szépen megírta, de a hangsúly inkább a parabatai pároson van. Csodálatos gondolatok vannak ebben a könyvben a szeretetről, a barátságról, életről-halálról, továbblépésről...

Szóval érzelmekből nagyon sok akad, szerelemből is, másból is, és ahogy írtam korábban, akcióban sincs hiány. De talán nem is csak ez az, ami ennyire különlegessé teszi ezt a kötetet. Ebben a könyvben félelmetes módon érezni, hogy Cassie fejében már összeállt minden: a Pokoli szerkezetek, a Végzet ereklyéi és a Dark Artifices egy világ, amelyben a szálak összekapcsolódnak, egymásból következnek a dolgok. Ez a könyv tele van utalásokkal, párhuzamokkal, és nem csak a TMI sorozattal kapcsolatban, hanem már a harmadik Árnyvadász sorozattal kapcsolatban is. Szereplők bukkannak fel, fegyverek, mondatok hangzanak el szó szerint, amelyeket már korábban hallottunk. Ez nem nagy spoiler, ezt még le merem írni: kiderül például, hogy került Church New Yorkba. Apróságok ezek, de valahogy az egész világot sokkal valósabbá teszik. És ahogy az ember olvassa a könyvet, nem tud nem mosolyogni, amikor ezeket a kis apróságokat észreveszi. (Ezért javaslom mindenkinek, hogy a Clockwork Princess olvasása előtt olvassa el a Végzet ereklyéi sorozat eddig megjelent részeit!!! Sokkal érdekesebb lesz úgy ez a könyv is.)

És ha már részletek. Ahogyan Cassie összeválogatta a fejezet eleji idézeteket, az lenyűgöző! És ehhez még hozzájön, hogy a fejezetcímekben gyönyörűen végigvonul a tűz motívuma, és most már elmondhatom, nem véletlen a dolog! És azoknak mondom, akik olvassák Cassie könyveit angolul, remélem, értik, mire gondolok: igen, van kapcsolat!

És mivel mindenkinek az oldalát fúrja a kíváncsiság, néhány szót kell ejtenem arról a bizonyos családfáról is. Igen, mindent megtudunk róla mindent erről a három családról. És csak hogy az előbb leírtakra tényleg legyen bizonyíték, bizony mindhárom sorozat főszereplői rajta vannak a családfán! Nagyon érdekes megnézni, hogy egyes szereplők története, vére hogyan is kapcsolódik egymáshoz.

Spoilermentesen ennél többet nem is nagyon tudok mondani, és nem is akarok. Ez a könyv szerintem Cassie eddigi legjobb könyve! És mondom ezt úgy, hogy én a Végzet ereklyéi sorozatot egyébként jobban szeretem, és úgy, hogy általában nem szoktam szeretni a befejező köteteket, még a kedvenc sorozataim esetében sem. Ez viszont tökéletes, gyönyörű lezárása ennek a sorozatnak, és nem tudok nem arra gondolni, hogy milyen lesz majd a Mennyei tűz városa! Alig várom azt is!

A magyar borító:




A magyar borítóra kattintva megrendelhetitek a könyvet a Könyvmolyképző webshopjából!

Könyvelőzetes magyar felirattal:

Rendeld meg a képre kattintva!