Ilyen lett volna eredetileg a Vámpírnaplók vége
A Vámpírnaplókkal van tele az internet, érthető okokból: hiszen mégis csak lezárult egy sok évados sorozat, egyesek életében kis túlzással egy korszak véget ért. Ráadásul a Vámpírnaplók azon kevés adaptációk egyike volt, amelyik képes volt életben maradni a nagy vámpírláz lecsengése után is.
Julie Plec, a show alkotója az Entertainment Weekly-nek elárulta, eredetileg teljesen más befejezést szántak a sorozatnak, de akkoriban még nem számítottak ennyi évadra.
"Még a 2. évadnál, amikor Kevin [Williamson, a másik alkotó] és én leültünk egy plázában, és beleszerettünk ebbe a sorozatba és a történetbe két testvérről, akik ugyanazt a lányt szeretik, és ahogy a szerelmi háromszög beindult, azt mondtuk magunknak: Amikor mindent elmondtunk, és a show véget ér, mindkét testvérnek meg kell halnia, hogy megmentsék a lányt, akit szeretnek, aztán szellemekként nézik majd őt - mert bemutattuk a túlvilágot is -, ahogy elsétál a naplementébe, hogy élje az életét - és talán hozzámegy Matt Donovanhez, talán orvos lesz, de az biztos, hogy a két testvér együtt nézi, hogy él. Ezt aztán megkönnyeztük a második évadnál."
De aztán minden másként alakult Nina Dobrev távozása miatt:
"Úgy éreztem, el kell köteleznünk magunkat, hogy Damont és Elenát láthassuk a végén. Ha Nina nem ment volna el, imádtam volna lekövetni, hogy Stefan és Elena visszatalálnak-e egymáshoz. Nem tudom, sikerült volna-e, de ha nem lett volna ez a távozás, hosszútávon az lett volna a kérdés, vissza tudjuk-e hozni a szerelmi háromszöget, mielőtt a show véget ér. De a távozása megpecsételte a romantikus kapcsolatot Damon és Elena között. Abban a pillanatban a show megszűnt a szerelmi háromszögről szólni, ehelyett a két testvér erejéről szólt és a szeretetről, amit egymás iránt táplálnak. Úgyhogy ezután már semmi esély nem volt rá, hogy megöljük mindkettőt és egyikük se kapjon boldog befejezést. Egyszerűen nem történhetett meg."
Azért kíváncsi lettem volna, milyen reakciókat váltott volna ki a rajongókból az eredeti elképzelés. A True Blood esetében óriási botrányt kavart, amikor a sztori nem úgy ért véget, ahogy szerették volna. Az írónő még halálos fenyegetéseket is kapott, hogy írja át, amikor kiszivárgott a kézirat. És bár a tévésorozat kicsit máshogy oldotta meg a lezárást, az ott is megmaradt, hogy a nagy szerelmi háromszögből végül egyik pasi sem kapta meg a lányt. Nem is volt mindenki boldog...
Szerintem sokkal jobb és sokkal reálisabb lett volna az eredeti terv, mint amivel valóban végződött.
VálaszTörlésEgyetértek
Törlés"végül egyik pasi sem kapta meg a lányt"? Hiszen Elena és Damon együtt maradt.
VálaszTörlésAz már a True Bloodra vonatkozott, ahogy írom is :)
TörlésA True Blood-rol volt szo
VálaszTörlésMinden esetre sajnálom hogy véget ért. Egy sorozat sem tudott így lekötni mint ez. Azért lehetett volna valami boldogabb befejezése is.. Hiányozni fog a sorozat :(
VálaszTörlésSzerintem jó volt ez így ahogy volt, de azért kicsit hiányos befejezésnek érzem.. Nem tudom, de jó is volt így, meg nem is..
VálaszTörlésMinden esetre jó kis sorozat volt, imádtam a TVD-t ��