Breaking News

Ian McShane lesz Szerda úr az Amerikai istenekben!

Azt már régóta tudjuk, hogy Neil Gaiman Amerikai istenek című kultikus regényéből tévésorozat készül, de a szereposztásban még akadnak lyukak. 

Most egy újabb választ kaptunk. Szerda úr bőrébe Ian McShane bújik majd!



Az író a következőt nyilatkozta a castinghírek kapcsán: "Amikor egy közkedvelt szereplőről írsz (közkedvelt a hibáival vagy azok ellenére, vagy pont azért), mint amilyen Szerda úr, láthatod, hogyan próbálja meg az internet kiosztani a szerepet. Száz nevet is láttam már, amit javasoltak, de csak néhányan tudnak úgy vigyorogni, ahogyan Ian McShane. Elég szerencsés voltam már azért is, hogy egy filmemben szerepelt. Most még szerencsésebbnek tartom magam: a Lovejoytól egészen az Amerikai istenekig jutott. Tegnap Szuper Kedd volt. Ma Csodálatos Szerda."

A sorozat készítő, Bryan Fuller és Michael Green is nagyon lelkesek: "Színész. Ikon. Most pedig isten. Elképesztő öröm, hogy az összehasonlíthatatlan Ian McShanne-nel dolgozhatunk - újra és első alkalommal - egy hitről és hiedelemről szóló történeten, a kétségtelen hittel Mr. McShane-ben a mi Szerda urunkként. Kétségtelenül csodálatos Szerda."

A sorozatot áprilisban kezdik forgatni. 


Nincsenek megjegyzések