Ez volt az idei Oscar!

Sziasztok!

Öngyilkos merénylőként felkeltem éjjel, 2 óra alvás után, hogy Oscart nézzek. Az eddigi években másnap délelőtt néztem meg angolul, most pedig a magyar közvetítést követtem. Nem szeretnék végtelenül hosszú szöveget írni, csak egy-két mondatban az idei évről. 



Először is: rettenetesen örülök, hogy nyert a Saul fia! Nagyon szurkoltam, és bár még nem láttam a filmet, megkönnyeztem, amikor nyert. 

De azért összességében nem örültem mindennek ennyire. Valószínűleg elég megosztó lesz az idei átadó ilyen szempontból, mindenesetre nekem nem jött be ez a Chris Rock-féle show. Sok WTF pillanatom volt, és sok vicc egyáltalán nem volt vicces, legalábbis számomra nem. És tök jó, hogy reagáltak a kritikákra, de besokalltam már a rengeteg fehér-fekete viccből. 

Visszatérve a díjakra: több adaptációt is díjaztak, ennek nagyon örülök - többek között nyert A visszatérő, A szoba és A dán lány is. Részletek a lenti listában.

Nagyon jól szórakoztam rajta, hogy behozták az újítást, hogy ne csak köszöngessék a díjakat, és ennek ellenére kb. az utóbbi évek legtöbb köszönetnyilvánítását lehetett hallani. Ezért volt kifejezetten üdítő a néhány olyan beszéd, amiben másról is beszéltek, és nem csak listát soroltak. Egyébként az alul futó szövegnek nem sok értelmét láttam, mert határozottan túl gyors volt, pedig én gyorsan olvasok, és teljesen esélytelen egyszerre a feliratra és a beszédre koncentrálni.
Egyébként igazán maradandó Oscar beszéd számomra most nem volt, olyan, mint mondjuk tavaly a Kódjátszma forgatókönyvírójáé. De azért megható volt Ennio Morricone pillanata, meg hát persze a Saul fia. 

Egyébként összességében A visszatérő a 12 jelölésből 3 Oscart nyert, így kevesebb jelöléssel, de az este nagy nyertese a Mad Max, 6 díjat vihetett haza. 2 Oscart nyert a Spotlight is, a legjobb film is ez lett.

És amire mindenki várt: LEO NYERT!!!

A lista pedig:

A legjobb film (Best Picture)
Spotlight – Egy nyomozás részletei
A legjobb férfi főszereplő (Actor in a Leading Role)
Leonardo DiCaprio, A visszatérő (The Revenant)
A legjobb női főszereplő (Actress in a Leading Role)
Brie Larson, A szoba (Room)
A legjobb férfi mellékszereplő (Actor in a Supporting Role)
Mark Rylance, Kémek hídja (Bridge of Spies)
A legjobb női mellékszereplő (Actress in a Supporting Role)
Alicia Vikander, A dán lány (The Danish Girl)
A legjobb rendező (Directing)
Alejandro Inarritu A visszatérő (The Revenant)
A legjobb animációs film (Animated Feature Film)
Agymanók (Inside Out)
A legjobb látvány (Visual Effects)
Ex Machina
A legjobb rövidfilm (Short Film / Live Action)
“Stutterer” Benjamin Cleary, Serena Armitage
A legjobb animációs rövidfilm (Short Film Animated)
Bear Story

A legjobb kosztüm, jelmeztervezés (Costume Design)
Mad Max – A harag útja 3D / Jenny Beavan
A legjobb smink, maszk (Makeup and Hairstyling)
Mad Max – A harag útja 3D
A legjobb rövid dokumentumfilm (Documentary Short Subject) “A Girl in the River: The Price of Forgiveness” Sharmeen Obaid-Chinoy

A legjobb dokumentumfilm (Documentary Feature)
Amy, Asif Kapadia, James Gay-Rees

A legjobb művészeti rendezés, látványtervezés, díszlet (Production Design)
Mad Max – A harag útja 3D
A legjobb zene, filmzene (Music, Original Score)
“Aljas nyolcas (The Hateful Eight)” Ennio Morricone
A legjobb hang, hangkeverés (Sound Mixing)
Mad Max – A harag útja 3D Chris Jenkins, Gregg Rudloff, Ben Osmo
A legjobb betétdal (Music Original Song)
“Writing’s On The Wall” – “Spectre”
 Music and Lyric by Jimmy Napes, Sam Smith

A legjobb hangvágás, hang (Sound Editing)
Mad Max – A harag útja 3D Mark Mangini és David White

A legjobb külföldi film (Foreign Language Film) Saul fia / Son of Saul / Magyarország

A legjobb vágás (Film editing)
Mad Max – A harag útja 3D – Margaret Sixel

A legjobb fényképezés, operatőr (Cinematography) 

A visszatérő (The Revenant), Emmanuel Lubezki
A legjobb forgatókönyv (Writing / original screenplay)
“Spotlight” Written by Josh Singer & Tom McCarthy

A legjobb adaptált forgatókönyv (Writing – Adapted Screenplay)
A nagy dobás (The Big Short)

Rendeld meg a képre kattintva!