Breaking News

Új borítók!


Sziasztok!

Hoztam néhány új borítót, ha már minden kiadó ilyen szorgosan szállítja őket.

Könyves világban számomra a hét híre, hogy a Gabo kiadó megjelenteti új köntösben John Green könyveit, és így egyforma stílusban lehetnek ott a polcainkon. (Sajnos én az előző kiadás borítóit utáltam, számomra inkább taszítóak voltak, mint vonzóak. Úgyhogy szerintem az Alaska nyomában könyvemet is lecserélem.) Mutatom:


Szintén a Gabo-tól megérkezett a Párválasztó sorozat kiegészítő kötetének a borítója, ahogy az várható volt, gyönyörű!



A Maximtól is kaptunk egy új borítót. A Modern boszorkány már jó néhány tervet látott, de valahogy egyik sem volt az igazi. A végső borító azonban varázslatos, én imádom! Megérte kísérletezgetni.



Végül pedig két új Könyvmolyképző borítót is hoztam nektek. A Kihasznált alkalom borítója nekem tetszik, de őszintén bevallom, az Éles helyzetét nem igazán tudom hova tenni. Volt szerencsém már olvasni a történetet, egy igazi zombis-gyilkolós YA könyvet képzeljetek el, úgy érzem, ezzel a borítóval nem igazán sikerült megragadni a könyv hangulatát, emellett pedig önmagában sem tetszik. De hát, nekem sem tetszhet minden, úgy tűnik.



Nincsenek megjegyzések