Breaking News

10 éves a Csontváros, jön az ünnepi kiadás!

Pontosan ma 10 éve, hogy megjelent A végzet ereklyéi sorozat első kötete, a Csontváros. 

Forrás


Néhány érdekesség a könyvről, amit a TMI Source oldal gyűjtött össze:

  • A Csontváros megjelenésének napja egybeesett azzal a nappal, amikor Cassandra Clare-nek le kellett adnia a második kötet, azaz a Hamuváros kéziratát
  • A könyv olyan jól fogyott, hogy a kiadó 10 napon belül berendelte a második kiadást
  • A Csontváros 8. helyen debütált a New York Times bestseller listáján, ami kiemelkedő egy elsőkönyves szerzőnél


És ha a múltidézés önmagában nem lenne elég érdekes, megérkeztek az információk a Csontváros ünnepi kiadásáról is, amit Cassandra Clare korábban már belebegtetett. 

Az egyik legfontosabb hír, hogy az új Csontváros luxuskiadása új borítóval érkezik majd! 

De ez még nem minden! A lapszélek aranyozottak lesznek, benne pedig több, mint 30 illusztráció található majd és 6 teljes oldalas, színes portré a kedvenc szereplőkről! 

A gyűjtői kiadásban ezenkívül lesz négy bónusz történet, amelyek eddig csak limitáltan voltak elérhetőek, és egy teljesen új alkotás is az írónőtől!

A megjelenés november 7-re várható.

3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    A kiadó honlapján a sorozat első négy kötetét találtam meg az új bortókkal. Az utolsó két kötet még nem jött ki? Tervbe vannak azok is véve? Vagy csak én nem találtam? : )

    VálaszTörlés
  3. Szia lehet tudni valamit az ünnepi kiadásról? 😊

    VálaszTörlés