Cover Reveal! - Jennifer L. Armentrout: Wicked


Sziasztok!

Örömmel jelentem, hogy újabb borítóleleplezéssel érkeztem, ezúttal Jennifer L. Armentrout új trilógiájának első része kapott borítót. (Akinek esetleg nem ugrik be, ő írta az Obszidiánnal kezdődő Luxen sorozatot.)

Wicked című regénye december 8-án kerül a polcokra. 

Fülszöveg


A dolgok kezdenek New Orleansban nagyon is Rosszul alakulni.

A huszonkét éves Ivy Morgan nem átlagos főiskolás. Ő, és akik még olyanok, mint ő, tudják, hogy nem az emberek az egyetlenek, akik a Francia Negyedben vadásznak a szórakozásra... és élelemre. A Rendhez fűződő kötelessége az élete. Végtére is négy évvel ezelőtt mindent elveszített az egyik olyan lény kezei által, akire most vadászik, ezzel szétzúzva az egész világát és összetörve a szívét. 

Ren Owens az utolsó, akiről Ivy azt gondolta, hogy beléphet a tökéletesen kontrollált életébe. Egy kilencvennyi tömény csábítás és nyálcsorgatásra késztető báj. Az erdőzöld szemével és a mosollyal, amivel már bizonyára sok összetört szívet hagyott maga mögött, rejtélyes, szinte már földöntúli  képessége van arra, hogy a lány ácsingózzon mindenért, amit neki nyújtani tud. De ha közel engedi magához, az legalább olyan veszélyes, mint az utcákon ólálkodó hidegvérű gyilkosok vadászata. Az, amikor korábban elveszítette a fiút, aki szeretett, majdnem teljesen elpusztította, de a kettejük közötti szikrázó feszültségnek, ami egyre csak növekszik, Ivy képtelen ellenállni. Valahol mélyen, akarja... szüksége van rá, hogy az élete több legyen puszta kötelességnél, amit a múltja formált számára.

De ahogy Ivy egyre közelebb kerül Renhez, rá kell jönnie, hogy nem ő az egyetlen, aki sötét titkokat őriz, amelyek összezúzhatják a kettejük közötti törékeny köteléket. Van valami, amit a fiú nem mond el neki, ez bizonyos. És már nem lehet biztos benne, hogy mi a veszélyesebb rá nézve - az ősi teremtények, amelyek el akarják foglalni a várost, vagy a férfi, aki magáénak követeli a szívét és a lelkét. 


De nem húzom tovább az idegeiteket, hiszen ez mégis csak egy Cover Reveal poszt, úgyhogy következzen a borító!



Az írónőről

A New York Times bestseller első és USA Today bestseller szerző, Jennifer Martinsburgben él, Dél-Virginiában. Minden pletyka, amit esetleg az állapotáról hallhattál, hazugság. Amikor épp nem keményen dolgozik, az idejét olvasással, edzéssel, borzalmas zombifilmek nézésével tölti vagy épp azt tetteti, hogy ír. Esetleg csak a férjével és Loki nevű Jack Russeljével lóg. 

Az az álma, hogy egyszer író lesz, egy matekórán kezdődött, amikor is rövid novellák írásával ütötte el az időt. Ami megmagyarázza azt is, hogy miért voltak olyan pocsék jegyei matekból. Jennifer young adult paranormális történeteket, science fictiont, fantasyt és kortárs romantikus történeteket ír. Publikált már több kiadónál is: Spencer Hill Press, Entangled Teen and Brazen, Disney/Hyperion and Harlequin Teen. Obszidián című könyve filmes jogait egész esti mozifilmre már eladta, Covenant sorozatát pedig tévésorozatnak szánják. 

Mindezeken kívül new adult történeteket is ír J. Lynn álnéven. Így is két kiadónál találkozhatunk a nevével: az Entangled Brazennél és a HarperCollinsnál.


Linkek

Rendeld meg a képre kattintva!