Gayle Forman: Hová tűntél?


Gayle Forman: Hová tűntél?

Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 270
ISBN: 9789635397716
Fordító: Rudolf Anna, Gáti István
Sorozat: Ha maradnék 2.
Függővég: nincs

HÁROM ÉV MÚLVA
Képzeld el, hogy azt az életed éled, amiről álmodtál. A világ egyik leghíresebb rockzenésze vagy, az újságok címlapon hozzák a képedet, és a lábad előtt hever a világ. Az első lemezed olyan sikeres lett, hogy soha nem lesznek már anyagi gondjaid. A barátnőd nem elég, hogy tehetséges és felkapott filmproducer, de jobban megért téged, mint bárki a világon.
Képzeld el, hogy mindennek ellenére mégsem lehetsz boldog, mert három évvel ezelőtt olyasmi történt, amitől valami meghalt benned.
Amikor egyetlen éjszakán találkozik a múlt és a jövő, esélyt kapsz, hogy mindent helyrehozz, ami félresiklott, már csak az marad kérdés, hogy tudsz-e élni vele.
De létezik egyáltalán újrakezdés? És milyen árat kell fizetni érte?


Ahogyan a volt töritanárom mondaná, úgy kellett nekem ez a könyv, mint egy falat kenyér. Emlékszem, milyen érzés volt, amikor befejeztem a Ha maradnékot. Teljesen kikészültem. A könyv végén már azt hittem, ennél jobban már nem törheti össze a szívem az írónő, és akkor jött a vége, az igaz történetes kiegészítéssel és kész, végem volt. Az volt különösen érdekes, hogy a nálam szokásossal ellentétben nem szerettem bele Adambe. Különösképpen Miát sem szerettem, meg ezt a furcsa felfogású családot sem. Illetve ez így nem is jó kifejezés, persze, szerettem őket, de inkább érdekes volt róluk olvasni, nem férkőztek mélyen a szívembe és azonosulni is csak részben tudtam velük, annyira mások, mint én. 
De mindeközben mégis elértek hozzám, mert a történetüket imádtam. Elejétől a végéig, miközben szép lassan egyre nagyobbat szorított a szívemen. Szóval igen, imádtam a könyvet, és nagy hatással volt rám, de akkor és ott úgy éreztem, képtelen lennék rögtön folytatni. Az ép emberi elme azt sugallta volna, hogy folytassam és keressem a happy endet, a megnyugvást, amit az első rész végén nem leltem. De valahogy éreztem, hogy nem egy kellemes kis romantikus történetre számíthatunk a folytatásban sem, és nem gondoltam, hogy abban az amúgy is depressziós, téli időszakban a Ha maradnék élménye után (értékelésem ITT) képes lennék még több drámát és könnyet elviselni. És aztán a Hová tűntél? fülszövege végképp meggyőzött, hogy én ezt nem akarom rögtön olvasni. Tudtam, hogy olvasnom kell, de majd csak ha eljön az ideje. És az most jött el. 

A történetet az első rész vége után három évvel folytatjuk tehát, és ezúttal Adam szemszögéből. Már rögtön a regény elején sokkol minket az írónő, nagyon erős képeket kapunk. Adamre ugyanis ráférne egy hozzáértő pszichológus, mert az a rengeteg dolog, ami vele történt, érezhetően összetörte: pánikrohamai vannak (még ha nem is nevezi annak soha), kényszerbeteg (babonákba kapaszkodik, olyan betegesen, hogy az már nem normális), retteg a tömegtől, remeg a keze az idegtől, nyugtatókon él és mindennek a tetejében még a cigire is rászokott. A külső szemlélő azt hihetné, minden oka megvan, hogy boldog legyen: befutott rocksztár, az általa írt dalokat mindenki ismeri és elismeri, díjakat söpört be vele, turnézni jár, úszik a pénzben és még egy gyönyörű barátnője is van. De bárki, aki kicsit is közel áll hozzá, tudja, érzi, hogy gondjai vannak. És képtelen arra, hogy kilábaljon a gödörből, bármennyire érzi is, hogy egyre csak süllyed...

Ismeri az okot is: Mia. Még ennyi év után is. Képtelen kiverni a fejéből a lányt, a balesetet ami vele - velük - történt, a barátokat, akiket ő maga is elveszített - hiszen Mia családja gyakorlatilag neki is a második családja volt -, de leginkább azt, ahogyan Mia elhagyta és összetörte a szívét. Talán magának sem meri azonban bevallani, hogy mindennek az oka nem csak az, ahogyan Mia magára hagyta, hanem az is, hogy érzi, ennek tulajdonképpen az ő ígérete is volt az oka. 
Mindezeknek köszönhetően pedig elveszíti a horgonyt, ami az életben tartotta: a zenét. Persze, rocksztárként nem is tehetne mást, mint hogy zenél, de már semmi sem olyan, mint régen. Elveszítette még ezt a menedékét is, és csak egy gép, nem pedig művész, akiből árad a zene és akit magával ragad a zene.

Ő maga is meglepődik, amikor a turnéja előtti napon, egy különösen borzalmasan sikerült interjú után a lába Mia koncertjére viszi. Még ennél is jobban meglepi, amikor kiderül, a lány tudja, hogy ott van, és találkozni akar vele. 

Nincs könnyes egymásra találás, nincs nyálas egymás karjába omlás. Csak a kínos csend, a sablon beszélgetések - ha nem is időjárásról, de kínzóan átlagos témákról -, és a tudat, hogy kerülgetik azt, amiről egyelőre egyikük sem képes beszélni. Egy éjszakájuk azonban még van a New York-i lámpák fényében, hogy megpróbálják kibogozni azt, ami velük történt, és ezzel ha folytatást nem is, de legalább normális lezárást nyerjenek. 

Két dolognak nagyon örültem ebben a történetben.

Az egyik az, hogy bár nyilvánvalóan az volt a cél, hogy valami kis megnyugvást nyújtson az olvasónak az első rész után, az Adam-Mia kapcsolat egy pillanatra sem lett nyálas. Sikerült megőrizni az első rész hangulatát, nem lett romantikusabb a sztori, mint kellett volna, hiszen itt nem csupán szerelem volt a téma. 

A másik, hogy stílusban is hasonló volt a könyv, mint az első rész. Tele visszaemlékezésekkel. Belecsapunk a lecsóba, aztán szép lassan az emlékekből ismerjük meg, mi történt az első rész vége után. Csakúgy, ahogyan az első részben a jelenből visszaemlékezve bontakozott ki Adam és Mia, és Mia és a családja története. Ráadásul itt is ugyanúgy megvan a feszültség végig, mint az első részben. Ott az volt a kérdés, hogy Mia vajon hogy dönt, itt pedig az a nagy kérdés, hogy lehet-e esélye Adamnek és Miának arra, hogy megint összejöjjenek.

Amit kicsit sajnálok, hogy Kim nem tért vissza személyesen, leginkább csak beszélnek róla, illetve nagyon jót mosolyogtam most magamon, ahogy végiggondoltam, hogy szeretnék-e mellékszereplőt kiemelni, és rájöttem, hogy ki ugrott be rögtön: az iPodos pasi a hídról. Nem tudom, miért, de örülnék egy róla szóló szösszenetnek az írónőről, vicces kiegészítő novella lehetne belőle. (Aki nem olvasta a könyvet, annak mondom, hogy a pasi kb. 2 percig szerepel, aztán eltűnik, és fogalmam sincs, miért érdekel ennyire.)

Összességében ezt a második részt is imádtam, Gayle Forman pedig határozottan a kedvenc íróim sorába kezd emelkedni. A Hová tűntél? talán nem olyan magával ragadó és elgondolkoztató, mint az első rész, de egyszerűen csak máshogyan jó. Kötelező darab a Ha maradnék után.

NAGYON AJÁNLOM


Könyvelőzetes


Rendeld meg a képre kattintva!