Itt az első előzetes az újabb Könyvmolyképzős adaptációhoz

Korábban már megírtam, hogy a Passionflix bejelentette, K. Bromberg sorozatából film helyett rögtön egy minisorozat készül és kiderült a premierdátum is.





A Szükség-trilógia minisorozathoz pedig a sok-sok forgatási fotó után most végre befutott az első teaser is.

Íme:





A könyv fülszövege:

Rylee Thomas megszokta, hogy ő irányít. De most találkozik az egyetlen férfival, aki mellett élvezheti, hogy elveszíti...
Én vagyok a kivétel, aki erősíti a szabályt. 
Egy készséges nőkkel teli világban én jelentem a kihívást a rosszfiú és fájdalmasan jóképű Colton Donavan számára. Egy férfi számára, aki hozzászokott, hogy az élete minden területén megkapja, amit akar. Felelőtlen rosszfiú, aki állandóan a szakadék szélén egyensúlyoz. 
Colton tornádóként érkezik meg az életembe: elszívja az irányítást tőlem, próbára teszi a gyengeségeimet és akaratlanul kezdi megolvasztani a védelmező falat gyógyuló szívem körül. Szétszakítja a világot, amit olyan gondosan építettem fel magamnak.
Nem adhatom meg neki, amit akar, ő pedig nem adhatja meg nekem, amire szükségem van. De miután egy pillantást vethetek a külső mögé, ami egy megkínzott lélek sötét titkait rejti, vajon képes leszek magam mögött hagyni?
A köztünk tomboló vonzalom vitathatatlan. Ahogy a teljes irányítás iránti igényünk is cáfolhatatlan. De amikor a világaink összeütköznek, elég a vonzalom, hogy összehozzon minket, vagy a kimondatlan titkaink és az akaratok harca szétszakít minket?
Itt az első előzetes az újabb Könyvmolyképzős adaptációhoz Itt az első előzetes az újabb Könyvmolyképzős adaptációhoz Reviewed by Deszy on 7/12/2018 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

.

Üzemeltető: Blogger.