15 emlékezetes idézet Simon Lewisszal

Simon Lewisnak számtalan megmosolyogtató pillanatot köszönhetünk A végzet ereklyéi sorozatban, és már most le merem írni: ebben az idézetrengetegben csak a felszínt kapargatjuk.

Próbáltam olyan párbeszédes idézeteket összeválogatni a bejegyzésbe, aminek a poénja magától Simontól származik - így például jó pár kiesett a Simon-Jace csipkelődésből.

Emlékezetes idézetek tömkelege maradt még így is Simontól, hiszen ő is azok közé tartozik, akik a legelső Árnyvadász könyvtől a sztori részei.

Most 15 emlékezetes idézetet hozok nektek tőle-vele, vegyesen mindenféle Árnyvadász könyvből, Kamper Gergely fordításában.

– Aztán meg – tette hozzá Simon –, azt is el akartam mondani neked, hogy újabban szívesen veszek föl női ruhákat. Meg lefeküdtem anyukáddal. Gondoltam, jobb, ha tudod.

(...)

– Simon! – kiáltotta Clary, és megragadta barátja karját. 

– Mi van? – Simon meglepetten nézett rá. – Igazából nem feküdtem le anyukáddal, tudod. Csak megpróbáltam felhívni magamra a figyelmedet. Nem mintha anyukád nem lenne nagyon vonzó nő a korához képest.

– Hát pedig én nem csókolom meg a mondént – közölte Jace. – Inkább itt rohadok az örökkévalóságig. 

– Az örökkévalóságig? – kérdezte Simon. – Az szörnyű hosszú idő ám. 

Jace felhúzta a szemöldökét. – Tudtam – mondta. – Meg akarsz csókolni, igaz?

– Jézusom! – kiáltotta Luke. 

– Á, igazából csak én vagyok – mondta Simon. – Bár már többen mondták, hogy elképesztő, mennyire hasonlítunk.

Simon megint nevetett. – Tényleg azt akarod mondani, hogy a démonokat gyilkolászó haverjaid csak úgy tudnak elmenni a következő csatájukra a sötétség erőivel, ha anyám elviszi őket kocsival?

– Ez így nem pontos – mondta Simon, ha lehet, még merevebben. – Nem szeretem a szénsavmentes üdítőt. Nem szeretem a szar fiúbandákat. Nem szeretek közlekedési dugókban ácsorogni. Nem szeretem a matekházit. Jace-t gyűlölöm. Érzed a különbséget?

– Jaj, ne már! – mondta Simon. – Nem csináltam semmit, csak elmondtam a Csillagok háborúja teljes történetét. 

– Arra azt hiszem, nem emlékszem – felelte Isabelle, és elvett egy kekszet az asztalon lévő tálcáról. 

– Tényleg? Ki volt Luke Skywalker legjobb gyerekkori barátja? 

– Biggs Darklighter – vágta rá azonnal Isabelle, aztán tenyerével az asztalra csapott. – Ez annyira csalás! – Azért a fiúra mosolygott a keksz mögül. 

– Á! – szólt Magnus. – A nördök szerelme. Gyönyörű dolog, bár mi, kifinomult embertársaitok gúnyosan kacagunk rajtatok.

– A hűtőben is tarthatod ám az üvegeket – mondta. – Már ha nem szereted szobahőmérsékleten. 

– Ami azt illeti, a jéghideg vér rosszabb, mint a langyos. A meleg a legjobb, de szerintem anyukád zokon venné, ha alágyújtanék az egyik lábasban.

– Isabelle, ne… – szólt feszülten. – Nem tudom türtőztetni magam. Kárt tehetek benned. Meg is ölhetlek. 

Isabelle-nek ragyogott a szeme. 

– Nem fogsz. Képes vagy türtőztetni magadat. Jace-szel is sikerült. 

– Jace-hez nem vonzódom. 

– Kicsit sem? – kérdezte reménykedve a lány. – Egy egészen icike-picikét sem? Mert az azért elég dögös lenne. Na, mindegy. Kár!

– Simon… 

A fiú úgy ütögette meg maga mellett a széket, mintha valaki ülne ott. 

– Hadd mutassam be neked a jó barátomat, Nemet. 

– Talán valamilyen kompromisszumra juthatunk – mondta a lány, és beleharapott a pitéjébe. 

– Nem! 

– SIMON! 

– A „nem” igazi varázsszó – magyarázta a fiú. – Elmondom, hogy működik. Azt mondod: „Simon van egy elmebeteg, öngyilkos tervem. Szeretnéd, ha megvalósítanám?” Erre én azt felelem: „Köszönöm kérdésed, nem.”

– Rajtam van Káin jele – felelte a fiú. – Ez azt jelenti, hogy senki nem ölhet meg, igaz? 

– Magadat megölheted – jegyezte meg Magnus, bár nem sokat segített vele. – És legjobb tudomásom szerint élettelen tárgyak is megölhetnek véletlenül. Szóval, ha esetleg azt tervezted, hogy megtanulsz lambadázni egy késekkel teli verem fölötti zsíros hídon, én lemondanék róla a helyedben. 

– Ennyit a szombatomról.

– Isabelle! – ordította megint. – Engedd ki ében hajadat! 

– Atyamagasság. – mormogta Clary. – Volt valami a vérben, amit Raphaeltől kaptál, mi? Meg fogom ölni. 

– Már halott – jegyezte meg Simon. 

– Élőhalott. Nyilvánvalóan így is meghalhat. Tudod, megint. Újra megölöm. Gyere, Simon, menjünk vissza, lefekszel, és jeges borogatást rakok a homlokodra… 

– Isabelle! – kiáltotta a fiú. 

Kivágódott a ház egyik emeleti ablaka, és Isabelle hajolt ki rajta. Ében haja kibontva hullott vállára. Viszont láthatólag dühös volt. 

– Kuss legyen, Simon! – sziszegte. 

– Nem! – jelentette ki dacosan a fiú. – Mert te vagy az én szívem hölgye, és elnyerem a szerelmedet! 

Isabelle a tenyerébe temette az arcát. 

– Részeg? – kérdezte Clarytől. 

– Nem tudom. – A lányban a Simon iránti lojalitás viaskodott a késztetéssel, hogy minél előbb lerángassa onnan a fiút. – Azt hiszem, romlott vért kaphatott, vagy ilyesmi. 

– Szeretlek, Isabelle Lightwood! – bődült el Simon, mindenkit megrémítve. Az egész házban, és a környék többi épületében is felgyulladtak a fények. Zaj hallatszott, és egy pillanattal később Aline meg Helen jelent meg az utcán. Mindketten kimerültnek tűntek, Helen éppen göndör, szőke haját rendezte copfba. – Szeretlek, és nem megyek el innen, amíg nem mondod, hogy te is szeretsz! 

– Mondd neki, hogy szereted – tanácsolta emelt hangon Helen. – Az egész utcát felveri. – Intett Clarynek. – Örülök, hogy látlak. 

– Én is – mondta Clary. – Sajnálom, ami Los Angelesben történt, és ha bármiben tudok segíteni… 

Két tárgy hullott alá lebegve az égből: egy bőrnadrág és egy költőhöz illő fodros ing. Simon lába előtt értek földet. 

– Fogd a ruháidat, és menj! – kiáltotta Isabelle. 

Újabb ablak nyílt felette, és Alec hajolt ki rajta. 

– Mi folyik itt? – Tekintete megállapodott Claryn és a többieken; zavartam húzta össze szemöldökét. – Mi ez? Korai betlehemezés?

(…) – Nem baj, ha nem tudod, ki vagyok. Van még időnk. 

Simon lenézett rá. Bizonytalanság és remény áradt a tekintetéből. Kicsit kábának tűnt, mint aki most ébredt fel álmából, és még nem teljesen biztos benne, hol van. Aztán elmosolyodott. 

– Nem emlékszem mindenre – mondta. – Még nem. De rád emlékszem. – Megfogta Clary jobb kezét, és megérintette a tündérek aranygyűrűjét a mutatóujján. – Clary vagy. A legjobb barátom.

– Az lehet, hogy én… Hogy mi… Szóval megharaptalak? 

Jace megérintette a heget a nyakán. 

– Hihetetlen, hogy pont erre emlékszel. 

– És… egy hajó gyomrában hemperegtünk? 

– Igen, megharaptál, igen, voltaképp bejött a dolog, és igen, többet ne beszéljünk erről – felelte Jace. – Már nem vagy vámpír. Koncentrálj! 

– A tisztesség kedvéért jegyezzük meg, hogy Alecet is megharaptad – szólt Isabelle.

– Ő is mondén volt? 

– Nem, árnyvadász – felelte Catarina. – Több, mint száz évvel ezelőtt járt az Akadémiára. James Herondale-nek hívták. 

– Herondale? Még egy Herondale? – kérdezte Simon. – Minden bokorban Herondale-ek rejtőznek. Maga nem érzi néha úgy, mintha szünet nélkül Herondale-ek üldöznék? 

– Nem igazán – mondta a nő. – Persze nem bánnám. Magnus szerint jellemzően jóképű fiúk, bár hajlamosak kissé a zavart viselkedésre. James Herondale különleges eset volt. 

– Várjon, kitalálom! Szőke volt, nagyképű, és mindenki körülrajongta.

– Igaz. Mindig abban reménykedtem, hogy amikor egyszer azt mondom egy lánynak, hogy „szeretlek”, akkor azt feleli, hogy „tudom”, mint Leia Hannak A Jedi visszatérben.