Breaking News

Cover Crazy - Árnyék és csont

Ha valamit akár olvasás nélkül is állíthatunk a Shadow and Bone – Árnyék és csont című könyvről, akkor az az, hogy a borítója elképesztően különleges. Ilyen borítót még soha azelőtt nem láttunk, és ez kiemeli a YA könyvek sorából. 




De mi teszi ilyen egyedivé ezt a borítót?
Ahhoz, hogy megállapítsuk, az Árnyék és Csont Oroszországban játszódik, elég egyetlen pillantást vetnünk a képre. Valószínűleg az első, amit észreveszünk, a tipikusan orosz, hagymakupolás épület. Nem foglal túlságosan nagy helyet a borítón, ám ahhoz pont elég, hogy mindent megalapozzon. 



Amint még egy kicsit nézzük a borítót, a hangulatról is asszociálhatunk a komor, sötét orosz telekre. És ez jól is van így, hiszen a történetnek szerves részét képezi a cári Oroszország kultúrája, még úgy is, hogy egy fantasyvilágban járunk. Van itt minden, ami orosz, szamovárok, szánok, így csak természetes, hogy ennek a borítón is meg kellett jelennie, még ha csak ennyire szimbolikusan is.
A sötétséget egyedül egy kis piros ellensúlyozza, ami a címben és az orosz épület tornyaiban jelenik meg. Megnyugvást azonban nem remélhetünk tőle, hiszen rögtön asszociálhatunk belőle a vérre, az áldozatokra, az erőszakra. 

Részlet a borítóból


De ha az a kérdés, hogy mi kapja a legnagyobb hangsúlyt, akkor azt válaszolnánk, a cím illetve a könyv két oldalán futó szarvasagancs és az egész borítót átívelő árnyékok. Nem véletlen, hogy ezek kiindulópontja maga a cím: Árnyék és csont. A fekete és a fehér, a sötétség és a világosság ellenpontja jelenik meg a két fontos elem, az árnyék és a csont egymással szembe állításával, ugyanúgy, ahogyan azt a történetben is várhatjuk. Ráadásul nem vonatkoztathatjuk el a már előbb említett orosz témától sem: az egész orosz folklór köszön nekünk vissza néhány csontdarabban és a fekete árnyakban. Akik már olvasták a regényt, tudhatják, hogy a két dolog tulajdonképpen két szereplőt is jelképez: az árnyak Éjurat, a fehér agancs pedig a főszereplőnket, Alinát.

Részlet a borítóból


Utolsó simításként pedig a borító kapott egy kis patinát is, hogy érezhessük, ez már régi legenda, egy babonás korból, amely mára talán csak mesének tűnik…

Részlet a borítóból


A könyvről írt értékelésemet elolvashatjátok ITT.
A könyvet pedig megrendelhetitek IDE vagy a felső teljes borítóra kattintva.

Nincsenek megjegyzések