Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn
A napszemű Pippa Kenn
Véleményem szerint egy olyan
történetről véleményt alkotni, akinek az íróját ismered,
mindig nehezebb. A dolgot viszont lényegesen megkönnyíti, ha
tetszett a történet. És én most így vagyok Kemese Fanni
regényével, bár nem is nagyon számítottam másra.
Fannit valószínűleg nagyon sokan
ismeritek a YA könyvekkel foglalkozó blogjáról. Ha esetleg
mégsem, tessék oda is benézni! :) Én is ennek a blognak
köszönhetően találkoztam vele még idén nyáron, több blogger
társaságában. Tegnap pedig a könyvbemutatóján volt szerencsém
megint találkozni vele.
De akkor vissza a könyvre, hiszen
végül is erről szól ez a poszt.
Az A napszemű Pippa Kenn egy
poszt-apokaliptikus világban játszódó történet. A Földön
végigsöpört egy szintetikus vírus, aminek következtében a
fertőzöttek úgynevezett sápadtakká váltak, afféle
ösztönlényekké, akik nem beszélnek, viszont ha embert látnak,
bedühödnek és rögtön megölik.
Ebben a világban cseperedett fel Pippa
Kenn, aki egész életében nem ismert senki mást édesapján kívül.
Amikor a tizenkettedik születésnapján őt is elveszíti, teljesen
egyedül marad. Magányos szigetté változik számára a biztonságot
nyújtó erődház, magánya elől egyedül a régi korból megmaradt
könyvekbe, magazinokba menekülhet. Pippa még öt évvel később
sem tudja, hogy rajta kívül létezik-e még egyáltalán élő
ember a világon, vagy tényleg teljesen egyedül maradt.
Tizenhetedik születésnapjának
éjszakáján azonban váratlan dolog történik: megjelenik a háza
előtt egy másik ember. Egy fiú, Ruben.
Pippát mindig arra tanították, hogy
tartsa magát távol az idegenektől. De hogyan is állhatna ellen a
csábításnak, amikor azt hitte, már soha életében nem lát másik
embert?
Ruben menekül, a sápadtak hatalmas
hordája már közeledik. Egy kolóniáról mesél a mérgező Vörös
erdő másik oldalán, ahol állítólag élnek még emberek.
Pippának döntenie kell: a fiúval tart az ismeretlenbe vagy az
egyetlen helyen marad, ami addig biztonságot nyújtott.
Igyekszem spoilermentes maradni
amennyire lehet, de egy-két kisebb dolgot nem tudok elkerülni.
A történet prológusában Pippa még
csak tizenkét éves, megtudjuk, hogyan is kezdődött magányos
élete, mindezt az édesapja szemszögéből. Már ez is nagyon
tetszett, de a kedvenc részem az a naplóbejegyzés, ami ezután
következett. Victor Kenn, Pippa egyik őse már sejtette, hogy
előbb-utóbb valaki magára marad a világban. Ez a naplóbejegyzés
szerintem egyszerűen gyönyörű lett. A kedvenc idézetem: „Ha
egy napon tényleg egyedül maradsz, te, utolsó ember, tudnod kell:
mindannyian megbocsátjuk, ha a halált választod.”
Hamar kiderül azonban, hogy Pippa
nincs egyedül. Ruben, ez a távolról érkezett fiú, az egész
életét felforgatja. Nagyon érdekes nézni, ahogyan a két
meggyötört, magányos szereplő szép lassan egymásra talál.
Egymás támaszaivá válnak a küzdelemben a világ ellen.
Ami nagyon érdekes volt számomra, az
a rengeteg szemszög. A történet prológusa, ahogy már írtam,
Paul Kenn, Pippa édesapjának szemszögéből játszódik. Aztán
ezután a regény nagy része felváltva Pippa és Ruben szemszög,
de más szereplők történetébe is bepillantást nyerünk. Van itt
Victor Kenn szemszög, Peter Kenn szemszög, egy fejezet pedig még
Ruben testvére, Gage szemszögéből is. És ez egyáltalán nem
volt zavaró. Sőt... Nagyon tetszett, ahogy bepillantást
nyerhettünk a múltba, és szép lassan egyre több dolgot
tudhattunk meg arról, hogyan is lett ilyen mérgezett a világ.
Nem bírom ki, hogy ne írjak a
génmanipulációról. Nagyon tetszik, ahogy az egész
kísérletezgetésnek megismerjük mindkét oldalát. Látjuk azt is,
milyen pozitív eredményekkel járhat (pl. Pippa szeme), és azt is,
hogy egy balul sikerült kísérlet hihetetlen pusztulást hozhat
magával. Az egész génmanipuláció dolog nagyon is aktuális
kérdés. És bizony vitás kérdés. Mert nem fekete vagy fehér.
Tetszett, hogy ez a könyvben is megjelenik, bár azért érezni,
hogy merre hajlik inkább a mérleg. (És ha már itt tartunk, nem
bírom ki, hogy ne jegyezzem meg. Imádtam a szappanfát! Vagy
bokrot. Nem emlékszem, melyiknek volt írva, de az ötlet a lényeg.)
Alapvetően tetszett az egész világ
felépítése. Nincs túlbonyolítva, de érezni, hogy van mögötte
munka. Az is tetszett, hogy a sápadtakat sem kezelik végig úgy,
mint érzéketlen lényeket, hanem igenis eszükbe jut, hogy egyszer
ők is csak emberek voltak. Különösen imádtam Pénteket, a
sápadtot, aki a csillagokat bámulta.
És ha már Péntek. Az a rengeteg
utalás mindenféle világirodalmi történetre a Piroskától kezdve
az Az öreg halász és a tengerig! (Különösen imádtam a Hófehérke dolgot! :D) És a legszebb az volt benne,
hogy egyiket sem éreztem erőltetettnek. Jól megválasztott
jelenetekben kerültek elő, és helyénvalónak éreztem, hogy Pippa
ennyire ismeri őket, és ennyire a mindennapjaiba tartozik, hogy
mindent könyvekhez köt. Mert gyakorlatilag magányosan fejlődött
nővé! Öt évet töltött egyedül, és számára igenis ezek a
történetek jelentették az ismerősöket. Ezt ismeri, ezekre a
dolgokra tud hivatkozni. És nagyon tetszett az is, hogy ezeknek a
történeteknek a megemlítése amellett, hogy Pippa magányának
bizonyítéka, jól szemlélteti a rég és jelen közötti
különbségeket. Azt, hogy Pippa csak könyvekből ismeri például
azt, hogy mi az a randi.
A történetben végig megvan a
feszültség, vannak megválaszolatlan kérdések, akciójelenetek.
De közben a hangsúly mégis az érzelmeken és a szereplőkön van,
és én pont ezt szerettem benne. Az ilyen történetekben sokszor
előfordul, hogy annyira nyomasztóvá válik az egész, hogy már
szinte fizikai fájdalmat okoz az olvasása. Érzi az ember, hogy
egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed a depresszióban. Na, ez
szerintem nem ilyen történet. Természetesen vannak benne
szomorúbb, elgondolkodtatóbb részek, egy-kettőnél nagyon el is
szomorodtam, de mindig van valami, ami a kellő időpontban enyhíti
ezt az érzést és felszabadít kicsit.
Nem bírok elmenni a leírások mellett
sem. A helyszíneket tényleg szinte láttam magam előtt. Az
erődházat, a Vörös erdőt, csak hogy két ellentétes érzést
nyújtó helyszínt, a biztonság és a veszély helyszínét
említsem.
És gyengéim a nevek, két dolgot
szintén nem bírok szó nélkül hagyni. Beletelt egy-két órába,
mire leesett, de Peter és Paul Kenn? Péter és Pál! :D És Pippa
nevével kapcsolatban nagyon tetszett az a rész, ahol az apja
Pipacsnak becézte. Nagyon aranyos volt.
Na, hogy összegezzem a dolgot, nekem
nagyon tetszett. (Elolvastam kevesebb, mint egy nap alatt, ez is
sokat elmond.) Konkrétan ha nem tudtam volna, hogy nem így van,
simán elhittem volna, hogy egy külföldi bestseller fordítását
tartom a kezemben. Fanninak csak gratulálni tudok hozzá! És
tényleg alig várom a folytatást. :) (És a könyvbemutató után a címére is nagyon kíváncsi vagyok, mert Fanni elárulta, hogy az a koncepció a trilógia részeinél, hogy a cím valamilyen tulajdonság és név. :D)
Nehogy elfelejtsétek lájkolni Fanni Facebook oldalát és benézni az írással foglalkozó blogjára is! És Pinterest is van ám!
És részleteket is olvashattok:
Prológus
1. fejezet
És részleteket is olvashattok:
Prológus
1. fejezet
Nincsenek megjegyzések