Tavi Kata: Nyitótánc


Tavi Kata: Nyitótánc


Fülszöveg:
konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/tavi-kata-nyitotanc-6540?ap_id=DeszyLilla imád táncolni, épp ezért alig várja az új középiskolát és a tánccsoportot, az új barátnőket, no meg a
helyes fiúkat.
Csakhogy a szomszédba költözött nyáron a leghelyesebb srác, a kosaras Krisztián, aki úgy fest, mint egy rockisten.
A szülők azt mondják, valaha ők barátok voltak, de akkor miért olyan elutasító Krisztián?
Mi zajlik a kosárcsapatban, miért vitáznak egymással a fiúk, hol nyíltan, hol burkolva? Tényleg a tehetség számít?
Mi történik a lányok között? Hogyan lehet barátságból elutasítás, szeretetből harc? Van-e megbocsátás egy lánycsapatban?
Lilla nagyszájúan lavíroz az iskola nyüzsgő életében, barátságok és szerelmek között. Szurkol a kosárcsapatnak, szenved a feleltetések alatt, és hol örömmel, hol bánatosan éli a középiskolások mindennapi, ám izgalmas életét.

Véleményem:
Először is, mielőtt bármit írnék a könyvről magáról, szeretném leszögezni, hogy én szeretem a Szent Johanna Gimit. Nem nevezném magam keményvonalas SzJG rajongónak, de szerettem a szereplőket, jókat nevettem a könyveken és igen, hihetetlen nosztalgia volt őket olvasni. És ezt azértt szerettem volna rögtön az elején leszögezni, hogy tisztázzuk: igen, én még mindig szeretem a szerelmes-szenvedős gimis sztorikat.

De egyelőre tekintsünk el a Szent Johannától!

Adott nekünk Lilla, aki éppen hazaérkezik a szokásos nyaralásáról Szegedről Budapestre. De ezúttal két
dolog is más. Egyrészt új iskola kezdődik a számára, hiszen jön a gimis élet. Másrészt mire hazaér, megvették a szomszéd házat - meglepetés! A házba ugyanis egy régi ismerős költözött, akire igazság szerint Lilla már nem is nagyon emlékszik. De persze a szülei szíves örömest emlékeztetik gyerekkora dolgaira. 
Mindenesetre a szomszéd Krisztián - akiről kiderül, hogy mellesleg Lilla új osztálytársa is - nem túl barátságos. Aztán máskor mégis az. Aztán megint nem. A fene se érti!
Lilla ráadásul egy speciális gimnáziumba jár, egy művészeti suliba, ahol három tárgyat tanulnak emelt szinten: rajzot, táncot és sportokat. Illetve persze mindenki csak egyet.
Lilla beilleszkedik az iskolába és az osztályába, új barátokat és "ellenségeket" talál. És persze az a bizonyos szerelmi szál sem maradhat el.

A történetet havi bontásban ismerjük meg, E/1-ben, de nem naplószerű a regény. Igazából ennek kifejezetten örültem, mert bár szeretem a naplókat, valahogy folyamatosabbnak hatott az egész. Így is napról napra, hétről-hétre megyünk végig a történeten, nem volt szerintem szükség arra, hogy ezt még megtoldjuk egy naplóformátummal. A könyv gyorsan olvasható, nem is akartam abbahagyni, csak az éjszakázás tehet róla, hogy nem egy szuszra olvastam el az egészet. Szórakoztató, aranyos regény. Ezt szerettem volna hamar leszögezni az elején, mert fogok olyasmiket írni, amik kevésbé tetszettek, és esetleg még a végén úgy tűnhet, hogy ez egy negatív vélemény. Szóval rögtön az elején mondanám, hogy tetszett a könyv, amikor befejeztem, a legszívesebben olvastam volna tovább. Egyszerűen csak látok még benne olyan pontokat, amelyek szerintem gyengébbek, és még lehetne tovább fejlődni.


Az az érdekes, hogy a két főszereplővel olyan hm-hm kapcsolatba kerültem. Nagyon tetszett, hogy Lilla sok helyzetben ki mert állni az igazáért, és merte vállalni a véleményét és az ötleteit. Nem egy szituációt ő oldott meg. Viszont néha már kicsit át is esett a ló túloldalára, főleg Krisztiánnal kapcsolatban, és olyankor is túl hevesen reagált, amikor szerencsétlen éppen valami jót csinált. Na, és ilyenkor nagyon megmondtam volna neki a magamét. Persze ez szórakoztatóvá tette kettejük kapcsolatát, kifejezetten vicces volt, amikor egymásnak estek. Egy olyan főszereplő Lilla, aki ugyan nyilván csorgatja a nyálát a főszereplő srác után, de nem csak távolról figyeli, hanem időt tölt vele és beszélgetnek, meg meri mondani neki a magáét és nem alél egyetlen pillantásától. (Maximum csak magában.) Persze kétségtelenül hat rá, és sokszor bedepizik Krisztián miatt, de mindig van, aki helyreteszi, és akkor megint elküldi a fenébe a szomszéd fiút.
A másik, amit kicsit sajnálat, hogy ebben a történetben nagyon Lilla van a középpontban. Ez most érdekesen hangozhat, hiszen ő a főszereplő, de nem is erre gondolok... Ő a diáktanácsos, ő a legjobb táncos, a legjobb angolból. Oké, rossz matekból és félelmetesen vaksi, már ami az érzelmi szálakat illeti (ez egyébként általában a gimis sztorikban szinte el is várható a főszereplőtől), mégis sokszor azt éreztem, hogy túl jó, miközben mi nyilván látjuk, hogy nem az. Mégis az van, hogy szeretik is, jó tanuló is, jó táncos is, meg még kedves és gondoskodó és... Viszont sok más helyzetben meg idegesítő volt, pont abból fakadóan, amiket az előbb írtam, és ezt valamiért mégis kevesen veszik észre, vagy annyira természetesen kezelik, mintha nem is lenne olyankor idegesítő. (Krisztián kivétel, ő szó nélkül faképnél hagyja, ha rájön a hiszti.) Ezért olyan furcsa kettős személyiség.
(Viszont Lilla Cassandra Clare-t olvas és Marvel filmeket néz, ezért hatalmas pirospont jár!)
 
Vele szemben - vagy mellett, majd kiderül - ott van Krisztián a férfi főhős, akibe ugye bele vagyunk zúgva.
Ez már az elején sem kérdés, hiába indul afféle Darcy módon a fiú. (Igen, nem véletlenül a Darcy példát hoztam, konkrétan most a Bridget Jonesra gondolva inkább... Darcy, akivel Bridget együtt pancsolt a medencében, és hát aztán ott van még ugye Daniel...) Krisztián beszólogat, na de azért tudjuk, hogy mégis csak bele fogunk zúgni. Kedveltem Krisztiánt, mármint olyan értelemben mindenképpen, hogy drukkoltam a szerelmi szál miatt. Tök nyilvánvaló, hogy tetszenek egymásnak, de hát persze első részben vagyunk, nem kaphatunk meg mindent egyszerre. Viszont belegondolva, elég keveset tudtunk meg róla. Kosarazik és nem túl jó magyarból, viszont nem rossz matekból. Szereti az akciófilmeket, és megvédi a barátait. Valamiért fújnak egymásra Márkkal, és kisebb korában Krisztián nem akart Lillával játszani. És ebben kb. ki is merült, amit tudunk róla. Nagyon örültem volna, ha ennél sokkal jobban megismerjük, és erre lett is volna lehetőség, hiszen elég sok időt tölt el Lillával. Persze, ha Lilla szemével nézzük, egy ilyesfajta belezúgós tiniszerelem simán lehet felszínes, megtörténhet anélkül, hogy nagyon mélyen megismernék egymást, de valahogy mégis örültem volna, ha ennél többet kapunk mi is, nem csak ő.

Repüljünk tovább a mellékszereplőkre! Jázmin az igazi megmondó, Gréta pedig a hallgatag, magába merülő fajta. Őket nagyon megkedveltem, Flórával még mindig nem igazán tudok mit kezdeni. Nem akarok spoilerezni, de van egy szál Flórához kapcsolódóan, ami nekem kicsit hirtelen volt. Az is, ahogy elkezdődött - bár még ez a kevésbé-, és az is, ahogyan véget ért. A fiúk közül én egyébként Márkot kedveltem, van bennem egy erős kérdőjel vele kapcsolatban, és Kristóffal is úgy vagyok, hogy bírom, de szeretnék róla többet megtudni. Amilyen sokat megtudunk Lilláról - miket olvas, milyen zenét hallgat, hobbija a dalszövegek fordítása, táncol stb. -, olyan keveset tudunk meg mindenki másról. Na ez az, amit igazán sajnálok. Úgy érzem, a részleteket kicsit még lehetett volna mélyíteni, főként a szereplőket illetően.

Egészen az értékelés végéig nem akartam az SzJG-hez hasonlítani a könyvet, de most nem bírom ki. Az SzJG-ben mindenki annyira sarkított karakter, hogy egyszerűen képtelen az ember eltekinteni attól a tulajdonságától, amiről ismerjük: Dave számítógépfüggő, Ricsi raszta, Virág emó aztán meg hippi, Jacques francia, Zsolti zabagép stb... Mindenkin erős a címke, talán túlságosan is. Viszont pont ezért könnyű őket megjegyezni és mindenkinél egyértelmű, hogy mit szeret és hogyan reagál egy-egy szituációban. Nyilván azért is  ennyire ismerősek, mert 8 részen keresztül figyeltük őket, a Nyitótánc viszont csak egy első kötet. De ettől még igaz, hogy itt szintén sok a karakter, és igazából címkéket is kapunk a legtöbb szereplőnél. Viszont csak kevés magyarázatot kapunk a miértekről és a hogyanokról. Tudjuk például, hogy Kristófot kedveljük, mert jó fej, becenevet is adott Lillának, jóban van Márkkal, viszont nincs jóban Krisztiánékkal. Vagy ott van Ákos, Krisztián legjobb haverja. Népszerű, jól néz ki, kosarazik. És bár bunkónak tűnik, mégis tud kedves lenni. De szinte semmi mást nem tudunk arról, hogy mit szeret, mit csinál a szabadidejében. Majdnem minden karakternél azt éreztem, hogy kicsit jobban meg kellene ismernünk őket. Többet akarok tudni róluk, akarom, hogy hobbijuk legyen, hogy tudjam, mit hallgatnak, mit csinálnak otthon! Ismerni akarom őket, hogy úgy érezzem, nekem is osztálytársaim. Az SzJG-nek szerintem ez volt az ereje, ezért szippantott be mindenkit, tényleg úgy ismertük a szereplőket, mint a saját osztálytársainkat. Érezhetően vannak ebben a történetben olyan kérdőjelek, amelyekről már most tudjuk, hogy választ kapunk rájuk a folytatásban, de nagyon örülnék, ha mindenkiről több derülne ki már most. (Illetve nyilván már a következő kötetre gyúrok.)

Összességében mindennel kapcsolatban kicsit így voltam. Nem mondanám, hogy felszínes a történet, mert az túlzás lenne, de még lenne hova mélyíteni. Mivel nem volt túl hosszú, ezért még oldalszámban is bőven beleférne, hogy kicsit jobban elmerüljünk az apró részletekben is. A bonyodalmakat jobban kibontani, a szereplőket még jobban megismerni. Nyilván első könyvről beszélünk, a sorozatban is és a szerző esetében is, szóval a második részben még lehet hová fejlődni.

Miután ennyi mindent sikerült összeszednem, amiben még látok fejlődési lehetőséget, muszáj kicsit jobban belemennem az SzJG-s hasonlítgatásba. Nem akarok nagyon beleszaladni, mert felesleges is, és valahogy úgy érzem, mások megteszik majd helyettem, mert nehéz elmenni a Nyitótánc mellett enélkül. Szóval szeretném elmondani, hogy ha a Szent Johanna első része után írtam volna hasonló véleményt, az sem lett volna annyira pozitív, mint amennyire most szeretem a sorozatot. Igazából azt mondanám, ha szigorúan az első részeket hasonlítom össze, akkor jobban is tetszene a Nyitótánc, mint az SZJG első része. Nehéz eset ez, hiszen olyanokkal kell majd versenyeznie a Nyitótánc szereplőinek, akiket már több ezer oldalon keresztül figyelhettünk.

Ha azt állítanám, nincsenek hasonló elemek a két sorozat között, akkor hazudnék. Nem hiszem, hogy ez tudatos lenne, de egy magyar gimis történetbe akaratlanul is becsúszhatnak hasonló elemek. Pech, hogy a Szent Johannát annyian szeretik, hogy ezeket mindenki vadászni fogja. A legtöbb hasonlóság talán az egyes karakterek között van, ilyen szempontból talán előny is, hogy még viszonylag keveset tudunk róluk, a későbbiekben még lehet őket formálni kicsit, szerintem egyre jobban kijön majd, hogy a hasonló szereplők sem klónok, csak hasonló karakterek. (Pl. a hallgatag, a megmondóember, a menő, a szigorú tanár, stb.)  Tehát nem olyasmire kell gondolni, hogy van raszta meg gördeszkás szereplő, leginkább érzésben hasonlítanak egymásra. 

Mindenesetre nekem tetszett a könyv, minden negatívum ellenére, amit most itt nagy lendülettel felsoroltam. Várom a folytatást, még lesz három rész, minden évre egy, és kíváncsi vagyok, mi történik még. A táncos részben is vannak még lehetőségek, és tényleg nagyon-nagyon várom, hogy jobban megismerjük a mellékszereplőket is, és úgy igazán elkezdjenek tombolni azok a tinihormonok. Van egy-két elindított szál, ami rejtély marad, leginkább Márk körül, ezekre tényleg nagyon-nagyon kíváncsi vagyok. És remélem, útközben ugyanúgy közelebb kerülnek majd hozzám az egyes szereplők is, mint ahogyan a Szent Johanna Gimiben történt. Ott a harmadik résztől szerettem meg igazán a sorozatot, ha ennek a sorozatnak a négy részével számolunk, akkor valahol a második könyv táján jönne az igazi rajongás. Arról nem is beszélve, hogy ahogy idősödnek, a lehetőségek tárháza is nő.

Egyébként kapunk egy kisebb függővégszerűséget is, ezért is mondtam, hogy legszívesebben rögtön olvastam volna tovább. Ja, és imádom a borítóját!

Én várom a folytatást, ennek a résznek pedig megajánlok Molyon 4 csillagot. Itt pedig:

AJÁNLOM

Rendeld meg a képre kattintva!