Breaking News

Samantha Young: Dublin Street

Samantha Young: Dublin Street


A történet főhőse Joss, aki 8 évvel az egész családja elvesztése után még mindig menekül a múltja elől. Annyira megviselte a szülei és a húga elvesztése, hogy képtelen megnyílni bárkinek is, inkább nem szeret senkit, mint hogy még egyszer el kelljen viselnie ezt a fájdalmat, amit akkor átélt, amikor megtudta, egyedül maradt a világban. Joss négy évvel a történet kezdete előtt Amerikából egészen édesanyja szülővárosáig, Edinburgh-ig menekült, most pedig élete váratlan fordulatot vesz: barátnője és lakótársa Londonba költözik, és az albérletéből is ki kell költöznie. Új lakótársa, Ellie azonban olyan típus, aki nem hagyja, hogy Joss bezárkózzon a szobájába, és a regényén dolgozzon. Mellette az ember nem zárkózhat be csak úgy - sem a szó szerinti, sem átvitt értelemben. A helyzet még súlyosabbra fordul, amikor kiderül, hogy Ellie bátyja, Braden mindent megtesz azért, hogy elcsábítsa őt.
Amikor eljön a fordulópont, Jossnak döntenie kell, hogy mi a fontosabb: a szeretet vagy a képzelt biztonság? 


Mostanában elég nagy divatja van a romantikus-erotikus történeteknek, és tulajdonképpen ez is közéjük tartozik. Azonban a legtöbb ilyen történettel ellentétben elmondható, hogy ennek vannak mélységei is. Nem azzal kezdődik a regény, hogy a domináns férfi már az első fejezetben elcsábítja az ártatlan főhősnőt, és utána azon szenvednek, hogy a férfi nem akar komoly kapcsolatot, mellesleg pedig végigszexelik a 300 oldalt. Ez az egyik, ami miatt tetszett a történet. Megvan benne minden, ami miatt az ilyen történeteket szeretni lehet (igen, a szex is), és még egy kicsivel több. Joss és valamennyire Braden múltja az, ami mélységet ad a történetnek, illetve nem szabad megfeledkezni a mellékszereplőkről, akik nagyon sokat hozzátesznek a könyvhöz.

Közülük is kiemelném Ellie-t, akinek nagyon nagy szerepe van abban, hogy Joss megpróbál megnyílni. Ellie közvetlen és vidám, az a tipikus lakótárs, akit nem lehet nem imádni. Aki ott van melletted a rossz pillanataidban, és kirángat belőlük. A történet egyik mellékszála is hozzá kapcsolódik, és az ő szerelmi élete is legalább olyan érdekes, mint Jocelyné és Bradené.

Nagyon szerettem Joss és Braden csipkelődését, és azt, ahogyan Braden szép lassan próbálja megszerezni Jocelynt, pontosan ismerve azokat a személyiségjegyeket a lányban, amelyekre építhet. Igazából elég nehéz a történetről úgy beszélni, hogy ne lőjem le az izgalmasabb részeket, mindenesetre vicces és idegesítő jelenetekből sem lesz hiány, mert ahogy megszokhattuk, sokat képesek szenvedni a happy endig a szereplők.

Összefoglalva szerintem nagyon érdemes elolvasni. Viszont nem véletlenül nem vörös pöttyös, ezt mindenkinek mondanám, mert van benne néhány... forró jelenet. Én olvastam angolul is, úgy is tetszett, de a fordítás is nagyon jól sikerült. És muszáj itt is elmondanom, hogy szeretném megköszönni a fordítónak - isten áldja a nevét -, hogy nyomtatásban olvashatom a Kings of Leon Sex on Fire-t. Még akkor is, ha a Szürke miatt már menthetetlenül az Oroszlánkirály jut majd eszembe róla mindig.  

Azoknak, akik tudnak angolul, mondanám, hogy a történethez a szerző írt egy kis csemegét, méghozzá Braden és Joss karácsonyáról, és ez ingyenesen olvasható. Itt: http://smexybooks.com/2012/12/an-on-dublin-street-christmas-by-samantha-young.html 

Illetve megírta egy novella formájában Ellie és Adam történetét is, amiről el kell mondanom, hogy én egyszerűen imádtam! Szerintem még egy regényt is szívesen olvastam volna róluk, de a novellának is nagyon örültem. A novella címe Until Fountain Bridge, szerintem mindenki érdekelni fog, aki elolvassa a Dublin Streetet.

A sorozat második része május elején jelent meg angolul, annak a főhőse Jo, akit ebből a könyvből is megismerhettek futólag. A harmadik rész főhőseit nem ismerjük az első kötetből, mindenesetre jövőre fog megjelenni angolul.

És akkor végül a Dublin Street könyvelőzetese:


Nincsenek megjegyzések