Shayla Black-Lexi Blake: A rabul ejtett szűz

A rabul ejtett szűz


Előre szólok, hogy bár igyekszem nem túl nyersen fogalmazni, azért egy 18-as karikát kitennék erre a kritikámra.

Na jó, mielőtt rátérnék arra, hogy ez a könyv miről szól, el kell mondanom, hogy tulajdonképpen semmiről. Mármint van benne elvileg egy krimiszál, de ez annyira elenyésző része a történetnek, ezenkívül pedig gyakorlatilag nincs is benne más.  De ezt mindjárt kifejtem részletesebben, csak előtte néhány szóban mégis, hogy mire számítson az ember gyereke:

Adott a négy főszereplő: Hannah, a titkárnő, illetve a három James fivér: Dex, Slade és Gavin. A három pasi belezúg Hannah-ba, és viszont (igen, mindháromba!), szenvednek egy kicsit, hogy hogy fog működni a négyes, illetve Gavinnek van egy lelki problémája, aminek a megoldása konkrétan körülbelül 3 oldalt vesz igénybe (előtte szenvedett vele fél könyvön keresztül), és akkor emellé jön a már említett krimiszál. Hannah-t ugyanis valaki zaklatja, és a három férfi elhatározza, hogy megvédik őt. 

A történet ennyi. És még ennyi sem. Mert legalább annyit várna az ember, hogy le lesz írva, hogy a három testvér hogy szeretett bele Hannah-ba, Hannah hogyan szeretett bele mindhármukba, illetve a pasiknak honnan jött a késztetés, hogy megosszák a nőt. Nem, ez nem derül ki. Egyik sem. A történet afféle in medias res módon kezdődik, tehát Hannah már szerelmes mindhárom férfiba, és nem derül ki, miért. És mindhárom férfi szerelmes Hannah-ba, szintén nem derül ki, hogy miért. Már azon túl persze, hogy mind nagyon szexik. 

Az pedig persze teljesen természetes, hogy három fivér megosztja a nőt, ebben semmi különleges nincs. És persze nincsenek féltékenységi jelenetek, nincsenek jogi problémák azzal, hogy mindhárman el akarják venni, és mi sem természetesebb annál, hogy ha gyerekük lesz, az mindhárom férfi gyereke, hiába a biológia. Értem én, nagy a családi szeretet, de nem tudom, ki hogy van vele, én a nővéreimmel még egy pohár joghurton is képes voltam veszekedni... Nem mintha felmerült volna bennem valaha ilyesféle gondolat, mint ami ebben a könyvben van. 

Aztán haladjunk is tovább... Nézzük a szereplőket! Hannah 25 éves, gyönyörű, és igen, jól sejtitek a cím alapján, még szűz! Nem tudom, lehet, hogy én vagyok furcsán bekötve, de el nem tudom képzelni, hogy lehet szűz egy 25 éves szexi nő, akinek édes négyesről szövögetett álmai vannak, és egy pillanatra sem fontolgatja, hogy lefeküdjön-e mindhármukkal. De valahogy mégis meg kellett alapozni, hogy Hannah ártatlan, ehhez két eszköz volt: Hannah nagyanyjának illemtanórái, amiket mindig emleget (igen, amikor elfenekeli az egyik testvér, miközben a másik kettő kiéhezve nézi, az a legnagyobb problémája, hogy erről mit tanított neki vajon a nagyi az illemtanóráin), illetve a szeme, ami valami megmagyarázhatatlan módon még azután is ártatlanságtól csillog, hogy mindhárman...

De térjünk át a férfi főszereplőkre, az ilyen könyvekben általában ők érdekesebbek. De itt komolyan, ez a három pasi olyan, mint három baba. Csak annyi a funkciójuk, hogy megpróbálják megtestesíteni a nők minden nedves álmát. Már bocsánat. De komolyan, nem vicc. Gavin öltönyös üzletember, vezérigazgató, és meggyötört a lelke valami miatt, tehát lehet ápolgatni, a nyakkendő meg egyébként is szexi. Dex kigyúrt cowboy, és igazi gondoskodó típus. Slade pedig az a vidám, mindig humoros típus, aki afféle ütközőként is szolgál a két másik között. Ennél konkrétabban leképezni szerintem nehezen lehetett volna őket, talán még valamelyik alá betettem volna egy motort, egy másikat pedig mondjuk tűzoltóruhába bújtattam volna, és akkor garantáltan lefedtek volna mindent... (És csak megjegyzem, még ettől sem lett volna röhejesebb az egész, mint amilyen.)

Aztán vannak a szexjelenetek... Tényleg nem szeretnék nagyon belemenni a részletekbe, de van itt szinte egész napon át hordott (ez a jó szó?) fenékdugasz, bimbócsipesz, meg amit be lehet tömni, az itt be van. Mégiscsak három pasi egy csaj a felállás, nem igaz? Szerintem mindenki el tudja képzelni, hogy kb. mi történik.

A párbeszédek egyszerűen röhejesek, ez tényleg az a kategória, amit bárki meg tud írni.

És mindezeket összesítve tulajdonképpen már érthető, ha azt mondom, hogy ez tényleg pornó. Na nem úgy, mint A szürke ötven árnyalata, ami valami nagyon softpornó lenne szerintem, az a fajta, aminek nem túl erős története, de azért van neki. Ez a könyv, ez tényleg durrbele pornó. De komolyan, bele a dolgok közepébe, kendőzetlenül megcsinálunk mindent, probléma nélkül. Ez gyakorlatilag pornófilm, csak nem képekkel, hanem betűkkel. 

Jaj, de ugye nehogy elfelejtsem, hogy van ám itt egy krimiszál is. Nem vagyok nagy krimirajongó, de akinek nem volt egyértelmű, hogy ki a zaklató, az nem tudom, honnan jött. Volt egy bizonyos pillanat kb. a könyv felénél, senkinek sem akarom elspoilerezni, hogy pontosan mi is, amikor benyúltam volna a könyvbe, megráztam volna a három pasit, és rájuk ordítottam volna, hogy most komolyan nem jöttek rá még??? Úgy, hogy Dex elvileg ebből él!!! Gyakorlatilag a szemüket szúrta ki a dolog, de neeem, véletlenül sem vették észre...

El kell mondanom, hogy amikor a fülszöveget olvastam, nekem egyből a szintén Ulpiusos Buja fiúk jutott eszembe, amiről annak idején nem akartam elhinni, hogy ennyire rossz lehet. Most, hogy elolvastam ezt, azt kell mondanom, hogy a Buja fiúk ehhez képest remekmű! A Szürke pedig díjesőt érdemelne mellette. 

Én szeretem az ilyen jellegű erotikus könyveket, de ez már tényleg a legalja. Nem csak a témában, minőségben is. Elképzelésem sincs, hogy ezt hogy lehettek képesek kiadni már eredetileg is, de ha belegondolok abba, hogy az Ulpius fizetett a jogokért és lefordíttatta. Komolyan, ennyi munkát ölni valamibe, ami ennyire rossz. Oké, erotikust akarnak kiadni, na de ennél ezerszer jobbak vannak szerintem még a nagyobb fanfiction oldalakon is! 

Senkinek sem javaslom, de tényleg. Mármint ha kíváncsi arra, hogy mégis mi lehet ennyire pocsék, akkor igen. (Én ezért olvastam el, komolyan a Moly.hu-s értékeléseken még mindig szakadok a röhögéstől.)

5 megjegyzés

Írj megjegyzést
Névtelen
AUTHOR
2013. december 1. 21:30 delete

Ez a könyv totálisan ugyanaz, mint Lora Leigh - Buja fiúk című könyve(trilógia, azt hiszem). Bár ott jobban imádtam a főszereplő pasit...:D Ajánlom neked is :))

Reply
avatar
Deszy
AUTHOR
2013. december 1. 21:57 delete

Már olvastam azt is. Még ez előtt. Én is azt hittem, hogy olyan lesz. De rosszabb. Pedig az már nagy szó... xD

Reply
avatar
2014. május 30. 21:19 delete

Nem akarom elhinni, hogy van rosszabb a Buja Fiúknál, de ha ez igaz... messziről elkerülöm ezt a könyvet!

Reply
avatar
Deszy
AUTHOR
2014. május 30. 22:13 delete

Pedig van! Ez. És my favourite: Megigézve. Az a "könyv"! Ezt írtam róla: http://deszy-konyvesblog.blogspot.hu/2014/03/sylvia-day-megigezve.html

Reply
avatar
2016. augusztus 22. 17:51 delete

Úristen! Elkezdtem olvasni és reménykedtem benne, hogy egy jó kis cica harc lesz a 3 pasi között a lányért, de hogy mind a 3-mal egyszerre jön össze, valamit nagyon tud az a csaj. A történet megírása a legalja volt. Szerintem ilyet én is képes vagyok írni, pedig én nem vagyok túl jó mesélő :,)

Reply
avatar

Rendeld meg a képre kattintva!