Cover Reveal - Bessenyei Gábor: A jövő harcosai

Sziasztok!

Az Aranymosás-győztes Bessenyei Gábor humoros, sodró lendületű regénye hamarosan megjelenik! A történetben a görög istenek csatározásaiba leshetünk be. A megkapó borító Nagy Gergely festménye alapján készült.

Fülszöveg:

Marcell, Erik és Adria meghökkentő dolgot lát: valaki lezuhan az égből.
Ráadásul túléli.
Amikor az aszfaltba krátert ütő, füstölgő testet figyelik, még nem sejtik, hogy hamarosan belekeverednek egy múltbéli összeesküvésbe és a rég elfeledett görög istenek hatalmi viaskodásába.
Valaki azt akarja, hogy az Olimposz isteneinek korszaka soha ne múljon el. És soha nem szülessen meg a jövő.
Marcell és Adria, a folyton akadékoskodó Erikkel különös, lebilincselő kalandra indulnak. Visszautaznak az időben, hogy leleplezzék az áruló istent, és megtalálják a jelenből ellopott tárgyat, ami nélkül a pusztító terv nem valósulhat meg.
Társukul szegődik egy örökké vérre szomjazó halálistennő, miközben állniuk kell a többi isten segítőkésznek tűnő rohamát is.
De megbízhatnak-e bármelyikükben? Vagy épp az árulót engedik közel magukhoz? Ki merné megvádolni Arészt, Athénét, Héphaisztoszt, Hermészt, Poszeidónt, vagy épp Zeuszt?
Mit ér a barátság? Hol kezdődik a bátorság?

Egyetlen esélyük, ha megkezdik a nyomozást az összezuhanó időben, és az élővé vált görög mítoszokból összerakják a mozaik darabkáit.

És kezdetét veszi az istenvadászat…

Exkluzív részlet

„– Ki… ki vagy te egyáltalán? – kérdezte Marcell, és hátrálni kezdett.

– Miért, kinek látszom?

– Egy vámpírnak… – mondta Adria, és alaposan végigmérte a szörnyszerű idegent. A filmekben a vámpírok sokkal helyesebben néznek ki, és most bosszantotta, hogy neki csak egy ilyen ocsmányság jut.

– Vámpír? Az meg mi?”

„– Ő meg ki a frász? – kérdezte Adria, aki csak most érkezett a gödörhöz.

– Az egyik párka – mondta a bőrszárnyas lény, és a köhögős hangjából valamiféle tisztelet bújt ki. Vörös szemét egy pillanatra sem vette le az asszonyról.

– És ez mit jelent? – kérdezte Marcell.

– Az olyasmi, mint egy hajó – felelte Adria.

– Az a bárka, te! – kapott a fejéhez Marcell. – Ő viszont azt mondta, hogy párka.

– Nem, nem! – ellenkezett Adria. – Biztos vagyok benne, hogy azt mondta: bárka.

– Ez már nem igaz! – fakadt ki hirtelen Erik. – Itt mindenkinek elment az esze? Csak én vagyok elég értelmes ahhoz, hogy felfogjam, hogy nekünk most félnünk kellene? Menekülni? Emberek, vagy szörnyek, vagy mit tudom én mik ütnek lyukat a földbe, és ti egy betűn vitatkoztok? Szerintetek ez normális?”

„– Inkább azt mondjátok meg, mit fogunk most csinálni? – kérdezte Adria. – Leugrunk Athénba?

– Athénba? – csodálkozott el Erik. – Miért mennénk Athénba?

– Mindig is szerettem volna Görögországban nyaralni, és most itt vagyunk, ingyen jöhettünk…

– Te megőrültél – nyögte Erik.

– Gondolj bele, van egy csomó régi szobor, amik a sok év alatt eltörtek, és úgy mutogatják őket. Mi most megnézhetnénk mindegyiket, eredetiben.

– Képzeld csak el – vette át a szót Marcell –, olyan múzeumokba mehetünk el, amik most még nem is múzeumok, csak azok lesznek.

– Ti teljesen megbuggyantatok! – akadt ki Erik. – Azért jöttünk, hogy megmentsük a világot. Most elmegyünk a Moirákhoz, és részemről ennyi. Nem fogok várost nézni, abban biztosak lehettek.”

„Furcsa hang fúrta be magát a fülébe. Valami ütemes dobogás.

Damm!

Damm!

– Ti nem halljátok? – kérdezte megrettenve.

– Mit?

De csak Marcell hallotta. Mintha valami élne… Szívdobogás. De honnan? A fiú a fa törzséhez szorította a fülét. Damm! Damm!

Üvöltve ugrott el a fától.

– Ez a fa… – kiáltotta. – Él.

– Persze, hogy él – mondta Erik. – A növények is élőlények.

– Nem úgy – motyogta Marcell, és messzire hátrált. – Szíve van. Hallom, ahogy dobog. Dobog a kéreg alatt.

– Az nem lehet – mondta Adria, és odalépett a fához. A fülét ráhajtotta a kéregre.

Hallgatózott pár másodpercig, majd ő is elhátrált onnan.

– Ez tényleg szívdobogás – jelentette ki. – Nagyon morbid. Erik, hallgasd meg te is.

– Köszönöm, de inkább kihagynám. Hiszek nektek.”

„– Ahhoz képest, hogy süt a nap, elég hideg van – szólalt meg Adria.

– Én is érzem, hogy lehűlt a levegő – mondta Erik.

– Nem a levegő hűlt le – magyarázta a Kéer –, csak a halottak lelkei gyűlnek körétek és körbeölelnek.

– A mik? – torpant meg Adria.

A Kéer zavartalanul beszélt tovább:

– Gondolom, ritkán találkoznak élő emberekkel itt a szigeten, ezért a halottak most körénk gyűlnek.

Adria előkapta a kardját, és hadonászni kezdett.

– Mit csinálsz, te őrült nőszemély? – üvöltött a Kéer.

– Nem akarom, hogy hozzám érjenek – kiáltotta Adria.

– Nem is látod őket…

– Akkor sem akarom.

– Nem hiszem, hogy pengével el lehet kergetni a szellemeket – mondta Erik, de ő is előhúzta az egyik tőrét.

– És te mit csinálsz? – kérdezte Marcell.

– Én sem akarom, hogy hozzám érjenek.”

A szerzőről:

Bessenyei Gábor 1985-ben született, a főiskolán újságírást tanult, a pályafutását is újságíróként kezdte. A III. Aranymosás pályázat egyik győztese. Novellákkal már több felületen bemutatkozott, első ifjúsági fantasy regénye a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelenik meg 2015-ben.