Breaking News

Folytatódik A balszerencse áradása sorozat

Nem semmi kampánnyal jelentette be A balszerencse áradása folytatását a Netflix!

Bár nem tudom, miért lepődtem meg még ezen, tekintve, milyen zseniális húzásaik voltak már eddig is, például a Golden Globe videó Olaf gróffal.



Megtehették volna, hogy csak simán kiadnak egy sajtóközleményt: gyerekek, érkezik a folytatás. Ehelyett készítettek egy videót, ami titkos üzenetet rejtett. A videóban semmi mást nem látszik, mint csigavonalban felfűzött szavakat, amiket Lemony Snicket fel is olvas. Egészen konkrétan bele lehet szédülni az üzenetbe, egyrészt a körkörös behúzás miatt, másrészt maga a szöveg is igen kacifántosan van megírva - nyilván nem véletlenül, és amúgy is, passzol a sorozathoz. 




Elsőre viszont túl sokat nem mond - oké, oké, bejelentés, de mégis mit akarna bejelenteni ez a szöveg? 

Nos, azoknak, akik odafigyelnek, bizony sokat. Ugyanis a szövegben kiemeltek bizonyos részeket. Például rögtön az elején az url betűkombinációt, amiből meg lehetett fejteni: minden más kiemelt betű egy internetcím része. Azoknak, akik ezt kiokoskodták, már könnyű volt a dolguk. Amikor ugyanis felmentek az oldalra, egy üzenet várta őket, egész pontosan egy levél Lemony Snickettől magától: 

Kedves Néző!
Tudomásomra jutott, hogy a folyamatos figyelmeztetésem ellenére megnézted a Netflix adaptációját nyugtalanító munkámról, amit A balszerencse áradása címen ismernek. Néhányan ráadásul arra vetemedtetek, hogy "több részt is megnéztetek egyszerre, annak ellenére, hogy sokkal jobb dolgokat is csinálhattatok volna a szabadidőtökkel".
Teljes elszörnyedésemre a Netflixet ez bátorította, és belevájták mocskos karmaikat ennek a boldogtalan és kiakasztó szériának a második évadába. Most is, ahogy beszélünk, díszletesek, jelmeztervezők és traumás esetekre szakosodott orvosok egész garmadája lendül akcióba, hogy még ezeknél is felkavaróbb részekkel lepjenek meg, és mindez azért, mert te ismétlődő lelkesedést mutattál ezért a családi műsornak nevezett szennyért.
Remélem, boldog vagy. Mert többé nem lesz, soha többé.
Odaadó tisztelettel:
Lemony Snicket

Ha ez a bejelentés önmagában nem lett volna elég tökéletes, Neil Patrick Harris, aki a sorozatban Olaf grófot alakítja, még meg is fejelte: a második évad tiszteletére Lemony Snicket tetkót készíttetett, ráadásul ez az első tetkója!


Nincsenek megjegyzések