Cora Carmack: Szakítópróba

Cora Carmack: Losing It (Szakítópróba)


Amikor elolvastam, hogy miről szól el ez a könyv, tudtam, hogy olvasnom kell. És nem csalódtam, nagyjából
azt kaptam, amit a fülszöveg alapján is vártam.

A főszereplő Bliss Edwards végzős főiskolás, és még szűz. Évekig várt a megfelelő alkalomra, de az csak nem akart jönni. Egy nap azonban a szobatársa úgy dönt, kezébe veszi kissé szerencsétlen barátnője ügyét, és gondoskodik róla, hogy a legegyszerűbb módon veszítse ez azt a bizonyosat: egy egyéjszakás kalanddal. Lerángatja egy bárba, és addig nem nyugszik, amíg fel nem szed valakit. Egy-két pasi flörtöl is vele, de Bliss egyiket sem érzi a megfelelőnek. Egészen addig, amíg a mosdóba nem indul, és meglát egy magányosan ücsörgő pasast Shakespeare könyvvel a kezében. Bliss színésznőnek tanul, és imádja Shakespeare-t, így nem bír szó nélkül elmenni a férfi mellett. Garrick szexi, brit akcentussal beszél és tökéletes választás, akár egy éjszakára, akár többre. Bliss haza is viszi, ám amikor a dolgok kezdenek alakulni, pánikba esik, és otthagyja a férfit. 
Az igazi sokk azonban csak másnap jön, amikor kiderül, hogy ő az új professzora a főiskolán!


Ez a könyv éppen olyan, amilyennek a fülszövege alapján az ember várja. Nincsenek benne igazán komoly témák érintve, egy egyszerű és vicces romantikus történet. Aki ennél többet vár tőle, valószínűleg csalódni fog, aki azonban egy könnyed olvasmányt keres egy kellemes délutánra, annak tökéletes!

Ahogy azt már megszokhattuk, a férfi főszereplő itt is érdekesebb, mint a női, és Bliss pontosan a tapasztalatlanságából adódóan sokszor képes olyan hülyeségekre, hogy az ember csak fogja a fejét! De pontosan ezek szülik a vicces helyzeteket!

A történet másik kulcsa a tanár-diák közötti szerelmi kapcsolat, ami nyilván tiltott, ezért Garrick és Bliss csak kerülgethetik egymást. De persze kérdés, hogy meddig tudják ezt megtenni. Ez persze nem új téma, rengeteg filmben, sorozatban és regényben előkerült már, de én a magam részéről soha nem tudom megunni. 

Nyilván bonyodalomra is szükség van, ezt Bliss legjobb barátja és csoporttársa, Cade biztosítja. Nem akarok sokat elárulni, de Cade egy cukipofa. Én nagyon szerettem és nagyon sajnáltam szegényt, ezért is örültem különösen, amikor kiderült, hogy a második résznek ő lesz a főszereplője.


Ha valaki könnyed olvasmányra vágyik, és nem zavarja egy kis romantika és bénázás, akkor ez a könyv szerintem jó választás!

Itt beleolvashattok magyarul: https://www.facebook.com/szakitoproba/app_182667455607

Rendeld meg a képre kattintva!