Megérkezett Rowling első cikke - Amerikai varázslótörténelem: XIV-XVII. század
Megérkezett az első sztori J. K. Rowlingtól az amerikai varázslótörténelemből!
Az első cikk a XIV-XVII. század történelmét öleli fel, és végre kiderül, mik is a tegnap emlegetett skin walkerek. Lefordítottam az egész cikke.
FRISS - Készült hivatalos fordítás is, már a hivatalos magyar kifejezésekkel, ezt elolvashatjátok ITT. Mindenesetre meghagyom az én fordításom, ha már megcsináltam. :)
FRISS - Készült hivatalos fordítás is, már a hivatalos magyar kifejezésekkel, ezt elolvashatjátok ITT. Mindenesetre meghagyom az én fordításom, ha már megcsináltam. :)
Habár az európai felfedezők Újvilágnak hívták, amikor először elérték a kontinenst, a varázslók már jóval a muglik előtt tudtak róla. (Jegyzet: habár minden nemzetnek megvan a mugli szóra a maga változata, az amerikai közösség a szleng No-Maj kifejezést használja, ami a No Magic, azaz Nincs varázslat rövidítése) A mágikus utazás számtalan formája – a seprűt és a hoppanálást is ide értve –, nem beszélve a látomásokról és előérzetekről, azt jelentették, hogy a messzire eső varázslóközösségekben is kapcsolatban voltak egymással egészen a középkor óta.
Az amerikai őslakos varázslóközösségek és az európiaiak és afrikaiak jóval azelőtt tudtak egymásról, hogy az európai No-Majek megkezdték volna a kivándorlásukat a tizenhetedik században. Tisztában voltak a sok hasonlósággal a közösségeik között. Néhány család nyilvánvalóan „varázslatos” volt, máskor a mágia váratlanul bukkant fel a családokban, függetlenül attól, volt-e bennük korábban ismert boszorkány vagy varázsló. A népesség belül ugyanolyan arányban voltak a varázslók és nem varázslók, éppígy megegyezett a No-Majek viselkedése, akárhol születtek. Az őslakos amerikai közösségekben néhány boszorkányt és varázslót elfogadtak, még különös tiszteletben is tartották a törzsön belül, gyógyítókként vagy kiemelkedően jó vadászokként vívták ki az elismerést. Mindezek ellenére másokat megbélyegeztek a hitükért, gyakran azon az alapon, hogy ártó szellemek szállták meg őket.
Az őslakos amerikaiak legendáiban szó esik az úgynevezett „skin walker”-ekről (szó szerint a bőr és a sétáló szavak összetételéből) – gonosz boszorkányokról és varázslókról, akik puszta akaratukkal képesek voltak egy állat alakját felvenni. Ezeknek az alapja meg is van. Az őslakosok között az a legenda járta, hogy az animágusok feláldozták egy közeli családtagjukat, hogy képesek legyenek az átváltozásra. Valójában a legtöbb animágus azért vett fel állat alakot, hogy el tudjon menekülni, ha szükséges, és hogy vadásszon a törzsnek. Az ilyen híresztelések gyakran a No-Maj gyógyítóktól indult, akik néha maguk is mágikus képességeket színleltek, és féltek a lelepleződéstől.
Az őslakosok varázslóközösségek kifejezetten tehetségesek voltak az állati és növényi varázslatokban, a bájitalaik sokkal kifinomultabbak voltak, mint amelyeket Európában ismertek. A legszembetűnőbb különbség az őslakosok amerikai és az európai varázslók által gyakorolt mágia között, hogy előbbieknél hiányzik a pálca.
A varázspálca Európából származik. A pálcák fókuszálják a varázslatot, ezzel sokkal pontosabbé és hatalmassá téve őket, habár a legnagyobb varázslók létét jelezte az is, hogy nagyon magam minőségben képesek voltak pálca nélküli varázslatra is. Ahogy az őslakos amerikai animágusok és bájitalkészítők is bizonyítják, a pálca nélküli varázslat is lehet nagyon összetett, de a bűbájok és átváltoztatások nehezebbek nélkülük.
Az amerikai őslakos varázslóközösségek és az európiaiak és afrikaiak jóval azelőtt tudtak egymásról, hogy az európai No-Majek megkezdték volna a kivándorlásukat a tizenhetedik században. Tisztában voltak a sok hasonlósággal a közösségeik között. Néhány család nyilvánvalóan „varázslatos” volt, máskor a mágia váratlanul bukkant fel a családokban, függetlenül attól, volt-e bennük korábban ismert boszorkány vagy varázsló. A népesség belül ugyanolyan arányban voltak a varázslók és nem varázslók, éppígy megegyezett a No-Majek viselkedése, akárhol születtek. Az őslakos amerikai közösségekben néhány boszorkányt és varázslót elfogadtak, még különös tiszteletben is tartották a törzsön belül, gyógyítókként vagy kiemelkedően jó vadászokként vívták ki az elismerést. Mindezek ellenére másokat megbélyegeztek a hitükért, gyakran azon az alapon, hogy ártó szellemek szállták meg őket.
Az őslakos amerikaiak legendáiban szó esik az úgynevezett „skin walker”-ekről (szó szerint a bőr és a sétáló szavak összetételéből) – gonosz boszorkányokról és varázslókról, akik puszta akaratukkal képesek voltak egy állat alakját felvenni. Ezeknek az alapja meg is van. Az őslakosok között az a legenda járta, hogy az animágusok feláldozták egy közeli családtagjukat, hogy képesek legyenek az átváltozásra. Valójában a legtöbb animágus azért vett fel állat alakot, hogy el tudjon menekülni, ha szükséges, és hogy vadásszon a törzsnek. Az ilyen híresztelések gyakran a No-Maj gyógyítóktól indult, akik néha maguk is mágikus képességeket színleltek, és féltek a lelepleződéstől.
Az őslakosok varázslóközösségek kifejezetten tehetségesek voltak az állati és növényi varázslatokban, a bájitalaik sokkal kifinomultabbak voltak, mint amelyeket Európában ismertek. A legszembetűnőbb különbség az őslakosok amerikai és az európai varázslók által gyakorolt mágia között, hogy előbbieknél hiányzik a pálca.
A varázspálca Európából származik. A pálcák fókuszálják a varázslatot, ezzel sokkal pontosabbé és hatalmassá téve őket, habár a legnagyobb varázslók létét jelezte az is, hogy nagyon magam minőségben képesek voltak pálca nélküli varázslatra is. Ahogy az őslakos amerikai animágusok és bájitalkészítők is bizonyítják, a pálca nélküli varázslat is lehet nagyon összetett, de a bűbájok és átváltoztatások nehezebbek nélkülük.
Nincsenek megjegyzések