Kirsty Moseley: Poles Apart


Két sötét szereplő hosszú szenvedése
Poles Apart

Kiadó: Smashwords
Oldalszám: 281
ISBN: 9781311560698
Sorozat: -
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: megbukott
Moly link
Goodreads link (4,05)
A férfi pole pozícióban.
Carson Matthews a legmenőbb versenyző a MotoGP mezőnyében, és éli a hírességek gondtalan életét. Nem is kell másért aggódnia, csak hogy a mezőny élén maradjon, így a hétvégéit kedvenc tevékenységével, egy bizonyos szőkével töltheti az Angels Gentlemen's Clubban.
A nő rúdtáncos.
Emma Bancroft, részmunkaidőben rúdtáncos, próbálja valahogy fenntartani magát. A felelősség súlyos teherként nehezedik rá, és próbál megtartani egy titkot, amit két és fél éve őrizget.
Ők ketten egymás szöges ellentétei.

Véleményem

Na jó, első körben elnézést kérek, amiért a fülszövegben lévő szóviccet nem tudtam lefordítani. A poles apart jelenti azt, hogy egymás ellentétei a szereplőink - ez is a címe a regénynek. Mindeközben játék a szavakkal - Carson oldalán a pole pozícióra utal, Emma oldalán pedig a munkájára, mert angolul a rúdtáncos pole dancer. És így nyeri el második értelmét a cím - Poles Apart. (Szörnyű, hogy ezt írom, de a regény egyik legértékelhetőbb része ez volt...)

Na de akkor térjünk rá a regényre! Kirsty Moseley regényeit minden hibájuk ellenére általában szeretni szoktam, úgyhogy minden regénye megjelenését nagyon várom. Jellemzően a szereplők romantikáját értékelem, sokszor már-már túl rózsaszín és álomszerű helyzeteket kapunk, tökéletes, nyálcsorgatnivaló pasikkal. De mit tegyek? Időnként jól esik az ilyesmi.

Ezért vártam ennyire a Poles Apartot is, de sajnos csalódnom kellett. Nem is igazán tudom, hol álljak neki... 

Egyrészt már az alapszituáció is elég meglepő. In medias res kerülünk a történetbe - a szereplők már évek óta ismerik egymást, már voltak együtt, nem is egyszer, és nem akarok spoilerezni, tényleg, de elég hamar kiderül, hogy valami nagyon komoly is összeköti őket - ez az a bizonyos titok Emma oldaláról. Ez még alapvetően nem is lenne gond, a gond csak akkor kezdődik, amikor megértjük, hogy tulajdonképpen már mindkét oldalról megvan az érzelmi kötelék. 

Az, hogy Emma beleszeretett Carsonba, talán még elég egyértelmű. 16 éves éretlen lány volt, amikor először találkoztak, és ott állt vele szemben Carson, a menő motoros, aki jóképű volt, vicces és még kedves is. Ráadásul azóta is az, hiába futott be közben. 
Viszont Carson... A pasi tök nyilvánvalóan szerelmes Emmába, és probléma nélkül nézi, ahogy Emma rúdtáncosként dolgozik, nyilvánvalóan nem azért, mert élvezi, hanem mert egyszerűen nincs pénze, miközben ő kőgazdag. Hosszú távon kiderül, hogy simán meg tud küzdeni fejben Emma múltjával, azaz nem igazán okoz problémát neki, mivel foglalkozott korábban Emma. Nos akkor kérdem én: miért nem hívta korábban randira, de most komolyan? Annyira logikátlan számomra az egész, hogy az elképesztő. 

És csak még durvábbá válik a helyzet, ha a másik oldalról nézzük. Emma rejtegeti a kis titkát, lealacsonyítja magát rúdtáncossá, és pénzért vonul külön szobába Carsonnal egyéb szolgáltatások nyújtásáért, de nem jut eszébe, hogy most, hogy Carson már befutott és nem gátolja a karrierjét, mint ahogy korábban gondolta, elmondhatná már neki végre az igazat. Ráadásul ha eltekintünk attól, hogy Carson nem hívja konkrétan randira a lányt, tök nyilvánvalóan bele van zúgva, a vak is láthatja. Úgy értem... a csaj imádja a lepkéket, a srác meg magára tetováltatott egy romantikus "tőled szárnyalok" idézetet, könyörgöm! És a csajnak konkrétan 200 oldal kell, hogy rájöjjön, mi lehetett az oka. 

Komolyan mondom, mindkét főszereplőnk sötét a sztoriban. És ez csak még szörnyűbbé válik attól, hogy rajtuk kívül nem igazán vannak értelmes mellékszereplőink. Ott van Emma öccse, akit még említeni tudok, de ebben nagyjából ki is merül a szereplők sora. A többiek vissza-visszatérnek, de túl sok jelentőségük nincs. 

A sztori elég kiszámítható, semmi meglepetést nem okozott. Ami már csak azért is szomorú, mert amikor megtudtam, hogy MotoGP versenyző a főszereplőnk, láttam magam előtt, hogy ez szerves része lesz a történetnek - futamokra járunk, lesz valami izgi. (Igen, nagy MotoGP-rajongó voltam régen, minden hétvégén néztem.) Hát, nem volt. Egy futamra sikerült eljutnunk, mert annyira a két főszereplő szenvedésén van a hangsúly, hogy minden más háttérbe szorul. És még így is azt éreztem, túl sok kutatómunka nem lehetett a háttérben - ugyanis elég hihetetlennek tűnt, hogy ilyen szabadon visszatér a klubba Carson mindig, miközben MotoGP versenyzőként a világot kellene járnia. Szinte kizárt, hogy egy mezőny élén álló versenyzőnek ennyi alkalma legyen ugyanabban a bárban lógni.

Nem mondom, hogy megbántam, hogy elolvastam. Még csak azt sem, hogy Kirsty Moseley legrosszabb regénye, mert ez a cím még mindig magasan a Free Fallingé. Egyszer elment, még úgy is, hogy sokszor a fejemet fogtam a szereplőktől, de valahogy hiányzott belőle az a kedvesség, az az álomszerűség, amit Kirsty regényeiben szeretek. (Márpedig nagyon távolról tulajdonképpen egy klasszikus Hamupipőke alappal van dolgunk, a szegény, keményen dolgozó lányt kiemeli a herceg híres motoros a porból.) Abban szokott erős lenni az írónő, hogy a hétköznapi szituációkban teremt álomszerű romantikát, ami sokszor akár vicces, akár csak szívet szorítóan, cukormázasan romantikus. Ezek nekem most itt hiányoztak. Nagyon. Az erős cselekmény kárpótolhatott volna, de az nem volt. És a szereplők is csak idegesítőbbek voltak, mint eddig, szóval ők sem menthették meg a sztorit.

EGYNEK ELMEGY

Rendeld meg a képre kattintva!